Aerobik edzők ide! (beszélgetős fórum)
Ne csak álmodozz róla. ha igazán akarod, meg tudod oldani. Mndig kell valamire a pénz, most pl. szemműtétre készülök, persze ez más téma, de én is "vakarózom" rendesen, hogy honnan szedjem össze. Beváltottam a kis eurónkat meg ilyenek.
Gondolj arra, hogy fantasztikus tudásuk van ezeknek a tanároknak, és azóta járok rendszeresen fitness rendezvényekre, kongresszusokra. Ezeken párhuzamosan több óra folyik, és arra állsz be, amire akarsz! Én a step órákra szoktam leginkább. Először az első 5 perc után "elvéreztem", mert nem tudtam lekövetni a koreográfiát. Mások pörögtek, forogtak. Én még az alaplépéseket sem ismertem. Bizton állíthatom, hogy egyre ügyesebb vagyok.
Szia! A párod majd megbékél, főleg, ha látja, milyen öröm ez Neked. Nekem se repesett rögtön elsőre, de kompromisszumot kötöttünk. (Privibe megírom, ha érdekel, elég nagy árat fizettem érte...)
Az, hogy messze laksz, majd megoldódik, az én csoportomba is az ország minden részéről érkeztek. Még Erdélyből is. A tanárok zöme sem Pesti. Meglátásom szerint, úgy oldották meg, hogy nem mentek haza, hanem ismerősnél v. esetleg szállodában? aludtak egy éjszakát, úgyhogy bőrönddel jöttek. Szóval mindnt lehet, csak akarni kell.
De persze én is értesíthetlen róla! :D :D
Jó lennél rá! Látom mennyit tettél az alakodért nagyon csinos vagy! Fokozzuk ezt! A végén még én járok a te óráidra! :D Mutasd meg milyen JÓ VAGY!
Figyelj csak! Egy év az edzői, és utána csinálod a továbbképzés spin racinget! Most van olyan csomag, hogy a továbbképzést féláron végezheted el! Gondold át!!! Aludj rá egy jót, és mégegyszer mondom van részletfizetési lehetőség!
amúgy szerintem ha jelentkezel kapsz te is értesítőt mi mennyibe kerül... Max nem mész el a beiratkozásra!
Renben! Az a jó, hogy félig már állásom is van. :D
De persze a terem tulajjal még nem beszéltem erről, csak a barátnője kérdezte, hogy nem lenne-e kedvem elvégezni+órát tartani náluk... Akkor mondtam, hogy már gondolkodom ezen az edzőin egy ideje! :D
hm... jó álmodozni róla!!! mint olyan sokminden másról...
ha végzel, megyek hozzád órára :)))))))))
Épp gyeden vagyok még egy hónapig, aztán jön az anyagilag lesújtó gyes. :(
Októberben is indul!
hm... nem adom fel!!!! akkor majd jövőre :))
te amúgy mivel foglalkozol????????
Igen, és kaptam egy e-mailt, hogy köszi a jel-t, és regisztráltak. Kapok majd még egyet a részletekről. Nem tudom mikor, az még nem jött! :D
De igen, jelentkeztem! :D Nagyon izgatott vagyok! A párom nem nagyon örült, és eddig nem is "engedte", hogy jelentkezzek. Messze lakunk Pesttől, és fel kell járnom, így ez is megnöveli a tandíjat!