Mit tegyek a lelkemmel abortusz után? Nem volt más választásom, de ez sem enyhíti fájdalmam. Mikor lesz jobb? (tudásbázis)
Tíz napja voltam abortuszon, én nagyon megbántam azóta. Olyannyira, hogy most úgy érzem mégis szeretnék szülni, ha összejönne. Két nagy gyerekem van, és már elmúltam 41.
Neked mikor volt a műtét?
Nagyon ajánlom ezt a helyet, hihetetlenül sokat tud segíteni abban, hogy meg tudj bocsátani magadnak!
Sajnos akkor rosszul döntöttél, de van esély, hogy felállj.
MARIA SIMMA AZ ABORTUSZRÓL ÉS A BŰNBOCSÁNATRÓL
Maria Simma 25 éves korában egy igen különös karizmában részesült, mely nagyon ritka az egyházban: a szenvedő lelkek látogatásának karizmájában.
Maria Simma elmesélte egy férfi és egy nő történetét, akik egyidőben haltak meg. Maria megtudta, hogy a nő a Mennyországba került, a férfi viszont a Purgatóriumba, ami nagyon meglepte azokat, akik ismerték őket. Ugyanis a nőnek abortusza volt, a férfi viszont az egyházi közösség megbecsült tagja volt, jámbor és méltóságteljes ember, aki gyakran elment a szabadidejében is a templomba.
Erre Maria újból érdeklődött utánuk, hogy nem ő értett-e félre valamit, de nem, helyesen értette.
Magyarázatul pedig a következőket kapta: a nő nagyon alázatos volt, és szívettépő bűntudata volt az abortusza miatt; a férfi viszont épp ellenkezőleg, kritikusan szemlélte a többi embert, és beszélgetéseinek alapját mások kritizálása és a panaszkodás tette ki. Maria ezzel a tanulsággal fejezte be a történetüket: "Nem szabad senkit sem a látszat után megítélni".
„ Jézus: . .Nagyobb öröm van a mennyben egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre." Evangélium Luk. 15,7
Jézus az Isten Fia, önmagáról mondja: "az Emberfiának van hatalma a földön megbocsátani a bűnöket" (Mk 2,10)
„… és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében” Jel. 7,14
Jézus az Utolsó vacsorán: „Majd kezébe fogta (Krisztus) a borral teli kelyhet és így szólt: ‘Vegyétek és igyatok belőle mindnyájan: mert ez az én véremnek kelyhe, az új és örök szövetségé, mely érettetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára” (lásd: Mk 14,24; Lk 22,20; 1 Kor 11,25).
A szentostya, amelyben jelen van Jézus Szent Testében és Szent Vérében, megtisztít minden bűntől és tisztára mossa a lélek ruháját. Akarjatok megtisztulni a bűnbánat és szent ostya által. Menjetek el szentmisére és vegyétek magatokhoz Jézus Szent Testét és Vérét a szentostyában, hogy tiszták és szentek legyetek.
Sziasztok!
Én kértem tőletek segítséget, lelki támaszt. Köszönöm nektek, hálás vagyok minden szóért. Úgy éreztem megérdemlitek hogy elmondjam az elmúlt hónapjaimat.
Augusztus elején úgy döntöttem lépek. A sors kegyes volt hozzám és 3 nap alatt eladtam a családi házamat. Vettem egy 2 szobás + egyterű / nappali-konyha / téglalakást. NAgyon keményen álltam a sarat,összeszorítottam a fogamat, 2 nap alatt összepakoltam és otthagytam az addigi életem. A gyermekem és a fogyatékos nagynénémmel elköltöztünk. Férjem segített költözni, nem akadályozott meg semmiben. Igyekszik kedves lenni-bár nem mindig sikerül neki, de a kisbaba soha nem kerül szóba. Mintha sosem lett volna. Mintha őt is otthagytuk volna. A napi sírásaim nem múltak el, iszonyatosan sokat gondolok rá. S bár lefoglal nagyon a berendezkedés-és a talpra állás, a lelkem zokog. Sajnos 3 hete kibuktam. Egyszerűen összeestem. Vizsgálat-vizsgálatot követett-néhány eredmény még folyamatban,ami persze felesleges. Ez lelki eredetű kimerülés. Tudom, csak senkinek nem mondom meg. Élem tökéletes színészi tehetséggel mindennapjaimat és büszke vagyok magamra, hogy nem adom fel.
Szép álmokat és köszönöm a kritikákat is:)
Véleményed tiszteletben tartom, ugyanez elvárható tőled is.
Nekem inkább ítélkezésnek tűnt, mint véleménynek.
Egyébként gondolod, hogy a férje, (aki mint olvashattuk semmiben nem segít és nem támogatja, ugyanúgy, mint itt egyesek)engedte volna, hogy örökbe adja?
Nem is olyan regen meg a nök harcoltak az abortuszhoz valo jogaikert , mert felelötlenul , anyagi biztonsag nelkul katasztrofalis lehet egy nem kivant szules !
Azt is figyelembe kell venni hogy , nem mindenki van beallitva arra hogy az allamnak szuljön ! Van eppen eleg elhagyott kisgyerek akik partfogasra varnak.
Fogadd el, hogy a megfelelő döntést hoztad, hogy ez volt neked megírva, és lépj tovább. Élj a mában, és ne a múltban vagy a jövőben. Nekem ez segített valamennyit. Igaz, én nem szándékosan vetettem el a magzatomat, hanem elvetéltem. Háromszor. És már nem lehet gyerekem, pedig egész életemben arra készültem, hogy anya leszek. Ez vajon jobb helyzet? Mondjuk annyiban könnyebb, hogy magamat nincs miért vádolnom. De a következmények, azt hiszem, nem irigylésre méltók.
Mondhatnám, hogy megszülhetted és örökbeadhattad volna. De lehet, hogy a helyzeteden az odáig vezető út is nehéz lett volna, és ha örökbeadod/lemondasz róla, az is súlyos lelki teherként nehezedett volna rád. Nem ismerem a helyzetedet, és nem tudom, én hogyan döntöttem volna. A dolgok nem történnek véletlenül, megvan az oka, hogy ez történt, és így döntöttél, persze ezt nehéz ebben a helyzetben elfogadni. De ha nem akarod, hogy a gyermeked kárát lássa, talpra kell állnod. Ha nem tudod, hogyan, hívj segítségül könyveket, amik megmutatnak módszereket.
Ne ítélj, hogy ne ítéltess!!!!!
Honnan gondolod, hogy nem gondolkodott előre.. ,hogy nem védekezett...?
Ki az itt a Hoxán,(vagy bárhol) aki fel van jogosítva arra, hogy ítélkezzen ISMERETLENÜL bárki felett???
Elolvasva a fórumindító által leírtakat úgy gondolom, hogy akinek egy csepp esze van, nem vállalta volna ezt a terhességet.
Szerintem jól döntött!!
Emberek!
Valaki elolvasta a fórum címét, mielőtt pl. a Néma sikolyt emlegette?
Gratula!
Így kell segíteni, támogatni és lelki fájdalmat enyhíteni!
Szégyen....!
További ajánlott fórumok:
- Mit gondoltok az olyan férfiról, aki választás elé állítja a nőt, hogy ha nem veteti el a gyereket akkor elhagyja?
- Kinek adnátok a kajátokból inkább? (Csak egy választás van.) Egy csöves bácsinak vagy egy kóbor kutyának/macskának?
- Tgys-ra vagy táppénzre "érdemes" menni, ha van választási lehetőség?
- Bemész egy könyvesboltba. Mi alapján választasz könyvet?
- Mária lánynév választása
- Környezet tudatos választás a műfenyő?