Mi legyen az idősekkel? (beszélgetés)
Az, hogy gyűlölöd, szíved joga. De hogy még a halálát is kívánod! Ő a párod édesanyja.
Azonkívül egyszer Te is anyós leszel.
Akkor kit fogsz utálni?
Végig olvastam.
Mindenki véleményét megértem,de sajnos nem tudom elfogadni.
Legyen az én gondom.
Mi az apussal megállapodtunk,ha abba a helyzetbe kerülnénk,hogy ellátásra szorulunk akkor irány az "otthon"
Nem tartunk ott.
Betöltötte a 73-at én 62 leszek és ellátjuk magunkat a kertet.
Most az idősek figyelmét kérem!
Minden a gondolkodástól függ.Öregnek lenni áldás,és nem büntetés! Ennek a kornak is meg van a maga szépsége felesleges különböző betegségekbe menekülni.
Semmivel nem vagyunk okosabbak mint a fiatalok.
Tapasztalatunk van de ez a mai korban már nem aktuális!
Nagyon rossz olvasni, amit anyósodról írtál. Ő a férjed édesanyja!!! A párod is így vélekedik a Te édesanyádról?
Egyszer Te is leszel idős (remélhetőleg) és valószínűleg anyós is.
Remélem a menyed, ill. a vejed, majd jobban tisztel, mint Te az anyósodat!
Sziasztok bár csak az én apukám,vagy mamám élne??..de jó is lenne Istenem!!!!!!!!!
én nem csinálnék abbol problémát hogy mivel 1-dül marat magamhoz vegyem és ápoljam-e??
én az életemet is nekik adnám,mert engem ök neveltek fel,nem volt anyukám!!!!!!!!!!!!
OTThagyott apunak 2-3 évesen és olyan gyerek kort biztositottak számomra ami nem sok gyereknek adatik meg!!!(saját taxis,11 évesen lakás....stb SZERETETT!)
ÉS nem érdekelne hogy pisit kakit nekem kell takritanom csak élnének még!!!!!
de mindenki a maga érzésérebizom,én ezt tenném értük ez a saját véleményem!!!
Sztem a férjed nem áll jól hozzá a dolgokhoz.
Az én nagymamám is egyedül maradt miután nem csak hogy a férje de apu (a fia) is meghallt.
Az útóbbi években nálunk lakott, főként apu gondoskodott róla, mert anyámmal mióta apuék összeházasodtak nem bírták egymást elviselni. Mikor apu meghallt én már féjnél voltam és tudtuk hogy a mamát onnan abból a közegből (anyám mellől) ki kell mozdítani.
A mamám okoskodó, mindent megmagyaráz, de jó szándékból, segítő készségből (van aki ezt nem bírja), és ráadásul "büdös" is, mert állandóan bepisil, és mindene pisi szagú.
Amikor mondtam a féjemnek hogy a mamát magunkhoz kell venni, nincs mese, a féjem nem csinált ebből problémát, mert ő is tudta hogy ez a család kötelessége, én vagyok neki az egyetlen élő rokona.
Végül is aztán mikor a mamának mondtuk hogy szeretnék hogy hozzánk költözzön a mama döntött úgyhogy nem. Inkább otthonba megy, mert nem akar senki terhére lenni. Ez az ő döntése volt nem tudtuk lebeszélni, persze mi is látogatjuk ahogy csak tudjuk, meg telózunk. (Az más kérdés hogy a mamának volt a bankban annyi pénze, hogy meg tudta csinálni, mert egész életében nagyon zsugori volt és amikor el lett adva a háza azt a pénzt is bankba tette.)
Szóval én azért megpróbálnám a helyedben a férjeddel ezt a témát újra átbeszéni. Ha te is így gondolod.
Ez elég nehéz és kicsit szomorú is! Nagyon sajnálom, hogy pont minden a te nyakadba szakad, és sóznának! A testvérrel(fiával) le kel lülni beszélegetni és elmondani mindazt amit érzel-gondolsz az egészről. Amíg kicsik vagyunk, nekünk segítenek a felnőttek, ha megöregszenek, nekik lesz szükségük ránk. Ez egy adok-kapok (hálával) körforgás. A teendő ebben az esetben, nem csak kérni, adni is kell. A másik fiúra gondolok. Ha tudod vállalni, mond meg a fiának, hogy járúljon hozzá a költségekhez, ez a minimum. Ha nem tudod vállalni, akkor kérjétek meg, ha teheti, vegye ő oda magához és ti segítetek amikor tudtok. Megkell értenie, hiszen felnőtt ember, és ne csak akkor legyen jó a szülője, ha neki van pénzszűke miatt szüksége rá! Az én párom 37 éves, és idén május óta 100%-os rokkant. Viszont itt csak én vagyok aki vele tud lenni, bár van még az anyukája, de nem vállalta, csak kicsi időre a balesete rehabilitációjára! (pár hónap, 3-4.) Ezért, otthagytam a munkám, igaz a balaeet miatt ki is készültem teljesen a gyerekkel együtt. Most jelenleg itthon figyelek rá, de olyan mint egy gyerek. Van nekem is bajom elég, de ha a szülőnk kívánná, és tudnám vállalni, mit tudnék tenni???
Ezenkívül van még 3 gyerekem, lányok és két kisunokám is!
Mikor mindent elkövetsz, hogy kedvében járj az idősebbnek, és csak bántást, lenézést, megalázást kapsz cserébe, akkor mi van?
Huszonhét éve vagyok férjnél, anyósom másfél éve halt meg.Halalála előtt kb egy félévvel fogadott el. Addig ahol lehetett bántott. Utolsó félévben mikor kórházban volt(a betegsége miatt) és a férjemmel mi láttuk el (tiszta ruha, kaja, üdítő, pzs,WC papír,és minden más), akkor mondta, hogy szerencsés a párom mivel vagyok nekik. A nyugdíját a férjem vette fel, az utolsó fillérig mindig elszámoltunk. Amit vittünk a kórházba azért soha egy fillért nem fogadtunk el. Sógoromnak csak akkor jutott eszébe, hogy van anyja, mikor pénzt kérni bement hozzá a kórházba. Most apósom egyedül maradt és elvárná, hogy mi tartsuk el. A férjem tizenhárom éve le van százalékolva, ötvenhárom éves. A sógorom negyvennégy éves, tizenöt éve nem dolgozik. A papa kitalálta, hogy hozzánk költözik, így a nyugdíját oda tudja adni az "egyszem" fiának. Természetes, hogy én dolgozom, van keresetem és eltudom tartani.
De könyörgöm, egy fizetésből: a két gyermekemet tanítatni, négy felnőtet eltartani, és a rezsit is fizetni? A férjem 50 %-os rokkantsági szociális járadékos, kap 27-28.000,- Ft-ot. A papa nyugdíja több mint az én fizetésem.
Na most mondjátok meg, hogy mi a teendő?
Valamiért én is úgy érzem túl reeagálod...
És ezzel sokat ártassz magadnak!
Sajna meg kell tanulni együtt élni, ha nem megy akkor költözzetek el.
Ezek alapján nekem túlreagálásnak tünik.
Pl.mást lehet,hogy nem zavarna ha alulöltözötten járkálna.Ez egyéni megitélés kérdése.Persze,ha téged zavar,ö is engedhetne és megértem,hogy az öreg soksozr elviselhetetlenek.De jobb neked,ha gyülölsz valakit? Engedj egy kicsit és akkor talán nem leszel ennyire frusztrált.Nem lehetsz ennyire tele gyülölettel!Ez semmit nem old meg és neked sem tesz jót.
Én nagyon örülökneki,hogy azt hallom hogy szeretitek az anyóst.És biztos én is szeretném ha...
És itt jön a lényeg.Szemben veletek én vele élek.Azért van némi külömbség.Elviselni a nap 24 órájában,vagy találkozni vele minden hétvégén kb:8 órát./reggel menni,este jönni/.Nem a halls cukorka miatt gyűlölöm,hanem azért amit csinált velem amikor összekerűltem a fiával.Nem tudok neki megbocsájtani.Én megpróbálok mindig beszélni vele normálisan de valahogy úgy érzem mindig okosabb akar lenni mindenkinél.Példa:Le akar fogyni.165 magas és 98kg.Fullad,jajgat,érszükületes de nem műtik meg mert kövér.Mondtam hogy segítek neki,itt a hoxán
keresek neki a korához megfelelő diétás étrendet mert ugye az Ő korában rendszeres gyógyszerszedés mellett nem mindegy mit eszik.Ő hallot a káposztalevesről és azt főzött magának.De melette megevett este 10-kor pacal pörköltet,és amúgy is napőonta 6-7 szer eszik.Ha éhes kimegy még éjjel 11-kor is enni.De én ne mondjam azt neki,hogy a káposztaleves mellé nem ehet pacalt.
Szerinte ő fogyott mert már nem 100 kg.Szóval,és ez csak töredéke annak amit művel.A szexuális élete nem volt semmi anno idején.Nem volt soha orgazmusa és azt ecsetelgeti nekem,hogy az Ő ura nem tudott bánni vele mert Ő sose érezte amit mindenki beszél.De nagyon kíváncsi mindenre,ha a férjem hazajön és becsukjuk a szobaajtót akkor biztos akar mondani nekem valamit.
Már kaptam tanácsot itt a hoxán valakitől ebben a témában.Ja és egyszál bugyogóban és melltartóban flangál a lakásban /főleg most a melegben/a férjem elött.Számára ez természetes.Hát ki kiváncsi az ő rozzant valagára?Szerintetek én reagálom túl?Nem hiszem.
Nálunk, Vajdaságban,az egészségügy mée rosszabbul áll mint nálatok,az otthonok pedig még nem az igaziak, és megfizethetetlenek is,tehát marad az házi betegápolás.
Ehhez a témához hozzászólhatok,de nagyon, mert 5 beteget ápoltam és kisértem el a végső nyugvóhelyére.10 ével ezelőtt az apukámról derült ki hogy rákos,fél évig tartott a folyamat mig teljesen elemésztette a betegség.Őt a saját otthonában ápoltam,nem akart hozzánk költözni.2001-ben az anyósom került ágyba, pár hónap mulva meghalt,majd az apósom is 2002 ben,mig a férjemet 2003-ban vitte el a tüdőrák,2004-ben a 84 éves nagymamámat ápoltam otthon aki időskori végelgyengülésben hunyt el.
Hát a betegápolsról tapasztalatot szereztem,most igy utólag visszagondolva, nem lenne nyugott a lelkiismeretem ha nem én ápoltam volna őket.
De megtudom érteni azokat is akiknek nem áll módjába bevállalni ezt a nehéz feladatot.