Anyukák, akik többnyire egyedül nevelik a gyermeküket/eiket, mert a párjuk külföldön dolgozik. (beszélgetés)

Szia!:)

Bocsi hogy csak most írok,de tegnap du.suliban voltam.Van egy 11 éves lányom és egy 6 éves fiam..A párom Németországban dolgozik.Mi tagadás az elején nem volt könnyű.Volt egy időszak: a kislányom pici korában a veséje miatt sokat betegeskedett,sokat jártunk kórházba.Mellette építkeztünk ahol mindent egyedül kellett intéznem,már azt hittem ezer felé szakadok.A apukájukat állandóan keresték,főleg a lányom.

Gratula!

Igen, végülis csak ~9 hónapra bérli

Szia!

11 éve? Atya ég! Minden elismerésem!

Az nagyon sok idő.. :(

Mekkorák a gyerekek? A férjed merre van? Már, ha nem vagyok túl indiszkrét!

Nálatok is volt olyan, hogy úgy érezted nem bírod már így tovább, vagyis hogy nincs értelme az egésznek?! Vagy ilyenkor mindig erőt adtak a gyerekek?

Nem írtam!

Arab az Apuka, de Olaszban ismerkedtünk meg, mindketten ott éltünk és dolgoztunk. Köszönjük a dícséretet Amirára! :P

A Kistesó is kislány lesz, most vagyok a 25. hétben.

Szia!

Én 11 éve járok ebben a cipőben.Mindenki kérdezi a környezetemben,hogy bírom itthon egyedül 2 gyerekkel.Talán a férjem és a gyermekeim szeretete ami segít ebben.Érzem hogy fontos vagyok nekik és ez erőt ad.

Csak most néztem meg az adatlapod, a ti kislányotok is gyönyörű, és ha jól látom, itt a papa olasz is (bocs, ha ezt is írtad már)!

Pocakbérlőről lehet már tudni kisfiú vagy kislány?

Hát ja.

Ja, bocsi, persze, írtad már!

Mi most boldogok lennénk, de most meg azok a piszkos anyagiak, nekünk most csődölt be a nem túl rózsás családi vállalkozás engem érintő fele, már csak a vállakozás "férfi" oldala fut, vagyis inább bukdácsol.

Hát úgy látszik valaminek mindig kell a levesben lenni!

Szép napot Nektek!

Szia!

Kezdetben, amikor terhes voltam, természetesen úgy beszéltük meg, hogy megyünk ki mi is, amikor a Pici betölti a 3-4 hónapot, de aztán én újra elkezdtem itthon dolgozni. Jól működő családi vállalkozásunk van, úgyhogy szerencsére én osztom be a saját időmet, senki nem ugráltat, hétvégente, amíg dolgozok, addig Amira Anyuval van, tehát biztos helyen!

Anyu eleve nagy segítség mindenben a Lányommal, ez is egy olyan dolog, ami nem lenne, ha kimennénk.

Na, meg Olaszban nem lehet megélni, eltartani egy családot egy fizuból, főleg most, hogy jön még egy baba, hogy mennék én vissza ott dolgozni?? Itthon ez megoldható, ahogy az előbb írtam.

A Párom viszont ott keres sokkal jobban, ami azért nagyon jól jön!

Tehát bonyolult ez az egész és nem igazán tudom, hogy mi lenne a legjobb megoldás?!

Hát ez rossz, reméltem, csak az én defektem volt ez az érzés.

Amint újra itthon lenne, helyre állna minden...szerintem.

Te miért nem mész ki?

Szia,természetesen,én is itt logok amikor időm engedi:-)

Nehéz nagyon,de olyan jó látni őket amikor egymást támogatják és elfoglalják egymást,mostmár elmondhatom kicsit tudnak nélkülem is találni maguknak elfoglaltságott,nehéz idő vár rád,de megéri:-)

Nálatok is kicsi a korkülönbség a gyerekek között.

Nálunk is csak 17 hónap lesz!

Emiatt is nehéz.

Sajnos, most mennek kell, mert 18tól olaszul tanítok egy cégnél, de remélem összefutunk még itt és beszélünk!!

Én általában késő este szoktam lenni, de ha van kedved írj és válaszolok majd mindig! :)

Szia!

Én is sokszor azt kérdezem van ennek értelme,de amikor még mindig azzal szembesülök hogy a nagyobb kiadások gondott jelentenek akkor felfogom az egésznek a lényegét,amugy ugy érzem minha a félkaromat vesziteném el amikor visszamegy:-(

Ha lenne rá megoldás hogy utánna menjünk azt hiszem nem gondolkoznék rajta,hanem utra kelnék.

Bocsi, most olvastam csak tovább!

Most már látom, hogy nem elhagyott Titeket, "csak" külföldön van ő is. Először ezt nem értettem, azért kérdeztem, hogy végleges-e?

Szia!

Köszönöm a dicséretet,nagyon imádom őket:-)

De a kérdésedet nem értem "végleg"mit értesz ez alatt.

Ez igy tényleg borzasztó.

Szia!

Hát, ez tényleg nem bíztató. Azért is mert egy ideje én is így érzek. Alig várom, hogy hazajöjjön, hiányzik nagyon, de amint itt van nem tudom "hová tenni", mert annyira elszoktam Tőle.

Nekünk megvan a mi kis kialakított napirendünk és ebbe úgy érzem, hogy csak belezavar.

Ilyenkor érzem azt, hogy nincs semmi értelme ennek az egésznek. :((

Szia!

Nagyon édes mind a két kisfiad!

Véglegesen egyedül maradtál Velük vagy csak átmenetileg, mint ahogy én is írtam?

Tudom, sokszor nekem is annyira rossz. :(

Én voltam ilyen helyzetben régen, nem tudok vígasztaló szavakat írni.

Jól eltávolodtunk egymástól. Alig vártam, hogyhazaérjen, ha hazajött, bár nem érzékeltettem vele, de "útban volt" nekem, egyszerűen megszoktam nélküle, furcsa volt, hogy ott van.

Ő meg jól félrelépett.

A gyerkőc meg szegény, ha a telefont felvette (2-3 éves volt) és férfihangot hallott, már köszöntött is mindenkit, hogy : -Szia apa!

A tv-ben, újságban apjára nem is hasonlító, sőt totál eltérő külsejű emberekre is azt mondta:-Nézd anya, ott van apa.

Hát kitartás, remélem, nemsokára írnak a sorstársak, és összetartotok!

Sziasztok!

Azért indítom ezt a fórumot, hogy megismerhessek olyan Anyukákat, akik itthon maradtak gyermekeikkel, míg az Apa külföldön dolgozik a jobb megélhetés miatt vagy bármi más okból.

Én is ebben a helyzetben vagyok, ezért ismerem ennek az "életformának" az előnyeit, de sajnos a sok hátrányát is.

Az én kislányomnak az Apukája Olaszországban él és dolgozik, míg én és a 13,5 hónapos Amirám itt élünk Magyarországon.

Bár én is kint éltem, ott is ismerkedtünk meg, de végül úgy döntöttem, hogy hazajövök szülni, azóta pedig még mindig itt vagyok.

Most várjuk a második kislányunkat és sokszor olyan értelmetlennek és elviselhetetlennek tűnik ez a helyzet "egyedül". :(

Szeretném, ha írnátok, Ti, akik hasonló helyzetben vagytok, mint mi és megoszthatnánk egymással a jó és rossz érzéseinket, hogy egy kicsit enyhülhessen ez a szomorú állapot.