5 éves lányom egyre akaratosabb kezd lenni, segítsetek! (beszélgetés)

Nagyon sajnálom, nem is tudom mit mondjak. :( Az én kisebbik lányom is 5,5 éves és belerokkanna, ha elveszítené az apukáját. :(

Nagy ölelést küldök nektek!! <3

Én sokat beszélgettem vele,programokat csináltunk és furcsán fog hangzani,de a megszokott életünket élni.

Mindig a stabilitást próbáltam számára biztosítani.

Nehéz tanácsot adni,mert kis "szösszenetek" mindig voltak/vannak,de szeretettel eddig sikerült megugranunk az akadályokat.

Az iskolában,alsóban volt a legnehezebb,mert kevesebbnek érezte magát,mint a teljes családban élő gyerekek. Szorongott,fájt a feje,nem akart iskolába menni. Aztán egy idő után ez is megoldódott.

Nálatok még nehezebb a helyzet a költözés és az új ovi miatt. Sajnállak,mert ez egyikőtöknek sem könnyű,de türelem,mert az idő sok mindent kisimít.

Sok erőt kívánok Neked😘.

Ovi egész más mint az iskola.

Az én lányom pl mesénél felállt és otthagyta a csoportot, suliban pedig egy szó nincs rá.

Itthon viszont kitombolja magát.

Egy év alatt pedig rengeteget változik.

De mert ha azt mondja, hogy az albérlet volt, akkor teljesen logikus, mert egy keresetből 2 főnek + albérlet, szinte megoldhatatlan.

De ha saját lakás volt, akkor mi oka volt a költözésnek????

Szerintem nincs itt semmi gond a kislányoddal. Gondolj bele,hogy nekünk felnőtteknek is milyen nehéz megbirkóznunk az elvesztéssel,a halállal pedig mi "okosabbak" vagyunk.

Türelem, szeretet,odafigyelés kell neki. Ne haragudj rá,ha most mindent egy kicsit máshogy csinál,idővel helyre kerülnek a dolgok. Türelem....

Pont ennyi idős volt a lányom,amikor elvesztette az apukáját. Nem volt könnyű időszak,de most 17 évesen egy nagyon szuper csaj.

Miért is kellett költözni???

Az a lakás, amiben a férjed életében együtt laktatok, azzal mi lett. Miért kellett még a költözés is, ami ráadásul párosult egy óvoda váltással is. Elszakadt a régi barátnőitől, a megszokott óvónőtől... Miért nem maradhattatok a régi helyen, ami számára megszokott volt?

Te írtad, hogy a gyerek nem szereti. Csúnyán néz rá. Ezt ne tőlem kérdezd, te vagy ott, neked kell látnod, hogy mennyire kedveli.

Próbáld megbeszélni anyáddal, hogy legyen elnézőbb kicsit. A fontos dolgokban ne, csak a kiseeb problémáknál.

Évekkel ezelőtt mesélte ugyanezeket a tüneteket a saját gyermekéről egy anyuka. Pedig ott sem volt semmi változás az életükben.

Bármit mondott neki, előszöris, mintha meg sem hallotta volna, ha ismét mondta neki, akkor a felet: majd, most nem, most nincs kedvem, most hagyjál...

Ezek után ő is elkezdte a kicsivel szemben ugyanezt. Ha a kicsi odament hozzá, hogy éhes vagyok, szomjas vagyok... először ő is elengedte a füle mellett, másodszor szólt a kicsi, az ő válasza: majd, várj, most nincs kedvem... ezt megcsinálta a kicsivel néhányszor, és amikor az sírva fakadt, emlékeztette arra, hogy ő ugyanezt csinálja.

Attól kezdve ritkultak nála, de ahányszor ezt csinálta, a kicsi legközelebbi "kérek ezt-azt" esetnél ezt a reagálást kapta vissza.

Értem, hogy meghalt az apja. De az 5 éveseket ez még annyira nem viseli meg, mert kevés időt is töltöttek együtt. De ezt te látod.

A gond szerintem a nagymama. Én elvinném a helyedben onnan a gyerekedet.

Az én gyerekem életében ebben a korban nem voltak ekkora törések mégis mintha az akkori 5 éves lányomról olvastam volna.

Szerintem életkori dolog.

Azóta pubertáskorú.

Sokkal rosszabb mint a "de én csak" korszak volt.