Tökéletesség kora?!
Nem tudom, hogy rajtam kívül érzi-e más fiatal nő is ezt, de azt látom, hogy túl sok az elvárás másoktól, és saját magunktól is. Tökéletes nő, szerető, feleség, anya, és dolgozzon is, meg tanuljon is, és közben maradjon a szülők kicsi lánya is.
Az elmúlt években, ahogy nőttem fel, egyre több és több feladat várt rám, ez természetes. Bár néha úgy érzem, túl sok.
Manapság az ember egyetemre jár, tanul. Ez már alapból nem könnyű. Mivel a munkáltatók ma már elvárják, hogy egy friss diplomásnak legyen tapasztalata mire munkába áll. Mit tesz a szegény egyetemista? Tanulás mellett dolgozik, lehetőleg olyat, amivel nem csak a tanulmányaihoz járul hozzá, hanem ami beszámít a munkatapasztalatba későbbiekben. És persze bármit tanul az ember, értsen a számítógéphez, és legalább angolul és még egy nyelven beszéljen folyékonyan.
Kérdem én, hogyan? Mikor? Tehát a tanulásban tökéletesnek kell lenni. De az ember nem temetkezhet bele csak a tanulásba, néha szórakozni és pihenni is kell, különben beleőrül a tanulásba ennyi év óta, hiszen ekkora minimum 13-15 éve tanul az ember.
Ha szórakozik, akkor nehezen kerülheti el, hogy ne találjon párra, és rendjén is van ez, hiszen az az ideális, ha az ember párra lel. DE ha párra lel, akkor jön a többi probléma. Előbb-utóbb összeköltözés, és jöhet akkor a házimunka, amit egyre tökéletesebben akarunk megoldani, hiszen nehogy már megszóljon az anyós, vagy anyánk. Meg egyébként is. Eddigre biztos, hogy kialakul az emberben a tökéletességre vágyás. Én is így jártam.
Elkezdtem az egyetemet, nyelvszakon. Folyamatos nyelvtanulás, olvasás, filmnézés idegennyelven, hogy menjen. Közben magántanítgatás, hogy kicsit jobban, könnyebben menjen. Aztán megismertem a párom, összeköltöztünk. Szülőkkel veszekedés, ami nem könnyíti meg. Aztán munka, oktatás az is. Aztán diákmunka. Aztán mindkettő egyszerre. Közben egyetem, házimunka, főzés-mosás-takarítás. Készülgetünk arra, hogy majd esküvő, és baba.
De kezdem érezni, hogy túl sok.
De nem csak én járok így. Az egyetemen egyre több lánnyal találkozom, hogy így jártak. Egyetem, munka, önállóság, még a szülők hitelét is inkább ők fizetik, párkapcsolat, sőt, van akinek gyereke is van, és alig múlt 23. És valamiért mindegyikünk tökéletes akar lenni ebben a sok feladatban.
Kérdem én, megéri? Lesz később bármilyen pozitív eredménye? Vagy mi, a mi fiatalok, akiket annyian szidnak, mi már 35 éves korunkra kiégünk az életből? Én már kezdem érteni, miért akarunk ennyire tökéletesek lenni. Mert anyáink korosztálya mindig azt mondja: Ezek a mai fiatalok. Csak a buli, a szórakozás, mindenük megvan...
Melyik oldala igaz ennek az éremnek? Van-e értelme, hogy hajtjuk magunkat? Én csak keresem az utam...
Írta: Fille, 2011. április 19. 10:08
Fórumozz a témáról: Tökéletesség kora?! fórum (eddig 39 hozzászólás)