Nem tudom elfogadni hogy férjem a gyermekünk születése után... (beszélgetés)

Általában egyetértek veled, most nem, ami nem baj.

Miért ne itt "panaszkodjon" ? Mennyivel alantasabb ez a téma mint bármelyik?

Idejött mert nyomasztja, hogy a férje nem nőtt fel a feladathoz és még mindig a bulikon és a haverokon jár az esze.

Remélhetőleg a FI-nak van annyi agya, hogy tud szelektálni a hozzászólások között, nem hergeli magát feleslegesen és tiszta fejjel leült a férjével egy kávé mellett a mindent megváltó beszélgetésre.

Nem vagyunk egyformák. Ha a férjem ilyen lett volna biztos lettek volna kérdéseim felé és irányba állítottam volna, hogy felismerje merre van arccal előre:) De ez én vagyok. A FI meg a FI. Te meg te. Ahányan, annyifélék.

Nem jellemző rám de még az is lehet, hogy egyszer én is olyan helyzetbe kerülök, hogy panaszkodni kényszerülök itt. Azért várom majd a jó tanácsaitokat mert biztos jól tud esni ha az ember kitudja önteni a szívét:)

Néha egy-egy gondolat elindít egy másikat ami talán közelebb viszi a megoldáshoz.

Persze, de anya ne egy fórumon panaszkodjon, hanem üljön le apával - ha eddig nem tette meg legalább utólag - hogy találjanak megoldást a problémára. Csak hergeli magát, egy ilyen fórumon meg adják is alá a lovat, aztán néma gyereknek az anyja se...

Másrészt egy gyerek életében az természetes, hogy az elején anya van leginkább jelen, már csak olyan praktikus okok miatt is, mert általában anyánál van a tej, a baba is inkább az anyját ismeri, hisz 9 hónapig mégiscsak vele volt "összenőve". A férfiak általában később - ha addig anya nem gyilkolta le a saját és/vagy a gyerek kapcsolatát apával - tudnak mit kezdeni a gyerekkel. Én bevallom már-már féltékeny voltam a gyerek és a férjem kapcsolatára, míg az elején én vettem ki a nagyobb részt, hisz szinte pótolhatatlan voltam számára, ahogy interaktív lett a gyerek teljesen összegyógyultak az apjával, apával "kellett menni" játszani, labdázni, pecálni, kutyázni-macskázni, bohóckodni stb., én meg elé rakhattam a kaját meg kitörölhettem a fenekét. Az anyák sorsa 😉

"A nők például azt tanulják, hogy ne egyenesen, hanem kerülőúton érjék el a céljaikat, aminek többek közt az a követkeménye, hogy nem igazán tudják kommunikálni a problémáikat. A férfiak meg azt tanulják, hogy ne besszéljenek róluk, mert a "panaszkodás" nem férfias, és ennek is az a kommunikációképtelenség a következménye."

Ez teljesen igaz, ugyanakkor nem tilos senki számára, hogy keresse a megoldást, amikor érzi, hogy nem működik, amit tanult.

És őszintén szólva a fórumozást is egyre kevésbé szeretem, mert az embernek megvannak a saját hülye nézőpontjai, amitől szabadulni kéne. Ehelyett kapjuk/adjuk a másoktól/másoknak, amivel aztán lehet újra küzdeni.

Ebben a helyzetben számomra csak egy a kérdés: lehet-e a helyzeten változtatni? Ha nem, mit lehet belőle kihozni? Egy biztos, az sehova sem vezet, ha csak puffogunk azon, hogy megint elment a haverjaival. Attól csak nagyobb lesz a szakadék a két ember között. A kicsi meg, akármilyen kicsi épp most tanulja tőlük a férfi és nő viszonyát.

"tény, hogy nem marad ugyanolyan az élet, mindenképpen kötsz kompromisszumokat; ha szerető, odafigyelő társad van, akkor kevesebbet, ha nem, akkor többet.

Ezt kellene átgondolni, még mielőtt gyerekcsinálásba fog az ember."

Igen, ez itt a lényeg. Ez a fickó vajon mennyire volt szerető és odafigyelő társ, mielőtt a gyerek megszületett?

Mert ha nem volt az, hol a meglepetés?

Ha pedig az volt, talán utána kéne menni, hogy mi változott?

nem megváltozik = megváltozik

(átfogalmaztam, és benne maradt egy fölösleges "nem")

Feltételeztem, hogy kapcsolódik a FI problémájához, azért írtad le. De ezek szerint általánosságban gondolkoztál azon, hogy miért siklanak félre bizonyos házasságok. Oké.

"A gyereknek 2 szülője van, mindkettőnek a felelőssége természetesen, de mint nő nekem kell arra figyelnem, megfelelő párt választok-e? Miről mond le a kedvemért, a gyerekünkért úgy, hogy az ne legyen áldozat a számára."

Ehhez annyit tennék hozzá, hogy sokszor még saját magunkat is meglepjük, és nem biztos, hogy pozitívan.

Gondolunk magunkról ezt-azt, tisztában vagyunk a képességeink és hiányosságaink egy részével, de azt, hogy válsághelyzetben hogy viselkedünk, csak akkor tudjuk meg, amikor valóban ilyen helyzetbe kerülünk. A másik emberről meg pláne.

Úgyhogy mégis benézhető a dolog, ahogy írtad is.

A kommunikáció fontosságával egyetértek, ehhez annyit tennék hozzá, hogy ebbe beleszól a szocializációnk is.

A nők például azt tanulják, hogy ne egyenesen, hanem kerülőúton érjék el a céljaikat, aminek többek közt az a követkeménye, hogy nem igazán tudják kommunikálni a problémáikat. A férfiak meg azt tanulják, hogy ne besszéljenek róluk, mert a "panaszkodás" nem férfias, és ennek is az a kommunikációképtelenség a következménye.

(Nagyon leegyszerűsítve.)

De ha felismertük a problémát (a rossz kommunikáció problémáját), az már félsiker.

Véleményem szerint mikor egy férfi és egy nő házasságot köt, majd gyereket vállal, azt jó esetben halálukig tervezik. A gyerek nem egy dísztárgy, hogy ha van kedvem előveszem és játszom vele, ha nincs beteszem a vitrinbe.

Igenis legkésőbb a gyerek születésénél illik felnőtté válni az apukának is. Ha ez nem történik meg az baj.

Kellenek a haverok, barátok, barátnők, külön programok is mértékkel, de ne a feleség, a gyerek, a család kárára mert az előbb utóbb megbosszulja magát.

Tehát neked az a benyomásod, hogy a FI ilyen típusú nő? Miért?

Ezt kiragadtad a mondatomból, nem azt írtam a FI ilyen, azt írtam, ez egy tendencia, nem szeretnék ilyen párt a fiamnak.

A gyereknek 2 szülője van, mindkettőnek a felelőssége természetesen, de mint nő nekem kell arra figyelnem, megfelelő párt választok-e? Miről mond le a kedvemért, a gyerekünkért úgy, hogy az ne legyen áldozat a számára.

Még is is benézhető a dolog, a válások arányát látva.

Amiben benne van erősen a kommunikáció hiánya, nem megoldást keresnek, hanem a másikban a hibáztatást, hogy DE ez nekem JÁR!!! Főleg, ha okkal-vagy ok nélkül adják is a lovat alá, hogy a másik fél a car.

Ez az én véleményem, másnak meg más.

"Hát nekem nem az első a szórakozás, inkább az fáj nem velünk akar programot csinálni, azt mondja pici még a gyerek, nem tud vele mit kezdeni, így minden gyerekkel való dolog rám marad."

Gondolom, ha lenne más segítsége (nagymama, bébiszitter), megemlítette volna.

De még ha lenne is, akkor is minimum fura lenne ez a "lelépek, mert nem tudok mit kezdeni a gyerekemmel" hozzáállás. Elhiszem, ha még szokatlan neki az apaszerep, nem jön automatikusan - de ha elfut előle, akkor ez így is marad.

Végig lehet gondolni,,de amíg nincs ott a valóság ,addig könnyű rábólintani ,arra amit valójában még sosem tapasztaltál.

Amúgy nem olvastad végig amit írtam hogy ez fogott meg?

Bár mindegy.

Nem írtam, hogy soha; az is ebbe a kategóriába tartozik, ha csak aránytalanul sokat hagy a feleségére.

Azt pedig továbbra is tartom, hogy egy felnőtt embernek, férjnek, apának magától is rá kellene jönnie, hogy ha ő fenntartja magának a rendszeres, többnapos kikapcsolódás lehetőségét úgy, hogy ilyenkor 100%-ban magára marad a nő a melóval és a felelősséggel, az aránytalan.

"Amikor megkérdeztem előtte is ilyen volt-e? A válasz az volt . IGEN. Miért kellene áltatni a FI-t, hogy igen sírjon, hisztizzen, mert neki van igaza."

Az, hogy előtte eljárt a pasi szórakozni a haverjaival, egy dolog. Ettől még joggal hihette FI, hogy ha apa lesz, akkor hajlandó lesz a gyerekéért bizonyos kompromisszumokat kötni. Ahogy minden normális apa - és anya! - is teszi.

Ne tegyünk úgy, mintha ez csak a férfiak problémája lenne; a nők is szeretnek szórakozni, kikapcsolódni, a nők is lemondásnak élik meg (hiszen az), ha mindezt a gyerek miatt nem, vagy ritkábban tehetik. De vállalják a kompromisszumot, hogy a gyereknek jó legyen.

Nem vagyok annak a híve, hogy gyerekvállalás után ássuk el magunkat; jár apának a kikapcsolódás, jár anyának is, de tény, hogy nem marad ugyanolyan az élet, mindenképpen kötsz kompromisszumokat; ha szerető, odafigyelő társad van, akkor kevesebbet, ha nem, akkor többet.

Ezt kellene átgondolni, még mielőtt gyerekcsinálásba fog az ember.

"Vannak, akik félnek, mert kifutnak az időből gyermekvállalás terén, aztán becserkésznek valakit, hogy legyen gyerek, de akkor legyen már jó fej is a pasi vegye is el, mert a gyereknek kell a család."

Tehát neked az a benyomásod, hogy a FI ilyen típusú nő? Miért?

Mert úgy viselkedik a pasi, mintha ő igazából nem is akart volna még gyereket?

Sajnos tényleg a nő problémája, mert ő szenved tőle. De ne tudjuk, nem ismerjük, hogy előtte milyen volt a fickó. Illetve az igen, hogy előtte is sokat lógott a haverokkal.

Azt sem tudjuk, hogy mielőtt a gyerek megfogant, megbeszélték-e, hogy fognak családként funkcionálni. Mert ahogy Enissa is írja, nagyon sok család "úgy keletkezik", hogy a nő gyereket akar, a pasi meg csak sodródik.

Apának nem születnek, azzá válnak. Hogy ennek a fickónak miért nem sikerült, nem tudhatjuk. Csak feltételezhetjük azt is, hogy mintája se volt. De az biztos, hogy nem a hosszú és boldog házasság titka, ha az egyik bsztatja a másikat, hogy ne a haverokkal töltse az időt, a másiknak meg tök természetes, hogy a gyerek az anyja gondja.

Ezt honnét veszed, hogy sosem veszi ki a részét a gyermekkelvaló foglalatosságból?

Nem azt írta sosem......azt írta a hónapban van amikor elmegy a haverokkal párnapra.

Tehát te meg csak a férfire próbálod tolni a felelősséget, úgyhogy fogalmad sincs amikor otthon van, mit tesz le az asztalra.

Az egyenes beszéd fontosságában egyetértünk.

Abban nem, hogy te ezt az egészet a nő problémájaként értelmezed. Tény: a nő nyitott róla topikot, ő elégedetlenkedik a helyzettel, de az alapvető probléma mégis az, szvsz, hogy a férj, úgy tűnik, nem ismerte fel, hogy szülőként megváltozott az élete, mert felelős lett valakiért, akit ő hívott világra. És mivel nem vállalja fel az ezzel járó felelősséget és munkát, hagyja, hogy a felesége egymaga tegye ezt.

Erre nem a feleségnek kell felhívnia a figyelmet, hanem magának kellene rájönnie, hiszen felnőtt ember, aki elvileg szabadon döntött a gyerekvállalás mellett.

Ez nem a nők ellen szól, félreértesz. Nő vagyok. Van lányom és van fiam.

Van élettapasztalatom, vannak kolléganőim, akiket szeretek, mint munkatársat, de nagyon nem szeretnék a fiam mellett egy bizonyos típusú nőt.

Vannak, akik félnek, mert kifutnak az időből gyermekvállalás terén, aztán becserkésznek valakit, hogy legyen gyerek, de akkor legyen már jó fej is a pasi vegye is el, mert a gyereknek kell a család.

Most jelenleg 3 kolléganő jött vissza GYES-ről, na ők az igazi sárkányok. Tönkretették magukat, a gyereket, van aki volt olyan ostoba, gyerekeket és egy férfit.

A pasi a nemző és egyben a biztos anyagi hátteret nyújtó mind a három esetben. Ők az "áldozatok", mert szültek nem kettőjüknek, a pasinak gyereket.

Nem mindenki ilyen természetesen, hála a magasságosnak, de van egy ilyen tendencia.

Nem vagyok egy léleksimogató, aki ismer tudja elmondom őszintén a véleményem, ha kérik, ha nem elmegyek mellette. Ennek ellenére inkább szeretnek, mint nem.

Nem tudom itt mi történt, de volt egy sejtésem. Amikor megkérdeztem előtte is ilyen volt-e? A válasz az volt . IGEN. Miért kellene áltatni a FI-t, hogy igen sírjon, hisztizzen, mert neki van igaza.

Inkább dolgozzon a problémán, hogy a számára/számukra legeslegjobbat hozza ki, hogy egy működő kapcsolat lehessen. Én ennek vagyok a híve.

Nem írja, hogy nincs rá lehetősége. Vagy, hogy lenne rá igénye. Csak azt, hogy zavarja, hogy a férjének van, és él is vele.

Mártírt csinál magából.

Erről beszélek. Hogy kívülről ezt nem lehet megoldani. Annyi mindent nem tudunk kettőjük viszonyáról, és mindenki mást von le belőle. Én azt, hogy nem azt kell gondolni, hogy a másiknak mit kell/enne gondolnia, hanem elmondom az igényeimet.

Azt sem tudjuk, hogy a hölgynek van-e igénye arra, hogy ő is elmehessen a barátaival, amikor apa van a gyerekkel. Vagy ő úgy gondolja, a gyerek nélkül eztán soha sehova, és ezt elvárja apától is.

Ezért nem bölcs dolog, hogy a vallomásokhoz fórum van. Mert valaki jön, kidohogja magából, aztán jön mindenki és egészen más sztori kerekedik ki belőle 🙃

Na és hogyan?

Egy normális házasságban ezt úgy oldják meg (ha nincs nagyszülő, aki segít), hogy egyszer az egyik fél, másszor a másik fél vállal többet, hogy a társa lazíthasson egy kicsit. Pl. apa gyereket pesztrál, amíg anya elmegy egy barátnőjével kávézni, sportolni, vagy mittudomén.

Ebből a FI házasságában csak az valósul meg, hogy (0-24-ben) FI gondoskodik a gyerekről, úgyhogy apának van lehetősége, ideje lazítani. Fordítva nem.

Tehát?

Nem a nő gondolatait kell(ene) apának kiolvasnia, hanem felismernie, hogy apa lett, és hogy az apaság felelősséggel jár.

Egyébként miből gondolod, hogy FI nem mondta el, mit szeretne?

"...azt mondja pici még a gyerek, nem tud vele mit kezdeni, így minden gyerekkel való dolog rám marad."

Nekem ebből az jön le, hogy beszéltek róla, csak nem változott semmi, a pasi lerázta magáról, mint eb a vizet.