Szakítópróba

Azt hiszem, már a címből (és főleg a rövid leírásból) legalább két dolog kiderül:

1) Ez egy fogyis "cikk" lesz, mintegy be-, fel- és egyéb irányokba történő vezetés, hogy mégis ki vagyok én, mit keresek itt (nyugalom, szigorúan a fizikai létre korlátozódva, a spirituális fejlődésem máshol kerül megörökítésre, ha egyszer eljutok odáig), s egyben üdvözlés az oldal látogatói felé.

2) Nem vagyok egészen normális.

Mindkét tény abszolúte helytálló, és aki nem akarja, hogy helyrehozhatatlan károkat szenvedjenek a barázdái, az inkább navigáljon békésebb vizekre.

(Felmutat egy "Én figyelmeztettelek!" táblát, és sátáni kacajt hallat.) Khhm, tehát.

23 és fél éves (még nem 24!) nőnemű lény vagyok, és amióta az eszemet tudom, hadilábon állok a kilókkal. Nem egyszer álltam neki diétának, fogyókúrának, életmódváltásnak és egyéb hangzatos neveket viselő önsanyargatásnak, hanem kb. annyiszor, amennyi homokszem van egy magára valamit is adó, közepes méretű sivatagban. Talán egy kicsit többször.

Néha sikerrel jártam, de még gyakrabban hősi halált haltam a szénhidrát és különböző lipidek oltárán.

Két éve voltam a Személyes Pozitív Csúcsomon (72 kiló), de azóta visszasüllyedtem a Személyes Negatív Csúcsom közelébe. És minthogy legújabb diétám lényege az, hogy másokkal is megosztom a kis "torkúrám" szégyeneit és sikereit, hátha akkor nagyobb lesz a hátszele a kitartás-faktoromnak, haladéktalanul nevén nevezem a gyereket, azaz: életem legsötétebb időszakában 98 kiló voltam, ma délután pedig R2D2, (Rideg, Retardált, Degesz Dög, vagyis a mérleg, akit jobb napjaimon Rudinak is hívok) "mindössze" 93-at mutatott.

A lakótársam is ennyi csak éppen fejreállva: ő 39 kiló. (Nem, nem anorexiás. Csak nagyon pici és vékony. És ha kedve szottyan, annyit zabál, mint másfél idegenlégió. És nem, nem hányja ki. Az élet annyira igazságtalan tud lenni. Elmorzsol egy könnycseppet és szipog...)

Na, el a rideg tényektől, és vissza a rózsaszín jövőbe, tele hasvillantós topokkal, és

szemérmetlenül rövid miniszoknyákkal. Nem, mintha a stílusom lenne, még akkor sem, ha felvehetném, de ha egyszer bebocsátást nyerek ÁS földjére (ÁS, mint ÁlomSúly, ami 55 kilóra van bepöccintve, de persze ez a hosszú-hosszú távú projekthez tartozik), egyszer csak azért is felveszem, mert MEGÉRDEMLEM.

Tehát. A legelső lépés egy két hetes kúra lesz (cél 85 kiló, siralmas, de minden nagy utazás az első lépéssel kezdődik meg), a receptet itt találtam, de két éve már egyszer végigcsináltam, és a mérleg kilenc kiló mínuszban nyilvánította ki lelkesedését.

Fél évig vissza sem szedtem, de akkor jött a... de ez már egy másik történet.

Most viszont erős leszek, kitartó, becsületes és őszinte, de mivel ezek nem éppen tartoznak az alapfelszereltségemhez, szépen kérném a Kedves Olvasót - akit ezúton is melegen üdvözlök, és sok sikert meg minden egyebet kívánok mindenhez, amit épp véghez kíván vinni - hogy néha vágjon hozzám egy-egy jó, vagy éppenséggel rossz szót.

Nehogy az ágy alatt találjam magam egyik kezemben egy disznócombbal, másikban meg egy fél kilós Magnummal (a jégkrémről beszélek, nem a fegyverről), miközben légiós dalokat énekelek egy csapat vonyító kutyától kísérve.

Elnézést kérek attól az egyetlen embertől, aki képes volt egészen eddig elolvasni ezt a katyvaszt (tudtam, hogy rád számíthatok, anya!), de ha már megfosztottam magam a zabálás élvezeteitől, legalább azt a szórakozásomat hadd tartsam meg, hogy kéket meg zöldet beszélek az ártatlan olvasó hasába.

Ja, arra pedig előre figyelmeztetnék, hogy valószínűleg sokat fogok majd káromkodni a naplóban. Lány létemre igen gyakran szitkozódom (az élet újabb igazságtalansága: ha egy pasi káromkodik, az macsó, ha egy nő, az közönséges - ki érti ezt?!), és a jövőben tuti leszek rázós érzelmi pillanataim. Igyekszem majd moderálni magam - és főleg az a tudat fog visszatartani, hogy este meg kell majd írnom a Nagyérdeműnek, mit műveltem aznap - de már most kijelentem, hogy nem vagyok angyal. "Nem adhatok mást, csak mi lényegem." Hát igen. Hmm...