"Nem tudtam, hogy terhes vagyok" (beszélgetés)
Én az ismeretségi körömben több ilyen esetről is hallottam.
A férjem egyik rokona a 8. hónapban szembesült a ténnyel, amikor megindult a szülés. Sajnos a baba halva született.
A másik az egyik barátnőm szomszédja, aki ugyancsak hasi fájdalmakkal került be a kórházba és egy egészséges babával távozott.
Mindkét nő elég testes, ezért nem látszott rajtuk semmi.
Tudok egy harmadik esetről is, őt személyesen ismerem. Próbálkoztak a babával régóta, de nem jött össze. Hormonkezeléseket kapott, és ultrahangozták is rendszeresen. És a doki nem vette észre 7 hónapon keresztül, hogy ott a baba! Ő is túlsúlyos. Egyik vizsgálat alkalmával eltévedt az ultrahang vizsgálófeje arra a területre, ahol látszódott a baba, és így derült ki! És a nő végig hormonokat szedett. Szerencsére egészséges lett a gyerek.
A 14 hétig még nem olyan szokatlan, hogy valaki nem veszi észre, főleg, hogy menstruál is mellette.
No de hogy valaki a szülőágyon jöjjön rá, hogy gyereket vár, az már hülyeség.
Ha az elején nem is, de a végén akkorákat rúg egy kisbaba, hogy azt nem lehet összetéveszteni holmi bélmozgással.
Ilyen nincs, hogy nem veszi észre. Nem akarja, titkolja, vagy más, de érzi, hogy van valami...
Elborzadtam sokatok hozzászólásán.28évesen már nagyon akartunk gyereket,minden feltétel adott volt,jó párkapcsolat,biztos háttér.Nem jött.2évig jártunk mindketten kivizsgálásokra,szedtem a hormonokat.
A második év végére kikészültem,abbahagytam a tablettákat,lemondtam mindent a dokinál.Rá egy hétre terhes lettem.A 14. hétig nem vettem észre!!!
Menstruáltam végig,rosszul lettem a mhelyemen,két hét táppénz ami alatt még a vizet is kihánytam.Egy orvos se vette észre!Háziorvos és belgyógyász is csinált terhességi tesztet,mindkettő negatív lett.
Anyut vittem az orvosomhoz,behívott hogy mi újság és mondta hogy megnézi uh.-on a petefészkeket.Megnyomkodta a hasam és mondta,hogy terhesség és már nem kicsi.14 hetes voltam.Ki volt boldogabb ő vagy én máig sem tudom.Most volt két éves a kislányunk.
Remélem most már elhiszitek hogy ilyen létezik!
Ebben a sorozatban olyanok szerepelnek (illetve olyanok életéről játszódik) akiknek pl. valamilyen oknál fogva nem lehetett gyerekük.
Próbálkoztak 10-20 évig és semmi. És mikor teherbe esnek, esetleg jönnek a tünetek (vagy valakinek nincsenek - megjegyzem a második gyerekemnél nekem sem voltak, ettől függetlenül szinte már a fogantatás pillanatában tudtam hogy igen, most terhes lettem), nem gondolnak terhességre. EGYÁLTALÁN NEM GYANAKODNAK.
Sőt olyan is volt, hogy már volt 2 gyereke, és a harmadikat a kádban szülte meg fürdés közben, és a tolófájásoknál jött rá, hogy most szülni fog.
Pl nem maradt el a menszesz 9 hónapon át.
Vagy éppen előtte se nagyon menstruált, csak mondjuk évente 2x.
Vagy egy megint másik eset: autóbaleset után 5 hónapig kórházban volt, darabokból rakták össze a medence csontját, minden porcikáját, édesanyja meghalt, stb, kisebb gondja is nagyon volt annál, mintsem észre vegye a tüneteket. Betudta annak, hogy a baleset utóhatása a hányinger.
Előfordul, bármilyen hihetetlen. Valahonnan kiindult ez a sorozat, nem véletlenül.
Szóval nem kell mindjárt azt mondani, hogy ilyen nincs, csak azért, mert Te nem vagy ilyen.
Ez a címe hogy "Nem tudtam hogy terhes vagyok"
A Discovery Travel & Livingen megy.
Igen, aki annyira retteg tőle, az már tudatzavaros lesz (belebolondul a régiek szavaival élve) és kizárja a tudatából.
Gondolom te akartad, vártad ezt az állapotot, így minden egyes mozzanatának örülsz - még ha kellemetlen is /hányinger, derékfájás stb./- és lesed magadon a jeleket és örömmel köszöntöd őket:) Én legalábbis így voltam vele:)
Az is érdekes, hogy általában akik nagyon örülnek, nekik már szinte az első pillanatban látszik - legyen bármilyen alkatuk, - és van olyan, hogy bármilyen karcsú is az anyuka szinte az utolsó pillanatig nem látszik rajta, hogy baba van a pocakban, ha nem fogadja el, nem örül neki. Persze ez nem törvényszerű:)
Egyik közeli ismerősöm állítja, aznap tudta meg, hogy babát vár, amikor bementek a kórházba, mert nagyon fájt a hasa.
Nem túlsúlyos, nem buta, nem ingerszegény környezetből jött, a legjobb barátnője az édesanyja, anyagilag megengedhettek maguknak babát, nem volt túl fiatal, és nem vette észre.
Se a barátai, se a pasija, senki, aki a környzetében volt, pedig nyáron szült, és könnyű ruhákat is viselt.
Én sem értem, de hiszek neki, és a közös barátainknak. :)
Aki nem veszi észre vagy tagadja szerintem sérült lehet lelkileg, ez olyasmi, mint amikor valaki álterhes, állítólag ilyen is van, nő a hasa, szülési fájdalmakat is produkál....szóval hazudik saját magának, és annyira, hogy azt elhiszi. Ez mondjuk egészséges lelkületű emberben nem hiszem, hogy végbemegy.
Most, hogy várandós vagyok, azt mondom, hogy kizárt hogy ezeket a változásokat ne vegye észre valaki.(pedig még az elején tartok)
Nézzetek meg pár részt ebből a sorozatból. Amíg nem láttam, én sem akartam elhinni, hogy van ilyen, pedig van!
Na jó, persze ez csak rekonstrukció, hisz a szereplők nem valódiak, csak színészek.
De nem feltétlenül kövérek, van aki sportoló, 50 kilós, és nem is látszott meg rajta, nem is hízott :OOOOOOOOO
És szült egy 3,5 kilós babát.
Na számomra ez hihetetlen.
Az ok, amiért nem veszi észre, az nem.
Van, hogy a felvilágosítás teljes hiánya miatt nem tudja. Van, hogy annyira retteg a terhességtől, hogy nem vesz róla tudomást /ekkor már tudatzavarban szenved/ Olyan is lehet, hogy annyira kövér, sokat eszik stb., hogy nem is menstruál, azt is hiheti, hogy a klimaxon túl van.
Szóval el tudom képzelni, még ha a saját ismerőseim körében nem hinném el, ha valaki ezt állítaná.
Nem biztos, hogy buta. Most epp 2-3 hete volt az ujsagokban, hogy egy Afganisztanban harcolo katonano meg 7 honaposan is szolgalatot teljesitett, nem tudta hogy terhes.
Ne ertsd felre, en sem ertem, 7 honaposan hogy nem lehet tudni, erezni, de az biztos, h a no egyaltalan nem buta. Az ingerszegeny kornyezetet mondjuk nemtudom hogy ertetted.
elég hihetetlen..
de talán ha valaki nagyon kövér és nagyon sokat eszik, így a bélmozgása is több.. :) fel sem tűnik hogy mozog bent egy baba
További ajánlott fórumok:
- Mikor mutatható ki biztosan a terhességi teszten, hogy terhes vagyok?
- Nem tudtam, hogy terhes vagyok...
- Nem tudtam hogy terhes vagyok !
- Most tudtam meg, hogy terhes vagyok!
- Kiderült, hogy terhes vagyok kb. 5 hetes! Amikor nem tudtam még, gyógyszert vettem be. Lehet ebből baj?
- Lehet baj, ha gyógyszert vettem be, amikor még nem tudtam, hogy terhes vagyok?