Önkritika! (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Önkritika!
Csak tetszett, hogy megkérdezted.
Senkit sem érdekelt, gondolom mert tudták, (?) hogy mit jelent. :)
MTI
Min nevetsz?
Én csak azon nevettem, hogy olyan kinyilatkoztatásszerűnek tűnt, amikor ott láttam a hozzászólásaid végén: MTI.
:-)
Ez jó!
Nem nem az amire gondolsz! Van ahol már végig írtam!
Maradok Tisztelettel Imre
Köszönöm!
Lehet egy kérdés?
Az "MTI" az egyes hozzászólásaid után mit takar? (Nekem a Magyar Távirati Iroda jön be, de itt sehogyan se tudom értelmezni.)
Kedves PaulA66!
Igaz amit írsz!
Szerintem a "ha Jól tudom" jobban hangzik!
Ezért az a neve, hogy "kritika" és nem Bírálat"!
Mert az első mindig építő jellegű és egy rendszert követ.
A másodikról a jogalkotás jut az ember eszébe és a vád/ítélet.
Az önvád lehet "lelkiismereti" ám szerintem sokkal inkább a kis hitűség és a mások "ítéletétől" való félelem!
Az önkritika és az őszinteség kéz a kézben jár.
(Nem lehetett összevonni a két fórumot! :( )
MTI
Magyarán: az önkritika nem ugyanaz, mint az önvád.
(Az önvád a lelkiismeret-furdalás. Az önkritika az önismereten alapuló készenlét a fejlődésre. Ha jól hiszem.)
Az igazán nagyszerű!
Legyél jól!
Megértelek!
Csak annyit, hogy én nem hiszek!
Az utak nem véletlen keresztezik egymást!
Legyél jól!
"Az ez utáni résznél nem tudtam eldönteni, hogy gúnyos, szkeptikus, élet unt. Vagy mi?"
Egyik sem!
Egy élet alatt szerzet tapasztalat, kutatás, tanulás, tanítás, ahogy jött, ahogy az élet hozta, ahogy az számomra a nagykönyvben meg van/volt írva, ahogyan azt nekem, az "én keresztem" megmutatta.
Nem vagyok sem gúnyos, sem szkeptikus, sőt még életunt sem, és még azt sem gondolom, hogy kizárólag az az igazság létezik a földön, amit én igazságnak tartok.
Szoktam mondani:
"Legyen néked a Te hited szerint"
Nekem + az enyém szerint!
Bocsi! Most nekem mennem kell, és nem biztos, hogy ismét erre kanyarodok. Nem biztos, hogy a Te utad egyben az én utam is! :))
Egyetértek! Én is azt próbálom magyarázni, hogy kell egy etalon, kell egy mérce, amihez tudom magamat mérni, amikor önkritikát akarok gyakorolni.
Az pedig, hogy teljesen felrúgjam a társadalmi elvárásokat, és kizárólag csak a saját pillanatnyi kívánságom szerint éljem az életemet,... és ha mindenki így tenne? az egész földön csak a nagy káosz, a nagy gabalyodás, a rend-szer teljes hiánya lenne.
Tudjátok ám tekerni a szót 😂
A dolgok szerintem eleve ott kezdődnek, hogy az az önkritika egészséges-e, reális-e.
Kontroll nélkül elég nehéz tisztán látni.
Kedves Hópihe14!
"- mi van az önkritikával, ha saját tetteimet, stb. stb. nem a társadalmi elvárások alapján ítélem meg, és magasról teszek arra, hogy a környezetem mit vár el tőlem"
- Szerintem pont ez lenne a lényeg!
- Miért?
- Egyszerű, ez az ami gondolkodó emberé tesz és nem a "birkaország" lakójává.
"- mi van, ha totál félre teszem a saját érzéseimet, a saját kívánságaimat, és a társadalom elvárásai szerint gyakorlok önkritikát."
- Ebben az esetben költözöl be a sokak által lakot és kényelmes, lélekölő világba. Minden gondolat kész van, mindig megmondják mit és hogyan tegyél. Az egész életedre kiterjedő tervet adnak készen. Még azt is megmondják mikor vigyél esernyőt magaddal vagy mikor fázz meg.
"Önkritikát nem lehet folytatni anélkül, hogy előtte ne állítanék fel mércét, egy etalont, és ahhoz fogjuk viszonyítani önmagunkat."
- Itt amit írsz már nem önkritika! Az önkritika nem máshoz, nem etalonhoz méretik.
Azért "ön" mert magunkról szól, és azért nem bírálat, mert az el/meg-ítél. Az önkritika elemez és tematikusan tudja felépíteni a kezdet és az eredmény viszonyát. Igen lehet, hogy tévedünk, ám van tovább. Mert megtudjuk érteni a tévedést és javítani!
"Ki mondja azt meg, hogy az én életemben mi az ami épít, és mi rombol??? Ki mondja meg, ki határozza meg azt, hogy az én életemben mi a jó, és mi a rossz??"
- Én biztosan NEM!!!
- Mond meg Te, jól élsz? JÓ!!!
Nincs egészségügy gondod? JÓ!!!
Nem szenvedsz? JÓ!!!
Percig se gondold, hogy én akárkinek meg akarok bármit is mondani, hogy mi-micsoda az életében!
Nekem van véleményem és egy kialakult rendszerem, ami működik. Nem csak nálam másnál is!
Amikor Valaki nem szeretne jobban lenni az csak az ő dolga. Viszont ha valakinek rossz és szeretné "ha" másnak is rossz lenne, na az már rossz.
"Senki életébe "nem dönthetünk", nem mondhatjuk meg, hogy ez-az jó, vagy rossz neki,"
- Ki tett ilyet?
Az ez utáni résznél nem tudtam eldönteni, hogy gúnyos, szkeptikus, élet unt. Vagy mi?
MTI
Kedves Kvazír!
Nem értünk egyet, vagy nem olvastál végig?
Úgy kezdtem:
- mi van az önkritikával, ha saját tetteimet, stb. stb. nem a társadalmi elvárások alapján ítélem meg, és magasról teszek arra, hogy a környezetem mit vár el tőlem
- mi van, ha totál félre teszem a saját érzéseimet, a saját kívánságaimat, és a társadalom elvárásai szerint gyakorlok önkritikát.
Önkritikát nem lehet folytatni anélkül, hogy előtte ne állítanék fel mércét, egy etalont, és ahhoz fogjuk viszonyítani önmagunkat.
Hogy az önkritika építő jellegű???
Ki mondja azt meg, hogy az én életemben mi az ami épít, és mi rombol??? Ki mondja meg, ki határozza meg azt, hogy az én életemben mi a jó, és mi a rossz??
Senki életébe "nem dönthetünk", nem mondhatjuk meg, hogy ez-az jó, vagy rossz neki, hogy az önkritikája helyes vagy nem helyes, hogy egyáltalán hiba-e az, amit tett, vagy egy általunk (általa!!) sem látott cél felé haladva az úton majd pont az lesz a szerencséje, amit most a legnagyobb ballépésnek látunk, vélünk...
Hogy a világ egy nagy tükör. Ami/aki körülöttünk van, és nem tetszik, azért tűnik fel, mert az a valami bennünk van, és vegyük észre, hogy az ott nekünk nem tetszik
Ami tetszik, és feltűnik, talán éppen azért, mert az a valami belőlünk hiányzik, és vegyük észre, hogy az a valami hiányzik.
És ha pl. idáig eljutunk önmagunkkal kapcsolatban, már az is az önkritika bizonyos formája, egy lépéssel bentebb vagyunk önmagunkban, és ha még azt is tudjuk, vagy hisszük, hogy itt egyszerre vagyunk egymásnak tanítói, és egymás tanítványai, és úgy megy a világ előre, hogy egymásba kapaszkodva, egymást segítve, és egymást elfogadva olyannak, amilyen... valóban nem egy, hanem egész könyv-sorozatot lehetne írni. Önmagunkról, a világról, egymáshoz és a világhoz való kapcsolatunkról.
Kedves Hópihe14!
Az önkritikának semmi köze a társadalomhoz vagy más emberekhez.
Valamint és ezt mindig is hangsúlyozom (igyekszem elégé), hogy AZ ÖNKRITIKA ÉPÍTŐ JELEGŰ!!!!
Amikor egy hibádhoz elérsz és látod, ráfogsz jönni, hogy az nem is hiba inkább csak valaminek a nem tudása, nincs az embernél olyan, hogy hiba, csak kevés információ. Tovább azt is mondom, hogy mindig rajta kell lenni "HA" lehet, hogy a jó tulajdonságunkat is keressük. A rossz azért tűnik fel mert rossz, a jó azért nem mert természetes.
MTI
Vagy a besztszellerre gondoltál?
Sajnos ez a szó eléggé rosszat sejtetővé vált, de ezt sem gúnyolódásnak szántam. Az említett könyv tényleg világsiker. (Joggal.)
Nem, dehogy!
(Elő szokott velem fordulni ilyen; hogy félreértik, ha játszom a szavakkal.)
Önkritika az is, amikor felismerjük önmagunkban, hogy magasról teszünk a társadalmi elvárásokra, kizárólag csak a saját érdekeink, a saját céljaink a fontosak, és a mellettem élő/lakó ember tőlem csinálhat amit akar, és csak a saját érdekeimet nézem. És ha kellő önkritika van bennem, akkor legalább elgondolkodok azok, hogy feltétlenül minden esetben helyes-e ez a fajta viselkedés.
De önkritika az is, ha felismerem, hogy minden esetben igyekszek úgy beszélni, cselekedni, élni, ahogyan azt a társadalom (=többi ember) elvárja tőlem. És sohasem nézem azt, hogy én magam mit is szeretnék.
És már az is előrelépés, ha legalább elgondolkodok azon, vajon minden esetben helyesen teszem ezt?
De semmit sem ér az önkritika, az önmagammal szembeni őszinteség, ha csak odáig jutok el, hogy belátom az esetleges hibáimat, tévedéseimet. De ha ezek után nem teszek mást, csupán megvonom a vállamat, és változtatás nélkül élem az életet tovább, semmit sem érek el azzal, hogy van önkritikám!
Besztszeller mostanában. :-)
A "saját kútfő" a legjobb, engem (is) arra tanítottak valaha régen. (Még akkor is, ha esetleg zsákutcába tévedsz, mert legalább arra is van alkalmad rájönni ekkor, hogyan lehet onnan kikecmeregni. Saját (kút)fővel.)
Kedves PaulA66!
Ha tőlem kérdezed nem, addig míg Te nem említetted nem ismertem de utána olvastam. Saját kútfőből mondom (írom) amit, nem idézek, mert "HA" igen akkor minden esetben megemlítem kitől.
:)
MTI
"A témát könyv terjedelméig lehetne írni..."
Azt hiszem, ilyen könyveket már írtak is, szép számmal. :-)
Számomra nagy élmény volt ezek közül J. B. Peterson "12 szabály az élethez", gondolom, ismered.
Kedves Ikebana3!
Értem amit mondasz, igaz az idézeted nem állja meg a helyét!
Robinson, sziget, egyedül, tevékenység, mínusz civilizáció!
Rendben, amikor valamilyen tevékenységet folytat egy értelmes ember, úgy gondolom, hogy ha nem sikerül valami. Akkor átgondolja a folyamatot, hogy lássa mit hol nem csinált jól. Amikor felfedezi a tévedését, vagy ha úgy tetszik, az elrontott tevékenység okát. Meg kell tudnia keresni a megoldást, de ezt csak akkor tudja megtenni, ha van elég ismerete, bátorsága, kézügyessége stb. Aki nem bízik magában, vagyis nincs önbizalma az bizony éhen hal, megsüti a nap stb. Az önkritikát nem a társadalom határozza meg, mert ez a felelősség eltolása, átadása lenne a környezetnek.
Másik helyzet és egy kérdés.
Az indián vadászni tanítja a fiát, a fiú az alapokat ismeri már. Egyszer elmegy gyakorolni az erdőbe. Kiválaszt egy nagyon vastag fát. Jelet rajzol rá, és elkezdi lőni. Szerinted ebben a helyzetben az nem önkritika-e amikor kijavítja a hibás mozdulatot?
Valamint azt se felejtsük el, hogy a környezetünket MI magunk alakítjuk! Mindig! Van igazság objektíven is szubjektíven is. Amikor ismered azt ami objektív és elfogadod, olyankor már nem gondoljuk, hogy csak nekünk lehet igazunk, hanem tudjuk, hogy a másik a saját világából azt látja igaznak.
Természetesen neked igazad van, úgy ahogy te látod a világot. A kérdés, hogy az igazi világot látod-e?
Maradok Tisztelettel Imre
:)
Ennek igazán örülök!
Mindenki azt taglalta, hogy az egyénnek milyen fejlődési szakaszokon hová kell(ene) eljutnia és mi az, hogy önkritika, szerinte. De senki nem beszélt arról, hogy a magunkról alkotott képet mennyire és hogyan befolyásolják a külső hatások, elvárások és normák. Kezdve a családtól, aztán a különféle közösségek, amik aztán vagy befogadók vagy nem vagy magasra teszik a mércét vagy nem...
Szóval az a bizonyos önkritika reális-e vagy nem. Ugyanis magának az önkritikának semmi értelme adott közeg nélkül. Pl. Robinson a szigeten nem önkritikát gyakorolt, hanem tapasztalatot gyűjtött. Ha valamit elrontott, nem kezdett önmarcangoló kritizálásba, hanem kereste azt a megoldást amivel nem vall kudarcot.Mert egyébként abszolút senkit nem érdekelt, hogy ő most éppen valamivel felsült. Tehát én csak azt szerettem volna megvilágítani valamilyen szinten maga az önkritika társadalmi beilleszkedési hozadék. Gondoljunk csak arra, hogy ha valaki nem foglalkozik semmiféle normával, nincs önkritikája, mert nem is érdekli mások véleménye, arra azt mondjál, különc, meg magának való stb. Akkor mégis mire jó az önkritika? Hogy magunkat képesek legyünk elhelyezni bizonyos rendszerben, bizonyos normák és elvárások között. Ha pedig elhelyeztem magam és úgy érzem elégedett lehetek, az bizony koránt sem biztos, hogy így van. Mert mindig lesz valaki a környezetben aki szerint nem reális az önismeret, az önkritika stb. Olyan ez, mint az igazság kérdése. nem létezik objektív.
Éppen ezért nem lehet senkire sem azt mondani, nincs önkritikája. Van. Mindenkinek van. De a saját felfogása szerinti önkritikája.
Akkor az teljesen jó! Örülök és kívánom neked a békés nyugodt életet.
MTI
Felőlem...
Nekem eddig nem kellett semmit sem leírnom. Tudom,ki és milyen vagyok. ;)
És még szóba állok magammal!