Volt egy alkalom amikor szégyelltem a szüleimet. Azóta is... (beszélgetés)

Biztos megvolt abban a pillanatban az okod rá, de nem okoztál vele fájdalmat, csak magadnak. Bocsáss meg magadnak, édesapád is ezt tenné.

Engedd el a rossz érzést. Menj ki a temetőbe és simogasd meg a sirt. Ha nem tudtak róla nem fáj nekik. Nyugodj meg. Idővel el fog múlni benned.

Ez természetes, ha az ember olyat veszít el,akit nagyon szeret. A szép közös emlékekre gondolj inkább, hiszen azokkal szereztél neki is örömet. Erről a gondolatodról pedig nem is tudott, így neki nem is fájt.

Az a baj hogy közeleg apu halálának az évfordulója, aztan ilyenkor nagyon magam alatt vagyok. Ha egyet kívánhatnék, csak az lenne hogy utoljára még megtudjam ölelni. De szerintem soha az életben nem ereszteném el. Rettenetesen hiányzik. Holnap kimegyek a temetőbe hozzá, az biztos segít.

Akkor nem is lenne mit elmondani, hiszen ha nem tudták és érezték, akkor ha elmondanád, vagy az édesapádnak még elmondhatnád, akkor az rosszul esne (eshetett volna) nekik. Magadra haragszol a gondolataid miatt, ezért van lelkiismeret-furdalásod, enged el és bocsáss meg magadnak.

Dehogy is. Nekem az apam volt a minden. Az anyámat is szeretem, de vele mar nehezebben értjük meg egymást. Én apám lánya vagyok, anyám is mindig mondja. Egyébként nem. Nem voltak ott. Nem is mondtam el nekik soha. Csak ez az érzés még mindig nyomaszt, pedig azóta eltelt jópár év. De gondolom most már fog is. Örökké.

Tudtak róla, mondtad nekik vagy éreztetted velük?

A vallomás: "Volt egy alkalom amikor szégyelltem a szüleimet. Azóta is lelkiismeret furdalásom van miatta. De apamtól mar nem tudok bocsanatot kérni."