Szakítás empataként (beszélgetés)
Ugyan ezek az érzéseim vannak....
Anno meg is kaptam, hogy én változtam, nem ő.....
Lehetne a cím "Szakítás társfüggőként". Soha nem a másikat kell megváltoztatni, hanem a saját viselkedésünket megérteni, majd felelős döntéseket hozni.
24 év sok idő, azt felülírni nem kevés munka lesz, de ha döntöttél, akkor indulj, ne vesztegesd az időd, sem az övét. Az is lehet, hogy hamarabb rendbe teszi az életét, mint te.
Más okból, de én addig totojáztam a válással, míg lebénultam. Aztán megráztam magam, s léptem. A volt férjem kis síránkozás után simán talált párt, s kiderült, hogy nélkülem is életképes.
Az a terhességem, melyből született a gyerekünk, már a harmadik volt. Gyógyszer mellett estem teherbe mindháromszor. Az első kettő terhességemnél még nem volt saját lakásunk, ezért meggyőzött, hogy nem kell még gyerek. A harmadik terhességnél már a saját lakásban laktunk, és attól is tartottam, hogy egy újabb abortusz után nem lehet többé gyermekem.
Úgyhogy ez a "kibulizás" azért nem volt annyira önzőség részemről.
Higyjétek el, fejben már olyan szépen elváltunk. Többször is :-)
Tudom, menthetetlen vagyok, és azt is, csak én tudok ezen változtatni.
Csak gondoltam, olvas olyan, aki esetleg hasonló helyzetben volt/van, mint én.
Tisztában vagyok azzal is, hogy előbb vagy utóbb meg kell történnie a beszélgetésnek. Csak nehéz.
Most talán könnyebb, hogy "beszélek" róla.
Félsz a reakciójától? Ezért nem mersz elé állni, és elmondani, hogy így döntöttél?
Lehet, hogy előbb biztosítanod kellene a szétválás feltételeit. Aztán, amikor minden kész, közölni vele. Ha nagyon nem megy, akkor írásban. Tudom, tudom, nem szép dolog írásban szakítani. De megfélemlíteni a másikat sem az.
Olvasd vissza, hogy nekünk milyen magyarázatokat adtál, hogy miért akarsz válni. Ebből kell kb. összeállítanod a monológot, amit neki előadsz.
Ha nem mondod el, akkor mindkettőtök értékes idejét csak húzod, elveszed a lehetőséget mindkettőtöktől, hogy új, megfelelőbb párt találjatok, vagy csak egyszerűen boldogabban éljetek.
Pedig előbb-utóbb úgyis meg kell neki mondanod, hogy nincs tovább. Hiszen eldöntötted. Akkor meg csak magadat kínoznád, ha még bármeddig is húznád a dolgot. Nem?
Tudom, hogy könnyű kívülállóként azt mondani, hogy ne halogasd, és más benne lenni.
De ha egyszer eldöntötted, hogy nincs tovább, akkor legyen bátorságod elmondani neki, mert az idő húzásával csak magadnak teszel rosszat.
Van, amikor már nincs visszaút.
Hiába vagy te empatikus vele, ha a boldogság messze elkerül.
Nem nagyon van szándékomban teregetni, csak azért írtam, hogy valamivel könnyebb legyen megérteni azt, hogy tulajdonképpen miért is akarok válni, ha olyan nagy baj igazából nincs is.
Tudom, én voltam a hibás, ezeket a viselkedéseit már akkor nem lett volna szabad elfogadnom, amikor először történtek. Vagy ha igen, most nem kellene felhoznom. Hiszen Ő azt hitte/hiszi, ez a természetes.
Többször, több szálon próbáltam felgöngyölíteni a problémákat, azt, hogy nekem mi fáj az Ő viselkedésében, de süket fülekre találok. Akkor látszólag megérti, és azt mondja, változtat. Aztán amikor megfeledkezik magáról ismét ott folytatódik minden.
Én döntöttem, de egyszerűen lebénulok, ha színt kellene vallanom. Sajnálom Őt azért, mert nem tud úgy szeretni, ahogy az nekem lenne jó.
Szerintem ne "teregess"(már bocsánat,,természetesen azt írsz amit akarsz)
Anélkül is lehet válaszolni az adott kérdésre.Sok szerencsét:))
Akkor jó volt a megérzésem.
A megalázás nagyobb sebet tud ejteni, mint mondjuk egy pofon. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a pofon vagy bármilyen fizikai bántalmazás helyén való lenne.
24 év házasság után - főleg, ha már (mint írtad) beszélgettetek a problémákról - tudnia kellene, hogy mi a különbség a viccből mondom és a bántás, alázás között. Gondolom, elmondtad neki, hogy téged bántanak a „viccei”.
Nincs az az empátiahatár, ami a megalázást eltűrné.
Viszont döntened majd neked kell, hogyan tovább.
Mi is együtt voltunk/vagyunk, csak amikor megszületett a gyerkőc, évekig nem "üzemelt" apaként, sőt, egyáltalán nem akarta, hogy gyerekünk legyen. Ezt is én "buliztam" ki szerinte. Tehát akkor azzal büntetett, hogy akkor élvezzem én ki minden örömét és nehézségét a gyerekáldásnak.
Ez csak egy szösszenet. De ha valóban szeretnétek egy kicsit nagyobb betekintést nyerni az életemben, hogy miért is gyökér kedves uram, mesélhetek.
Ahogy írod, valóban, külső szemlélődő nem látja, hogy mi megy a falak között. Látszólag álomcsalád, de semmi sem az, aminek látszik.
A Te férjed is picit hajaz egy nárcisztikusra. Mint az enyém is. Csenddel verés. Passzív agresszió.
Lehet én indítottam anonim forumot??? Mintha én írnám le mind ezt. Annyi változással, hogy mi mindig együtt voltunk, tehát a gyerekkel is.
Kintről nem is látják az emberek milyen, mert velük mosolygos, beszélgetős, de otthon....
Ha elmegyek egy céges év végi bulira, egy hétig hallgatok érte, lelki terrort tart.
Vagy pl némasággal büntet, nem szól hozzám.
Csak a kérdésre válaszolva (nem boncolgatva az okokat).
Tisztázd le magadban,,,aztán majd vele is,,, hogy mi hogy lesz/ lehet,mármint lakhatás és egyebek.Aztán közöld vele a valót.Egyszerűen .
Ennél jobb út nincs.
Rátapintottál a lényegre.
A megalázás nagyon megy Nála. Ami szerinte mindig csak vicc. Egy ideig túl tettem magam ezeken a "viccein", de úgy gondolom, ennél azért több tisztelet jár annak, akit szeret az ember. És úgy érzem, talán van még esélyem arra, hogy egyszer valakitől én is megkapjam ezt.
Hát, majdnem...
Próbál tenni, de csak annyit, amennyi a komfortzónáján belül van.
Apaként azért vannak elég nagy hiányosságai. (Nem akartam Ádám - Évától kezdeni, de gyerkőc 4 éves koráig nem sok jelenléte volt)
A lelki terror miatt írtam, hogy gyökér. Mert valóban úgy viselkedik. Most mondjam azt, hogy "megszoktam"?? Mert sajnos így van. De a megszokás sosem jó tanácsadó, nem akarok tovább így élni. Ezért döntöttem amellett, hogy külön jobb lesz nekünk.
A te esetedben mi az, ami összetart egy házasságot? Mi az, amit úgy érzel, hogy idáig összetartó erő volt, de elmúlt?
Nehéz ám tippeket adni, mert az biztosan nem elegendő egy jó házassághoz, hogy fizikálisan nem bánt, nem iszik, és dolgozik a másik fél. Ez annál sokkal összetettebb dolog.
Esetleg verbálisan bánt? Megaláz? Erre azért gondolok, mert írtad, hogy fizikálisan nem bánt.
Ez megint olyan téma ám, amiben nem igazán lehet tanácsot adni. Sok olyan fórum van, ahol nem ismerjük a másik fél verzióját, csak egyoldalúan, a „panaszos” részéről tudunk meg bizonyos infókat.
De ha több mindent elárulsz, talán előbbre jutsz néhány tanáccsal. Talán.