Nem tudom elhagyni a párom! (beszélgetés)

Nem mindig az a felelôsségteljes döntés, hogy mindenáron a nyakamba vegyek 10-20 milliós tôketartozást. A többit már tudjuk.

Olyan pénzt ne költsön el az ember, amit még nem keresett meg úgy 10-15 évre elôre.

Vannak emberek, akik kifejezetten a szüleiknél érzik otthon magukat, és eszük ágában sincs albérletbe költözni. Olyanok is vannak, akik már családott alapítottak, de az anyós/após ott él velük. Ez tényleg nem elvárás kérdése, hanem hogy az illető hogy érzi komfortosan magát, hogy szeretne élni. Ez a "30 évesen költözz el" duma legalább olyan illetlen dolog, mint a "Mikor házasodsz már meg kisfiam?" Senkinek semmi köze hozzá, hogy ki, mikor, hol, s mit.

Se társadalom, se pap, se politikus, se család, se senki!! Az élet nem a sablonokról és a megfelelési kényszerről szól, hanem a szabadságról és a minőségi életről. A minőségi élet pedig abból áll, hogy én hogyan, miként érzem komfortosan magam, a saját életemben.

Ha nekem az albérlet a komfort, és megtehetem, akkor elköltözöm.

A párommal is addig tudok jól kijönni, amíg össze tudjuk egymás életét egyeztetni. Semmit nem lehet erőltetni.

Az a baj, hogy az életünket túlságosan eluralja a "Mit fognak szólni?" a "kell", a "muszáj", az "illik" szavak.

Holott tudnunk kellene, hogy az egyetlen egzisztenciális válasz a kérdéseinkre maga a SZABADSÁG!

(Innentől minden az ÉN felelősségem.)

Nem 30-40 eves koraig, de amig mondjuk az alap amit le kell tenni egy hazra, hogy kolcsont kapjon ra az ember osszejon. Az jo esetben, ha mindket fel dolgozik, nehany ev. Amugy azt sem tudjuk, hany eves a forumindito. Meg hogy milyenek a korulmenyek. Sok szuloi haz eleg nagy a fiataloknak is, a ket generacio alig talakozik. Persze ertem en azt is, ha valaki annyira onallosagra vagyik, hogy meg az alberletet is hajlando kifizetni, mindenkinek el kell dontse mit engedhet meg maganak, es mi mit er meg.

Ahogy irod, tinikorban ott van a vagy az onallosagra a kiszakadasra, de az a lazadas kora, ott nagy hibakat kovethet el a fiatal. Otthagyhatja az iskolat, hatat fordit szuloknek, csaladnak, a biztonsagnak. Szemely szerint sok hibat kovettem el tinikent (pld el is huztam otthonrol hamar), mai esszel sokmindent maskepp csinalnek. De, mindenkinek sajat dolga eldonteni mennyit er meg a 'szabadsag'

lehet, hogy csak én látom másként, de szerintem egy felnőtt, saját keresetű embertől egyáltalán, soha, semmilyen körülmények között nem érthető és elfogadható, hogy a szüleivel akar még élni. már tinikorban is ott a vágy az emberben, hogy önálló életet éljen

nagyon keveseknek hullik az ölébe egy saját lakás vagy ház fiatalon, de ezerszer is inkább albérletben a párjával, mint 30-40 éves koráig anyucinál

Erről van szó: ha valóban élire-rakjátok a pénzt, hogy mielőbb saját lakásotok legyen, akkor érthető, hogy nem akar albiba költözni.

De ha szó sincs arról, hogy közös lakás, közös jövő, közös család-tervezés, akkor valóban felmerül a kérdés: mit akarsz tőle???

Azt a kis db-kát mástól is megkapod, ha akarod, olyantól is, aki valóban szeret, és valóban téged akar maga mellett tudni élete további éveiben is, nemcsak azért vagy jó neki, mert mindig "kéznél vagy".

Szóval, végig kell gondolnod a dolgokat, így akarsz-e még életedből további 5-10 évet is leélni, vagy már időben lépsz, keresel magadnak egy valóban hosszú-távú kapcsolatot. Ez nem valószínű, hogy az lesz.

Albérlet mellett elég nehéz közös lakásravalót összegyûjteni.

Én sem hagynám el az otthonomat...

Te is kapsz valamit... hisz ezért költöztél össze vele.

minek vagy egyáltalán olyannal, akiről ezt gondolod, nem hagyna el, hisz férfi, megkapja, amit akar. egy ilyen palira miért mondod, hogy a párod?

nem kell erőltetni csak azért, hogy legyen egy kapcsolatod.

Miért ne tudnád?

Majd megbánod a halogatást...