Nagyon várt boldogság

Lakásunk van, viszonylag jó állás, mi is kell még? Elnéztem sok velem egykorút, akik némelyike már a harmadikat is megszülte. Nem irigykedek, hanem inkább babázok.

18 éve vagyunk együtt, most már a férjemmel. Sokszor szóba került, hogy most már teljes kéne, hogy legyen a család. Jó munkahely a Dunántúlon, szép környezet, mint egy álom. Indul a baba projekt. Vagy mégsem?

Munkahely megszűnik, teljes a káosz.

És akkor jön egy érzés, hogy valami megváltozott.

Megveszem a tesztet, és jön a két csík. Boldogság önti el a testemet és a lelkemet. 36 évesen végre anya lehetek.

Az első döbbenet az orvosnál az, hogy öreg vagyok. Ezért veszélyeztetett jelet kapok. Genetikai tanácsadásra kell járni, mondják itt helyben.

Feszülten és idegesen mentem el az első vizsgálatra, ahol rögtön megnyugtattak, hogy minden rendben van, mivel nincs a családban genetikailag örökölhető betegség.

16 hetesen azért az AFP-vel jöjjek vissza. Lassan telnek a hetek, megpróbálom addig élvezni az állapotom. Elérkezik az idő, hogy a kapott eredménnyel visszamenjek, megint az idegesség, de az UH-on minden rendben,

A kapott eredménnyel megyek a doktornőhöz. Hosszasan nézi a leleteket, engem meg elönt a víz. Végül azt kérdezi, hogy szeretném-e ha magzatvizet vizsgálnának?

Te jó ég, mit olvasott, de megnyugtat, hogy minden rendben, a korom miatt esetleg kérhetem.

Ennek a vizsgálatnak 2% az esélye, hogy elmehet a baba.

Csak a korom miatt nem kértem, a tanácsára. A további hónapok mindenben problémamentesen telnek. Nincs hányingerem, reggeli rosszullétek engem elkerültek.

20. héten kiderül, hogy ül és elég nagy, talán császáros szülés lesz.

Én abban bíztam, hogy még addig megfordul. Nem tette.

Csodálatos kilenc hónap volt végigélni, hogyan nő, hogyan reagál dolgokra, mennyit mozog és csuklik odabent a pocakban.

Nem szeretem azt a szót, hogy terhesség, ez nem lehet teher, inkább egy gyönyörű "áldott" állapot.

Gitta 3250 grammal, 52 cm-rel, császárral született. Itt a boldogságom, megérkezett.