SMA - egy gyógyíthatatlan genetikai betegség - ÚJRAKEZDÉS

3 év. Kimondani is hosszú mióta kicsi Emma elment. Mintha tegnap lett volna! Pedig sok dolog történt azóta. Akkor még azt gondoltam, hogy egy ilyen tragédiát egyszerűen lehetetlen feldolgozni. Néha kimondani is fájt: meghalt a kislányom! Nem láthatom őt soha többé, nem ölelhetem magamhoz és a legszomorúbb, hogy nem láthatom felnőni azt a kis emberkét, akinek életet adtam. De miért nem? Milliószor feltettem magamban a kérdést! Miért pont nekünk jutott ez a kegyetlen feladat?! Cipelni egy életen át ezt a fájdalmat. Sajnos válaszokat soha nem kaptam. Egyszerűen fél embernek éreztem magamat, akinek a szíve egy része meghalt a kislányával együtt azon a nyári reggelen! Szinte minden nap azzal próbált vígasztalni valaki, hogy ha majd lesz másik baba, sokkal könnyebb lesz! Másik?! De hát én képtelen lennék másikat szeretni-gondoltam-az én szívemben csak Emmának van hely. Így éreztem, még meg kell gyászolnom a kislányomat.

Teltek a hónapok és a napok és én egyre jobban azt éreztem, hogy nem bírok tovább ott maradni, ahol minden RÁ emlékeztet. Ezért elhatároztuk a férjemmel, hogy megpróbálunk új életet kezdeni valahol máshol. Magunk mögött hagyva mindent elköltöztünk. Sokat dolgoztunk, próbáltuk elterelni a figyelmünket, de végig egymás kezét fogva, mert tudtuk, hogy ezeket a nehéz időket, csak együtt tudjuk átvészelni. Közben az én fejemben napról napra egyre többször motoszkált a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha újra átélhetném az anyaság szépségét. Döntöttünk: újra megpróbáljuk! 2013 nyarán pozitívat mutatott a teszt. Hihetetlen volt. De tudtuk, hogy még igazán nem örülhetünk, hiszen 25 % esély volt arra, hogy megismétlődik a betegség. Októberben a terhességem 11. hetében elvégezték a chorion biopsziát. 2 hosszú hetet vártunk az eredményre. A férjem könnyek között rohant be a munkahelyemre, hogy elmondja: EGÉSZSÉGES a mi kis picúrunk. 180 fokot fordult velem a világ, mert én már azon rágódtam magamban, hogy hogyan lesz tovább, ha el kell vetetem. Szerencsére nem igy történt és végre elkezdtem élvezni a babavárást! És 2014. 04.24.-én megszületett a mi várva várt egészséges tündéri kisfiunk Bulcsú, aki mostanra már lassan 4 hónapos nagy legényke. Leírhatatlan amit érzek. Hihetetlen, hogy itt van velünk. A mi kis csodánk!

Imádom! Egyszerűen csak BOLDOG vagyok, ha ránézek! Most már tudom, hogy lehetséges egyszerre szeretni mindkettőjüket.

Emmát elfeledni soha nem lehet, mindig hiányozni fog! De tudom, hogy fentről vigyáz most a kisöccsére!

Majd néhány év múlva a kisfiammal kézenfogva lesétálok a Tiszához egy szál fehér rózsaval és elmesélem neki, hogy ki is volt az ő kicsi testvérkéje.