Munkábajutás - erőltessem még a témát? (beszélgetés)
Nem azzal van baj, ha valaki felvet egy problémára egy megoldást, az a baj, ha nem méri fel előtte a viszonyokat.
Gyakorlatilag még meg sem száradt a szerződésén a tinta, és úgy ugrott bele. Nem ismerte az embereket, nem illeszkedett még be a közösségbe, nem ismerte az erőviszonyokat, azt, hogy ki az aki egyenes, ki az aki szemtől szembe bólogat, a háta mögött meg fanyalog.
Így nagyon könnyű lyukra futni.
Persze próbálkozni lehet, és valószínű érdemes is, viszont akkor nem kell megsértődni, ha falnak ütközik.
De ezek szerint nem volt senki, mert szarkavarónak bélyegezték és kb. kiközösítették a munkahelyen.
Bár lehet, hogy csak a stílus nem volt megfelelő, vagy túl erőszakos volt. Ezt nem tudjuk.
Szívemből szóltál.
Tényleg egy tök normálisan felvetett problémára itt mindenki szerint az a megoldás, hogy birkaként követni kell a nyájat?
Elvileg megoldható a dolog, akkor egy próbát nem megér? És ha esetleg tényleg lenne olyan, akinek számít az az egy óra plusz(pláne egy 12 órás műszak után) akkor is, a saját kényelmét adja fel, mert még csak egy hónapja dolgozik ott? Vagy kettő, mindegy is.
Most vagy nekem volt olyan szerencsém eddigi munkahelyeim során, de engem mindig meghallgattak, mindig támogattak, ha volt valami új dolog, amivel előrukkoltam, átbeszéltük, ha jó volt alkalmaztuk, nem utolsó jövőként kezeltek, hanem munkatársként, vagy nem egy országban élek veletek....vagy nem is tudom... Legalább az ember kedvét ne vegyétek el...
Szerintem tojd le az egészet! Kár ezen ennyit agyalni. Végül is nem ezen a munkahelyen fogod a karriered építeni.
Van munkaköri leírásod, végezd el a lehető legpontosabban a munkádat, hogy abban mások se találjanak hibát, és ennyi.
Nem kell neked itt életfogytig tartó barátságokat sem kötni. Légy kedves, ha megszólít valaki, csevegj, ha bevonnak a beszélgetésbe.
Zárd ki te őket a figyelmeden kívülre. Ne foglalkozz ezzel, mert energiákat emészt fel!
Feltételezem női kollégáid vannak. Egy ilyen "brigádba" elérni azt, hogy befogadjanak nem könnyű. De ha rövid ideig dolgozol ott, akkor nem is érdemes.
Nem fulemet farkamat behuzva, de eddig volt mar tobb munkahelyem, es mindenhol sajnaltak, mikor eljottem es nem pezsgot bontottak.
Azert az ember az elso 2-3 honapban csendesen felmeri az eroviszonyokat, azt hogy mi merre hany meter, kik alkotnak egy-egy csoportot, kik azok akik semmiben sem vesznek reszt es ugy csatlakozik ebedelni, baratkozni a hozza hasonlitokhoz.
Ha mar az elso hetekben kavarsz, akkor az osszeszokott banda nemhogy befogadni nem fog, hanem kikozosit es ahogy itt is, szarkavaro, okoskodonak tartja a topic inditot, legrosszabb esetben ki is kozositi....
Hat nekem megeri 2-3 honapot kussba maradni, ha ez hosszu tavon viszont azzal jar, hogy befogadnak es 4-5 evig semmi gondom....
Itt mindenki fulet farkat behuzva jar dolgozni? Altalaban a riss embereknek van lelkesedese, motivacioja a regi dolgokat felfrissiteni - ez miert baj? Oh bar nekem lennenek ilyen lelkes kollegaim!
Mindenki mas meg a gimnaziumi szinvonalat hozza, hogy az ujoncoknak "kuss a neve"? Oruljon, hogy ott lehet, vagy mi?
További ajánlott fórumok:
- Két és fél éves lányom SEMMILYEN húst ne eszik meg. Régebben szerette. Erőltessem, vagy hagyjam rá?!
- Tehetséggel van esély híressé válni?... Vesézzük ki a témát ;)
- Milyen kérdést tennél fel MOST, ha indíthatnál új témát?
- Vidám 1848/49-es tematikájú kifestők
- Etikából kell 5 oldalas dolgozatot írnom. Ajánlanátok jó témát, és szakirodalmat? Köszönöm.
- Magyar óvoda tematika