Mindent elérek amit akarok, vagy úgy lesz, ahogy lesz. Te melyik típusba tartozol? (beszélgetés)

En vegyesen mukodom. Hiszem, hogy vannak dolgok, amikbe sok beleszolasunk nincs, mert mar elore elrendeltetett. De en egy akaratos nember vagyok. Ugyhogy sokszor csak azert is megvaltoztatom. Szerintem, ha az emberben van kello motivacio, akkor valhat belole belso kontrollos. Kerdes az, hogy ezt mindig meg is tudja tartani?

Es igen, a csaladbol hozott peldak nagyon erosek. De itt is siman ervenyesulhet az ember akarata. Engem par eve kezdett zavarni az a mentalitas, amit magamnak tudtam es ami otthonrol hozott dolog volt. Belulrol mindig lazadtam ellene(es fajdalmas is volt ez a tudatalatti lazadas) de tudatosan dolgozni azon, hogy valtozzak es merjek mas lenni, mashogy gondolkodni, az kb 2 eve van. Es kellett hozza tamasz is, egy nagyon jo pszichologus szemelyeben.

HÁT.... NEm TELJESEN ÚGY VAN.... 70%-igaz is!!!!:)

Csak így továbbiakban!!:)))

A pszichológiai tények "életszagú" példáktól lesznek befogadhatóbbak és elsajátíthatóbbak az olvasóknak.

Ha olvastad pl.dr. Csernus legújabb könyvét (Egy életed van), olyasmire gondolok.

mi az amit hiányoltál belőle?

Örülök, ha segítesz konstruktív kritikával.

:)

Semmi sem vagy fekete, vagy fehér.

Számít a belső hozzáállás is és bizony számítanak a külső történések is.

Nekem mondjuk nem tetszett amit írtál, mert semmi egyéni gondolatot nem találtam benne.

Valóban, azt, ha valaki helyett a szülők mindent megoldanak, az felnőtt korában egy csekket nem tud majd feladni.

Szerintem az élet feladatok, élethelyzetek sora, amelyekből tanulnunk kellene, bölcsebbé válni.

Hogy melyik típusba tartozunk nem egy állandó állapot. Vannak dolgok, élethelyzetek, amit rá kell bízni az időre - majd az megoldja. Pl. gyász. Igen, szenvedünk egy társ, egy testvér, egy szülő elvesztésekor. De ezt mindenkinek át kell élnie. Nincs olyan ember, aki ne vesztett volna el szerettét.

Más téren viszont igenis tenni kell valamit azért, hogy olyan munkánk, olyan környezetünk legyen, amilyet szeretnénk.

Személy szerint megvetem azokat, akik egészségesek, de még nem dolgoztak életükben egy órát, de nem is tanulrak semmit.

Ez az u.n. ráhagyatkozás. Amikor kivárjuk, hogy az élet merre, hova akar vezetni minket, és a kapott körülményeket kihasználva igazítjuk úgy a dolgokat, ahogyan azt jónak látjuk.

Csak sokunkból hiányzik ez az u.n. hidegvér, ami szükséges ahhoz, hogy valóban kivárjuk, merre alakulnak a dolgok.

Ha valami történik, akkor azt rögtön ésszel, erőből akarjuk megoldani, megyünk a magunk feje után.

Ez a magatartás legalább olyan rossz, mint "elfogadom, amit az élet elébem hozott" megadó magatartás.

Szerintem jól csinálod. Mindenkinek ezt az utat kellene követni. Persze a mindenkibe beletartozónak érzem magamat is. :))

A kettő együtt, vegyesen.

Hiszem, hogy létezik az a bizonyos nagykönyv, és a benne írt lényeges dolgok valóban megjelennek életünkben. De kaptunk szabad akaratot is, amelynek birtokában bármikor változtathatunk sorsunkon, ha megvan hozzá bennünk a hit, az erő, a kitartás...

Persze a tanítás szerint:

- Tanuld meg megváltoztatni azt, amin változtatni tudsz

- Tanuld meg elfogadni azt, amin változtatni nem tudsz

- Tanuld meg a kettőt megkülönböztetni egymástól

Szerintem nem jó az, ha valaki besorolja magát vagy az egyik, vagy a másik kategóriába, és elkönyveli, hogy neki egyiket, vagy másikat dobta a sors. Az nagyon nagy buktatókat rejthet bárkinek.