Nem vagyok egyedülálló, de egyedül élek - Külföldön dolgozik a férjem (beszélgetés)

Március 29-én költöztünk Kärnten-be, 0 nyelvtudással (, ami nagy hiba volt!), most Ausztrián belül maradunk, de persze így is lesz változás az életükben, csak most abban bízom, hogy mivel a magyar határhoz közelebb kerülünk, ott lesz magyar oktatás, és magyar gyerekek, így talán jobban fogja majd érezni magát Bálint.

Bálint 5, Martin 1 éves volt amikor kiköltöztünk. Bálintot nagyon megviselte, most se nagyon akar még németül beszélni, Martin pedig sehogy nem beszél, most járunk fejlesztése, így már több német szót mond mint magyart, bár van amit még nem használ tudatosan, csak utánunk mondja ha kérjük, ismételje meg.

Sokan azt mondják,hogy a gyerekek gyorsan tanulnak, nem is kell őket tanítani. Ez szerintem nem igaz, bár más egészséges gyerekeknek könnyebben megy, de nekünk elég göröngyös ez az út.

Mi például azért nem tudtunk kiszállni a mókuskerékből,mert vennünk kellett még egy autót, hogy tudjon dolgozni járni, és a két autó és a lakáshitel, megkövetelte a kinti fizut. Félretenni nem tudtunk, csak annyi volt, hogy megtudtunk élni. A kinti fizu jó, csak van sok plusz kiadás: pl. utiköltség, telefon/internet számla, két háztartás, amik "elviszik" a hasznot.

Mi úgy tudtunk kiszállni, hogy eladtuk a házat, kifizettünk és eladtunk egy autót. Így albérletben egy autóhitellel, de együtt volt a család. Most pedig 2 albérlet, plusz utiköltség, két háztartás, ugyanannyi fizu, mint itt volt, de bízunk benne, hogy ott jobban érezzük majd magunkat.

Jah, nem lehet abbahagyni, annyira jó???

:-))

Értem én: anyagilag nem lehet abbahagyni!

A te férjed hol dolgozik?

Nálunk fel sem merül a féltékenység, remélem nem is fog. Mi nem tervezünk ilyen hosszútávra, ha minden úgy igaz, ahogy a munkáltató ígérte, akkor 2 év elég lenne. De az is lehet, hogy hagyunk csapot-papot és megyünk utána.

Tudjátok olyan sokan mondják és a média is azt fújja, hogy majd' mindenkit becsapnak! De bejelentett munkát ígértek (adatokat előre kellett küldeni a szerződés előkészítéséhez), pénzt nem kellett előre küldeni és reménykedem, nagyon, mert muszáj, hogy nekünk is könnyebb legyen. És hát.... szeretnénk a gyerekekkel nyáron kimenni hozzá egy hétre! :-) És az már nincs is olyan messze....

Honnan lehet tudni, hogy ez tényleg rendes munka? Mikor derül ki? (a fizetéskor? Mert az még 5 hét!!!!)

Szia!!!

Teljesen igazad van,csak pozitívan lehet hozzáállni a dolgokhoz!!Bár nálunk is eltörik a mécses,az én Párom is messze van 1200km,és 6-7 hetente jár haza 1hétre..de volt hogy kevesebb időre attól függ,Sajnos a karácsony volt nagyon szar mert akkor 2 napot volt itthon,mert vissza kellett mennie dolgozni.:((.Nálunk 1 közös Manó van,4hónapos..skype-on szoktunk beszélgetni,s mikor kamerán keresztül látja az Apukáját majd kiugrik a kezemből..annyira figyeli.Nekem 2 nagyobb gyerkőcöm van az előzö házasságomból,de Ők is imádják a mostani Páromat.Én is nagyon nehezen viselem a hiányát..1 éve hogy külön vagyunk..előtte együtt dolgoztunk.de muszály kitartanom,s remélem nemsokára sikerülnek a terveinkés jobb lesz.

Nektek is biztos jobb lesz nemsokára ,Kitartás!!!!

Szép Napot!!!

Sziasztok!

A párom tőlünk is távol van. Még magyarországon, de szeretne kijuni külföldre.

Először 2008-ban ment Sopronba, és havonta 3-4 napra tudott haza jönni. Aztán 2010-ben hazajött, mert éppen terhes lettem, és amíg nem szültem addig itt volt velünk, de mivel itt eléggé nehézkes a megélhetés visszament sopronba. Így most 2 gyerekkel maradtam itthon. Havonta 1x jár haza. A nagyobbik szerencsére oviba jár most lesz 4 éves a kicsi pedig 5 hónapos lesz. Az elején nagyon nehéz volt, mert sokat sírtam, sőt Vera is nehezen viselte, de azóta már ő is másképp látja a dolgokat.

Nekem másfél évig volt kint a férjem, a kisfiam első szülinapján ment ki. borzalmasan nehéz volt, első nap azt mondtam megbolondulok, annyira fájt az egész.

aztán ahogy az idő telik, hozzá lehet szokni de nagyon nehéz. ő 9 hetente járt haza, 4-5 napra. borzalmas volt. volt hogy ki-ki mentünk hozzá 3 hétre. az utolsó 3 hónapot kint töltöttük vele együtt külföldön, az viszont leírhatatlanul jó volt. teljesen más ott az egész légkör, az emberek...az nagyon hiányzik:(

Szerintem az sem baj, hogy látják, ha könnyezel, hisz nekik is rossz, láthatják, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel. Én biztatni is szoktam őket, főleg a nagyot, hogy szabad sírni, attól megkönnyebbül az ember, és a fiúknak is szabad.

Én még azzal vígasztalom magam, hogy nekünk még könnyebb, hisz nekünk itt vannak a gyerekek, de a párjaink nem láthatják, nem ölelhetik meg a gyerekeket. Ők mennek új helyre dolgozni, lakni. Emlékszem mennyire félt a párom az első úton Németországba, alig tudott németül és sosem járt külföldön, egy rossz útleírással indult el, borzasztó munkája volt, de végig csinálta értünk.

Ne legyünk szomorúak,inkább legyünk büszkék rájuk, hogy mindent megtesznek értünk. ;)

Az én fiaim 8 és 4 évesek.

Megértem, hogy aggódsz, de hidd el nincs 1700 km keresztül köd, persz van hogy sok km-en keresztül, de nem hiszem, hogy végig köd lenne, nyugi. Mi rutinos utazók vagyunk a gyerekekkel együtt Németország-Ausztria, Ausztria-Magyarország. Vannak rosszabb részek, de van amikor "szép" idő van. Tegnap vittük a férjemet az albérletébe(300 km oda 300 km vissza). Nagymamám kész volt idegileg, hogy milyen nagy a köd, mert náluk az volt, de nálunk meg ragyogóan sütött a nap.

Másfélévig csináltam énis, az első 6 hét a legkeményebb, de idővel hozzá lehet szokni. Kialakul, hogy mit mikor hogyan csinálsz. A legjobb megoldás a gondolat elterelés, és arra gondolni, hogy miért hoztátok meg ezt a döntést, vagy ragadtátok meg ezt a lehetőséget.

Másfélév után, mindent el és feladva Ausztriába költöztünk, hogy együtt legyen a család. Az élet fintora, hogy múlthéttől megint csak olyan szituációba kerültünk, hogy ő 300 km-rel arrébb dolgozik egy másik megyében. Én pedig szintén egyedül maradtam a két gyerekkel, és most egy idegen országban, egyedüli segítségem az ovi és a suli. Egy percre sincs kire hagyni őket.

Azzal nyugtatom magam, hogy nyáron költözünk utána és ismét együtt lesz a család.

Sok erőt és kitartást kívánok, teljes mértékben átérzem a fájdalmad. Hidd el, menni fog ;)