Magányosnak érzem magam 3 gyerek mellett (beszélgetés)

Ez egy autista gyerek mellett pont lehetetlen, nekik a legnehezebb az ilyen események kezelése.

Mindenkinek nehéz lehet, és az is, de azért ez a hüle autizmus fokozottan el tud magányosítani. Általában nagyon rosszul kezelik az emberek. Kevésbé látványos, de ebből a szempontból rosszabb, mint egy down, vagy kerekesszékhez kötöttség, vagy bármi ilyesmi.

De ha nem lenne auti gyerek, akkor egy egyébként a gyerekekbe belefáradt nőnek pont erre van a legkevésbé szüksége..

Bocs, nem leszólni akartalak, nem úgy értettem. :-) Tényleg csak a gondolatomat írtam le.

Tudom, te is.

Nem egyszeru mosolyogni sem.

Nincs autista gyerekem,de en ugyan kicsapom a hisztit ha elfelejt.Es ki is fogom csapni.

Szia :)

A hoby nem tarsasag.Hiaba hoby, ha nincs kivel osszebujni, kinek par szot oda sugni, kivel megbeszelni a dollgokat

Kéne!

Pont ez a mai nagy különbség a ma, meg a régen között. Akkor is sokat dolgoztak a szüleink, de a hétvégék megvoltak!!

Ma meg a se istent se ember nem néző világ van.

Ha rendben lennének a hétvégék, akkor nem is lenne semmi baj.

Ettől még egyébként ugyanazt a helyzetet élheti meg más másként.

Én azt is értem magányosság alatt, hogy szintemnek megfelelő társaság nincs. Nekem még mindig jár a fejem statikai, szakmai problémákon, politikán, társadalmi kérdéseken.. A net meg nagyon csak részben elégít ki, pont a tényleges lélekbeli kapcsolat hiánya miatt...

Ne hari, de a 3 gyereket valamibol el is kell tartani, ha ehhez a ferjed kenytelen sokaig dolgozni, akkor el kell fogadni. Nem tudom, mennyi idosek a gyerekek de amikor mar mindenki ovis/isis, elmehetsz dolgozni es nem erzed majd magad egyedul, nem lesz ra idod, meg amugy is emberek kozott leszel napkozben, orulni fogsz este egy kis csendnek.

Masreszt en a helyedben otthagynam oket minel tobbszor (termeszetesen jo izles hatarain belul) a nagyszuloknel, ha vallaljak, hadd unokazzanak es addig elmehetsz pl. edzoterembe vagy baratnozni.

Minden baratnodnek "normalis" idoben er haza a ferje, de gondolom, nem is mindnek vallalkozo a ferje, logikus, hogy mindig a fonok er eloszor a munkaba es o jon el utoljara, ha a dolgokat jol akarja csinalni, a beosztottaknak pedig kevesebb a felelosseg es a munkaido de a haszon is.

Szia!

Én abszolút megértelek, bár nekem könnyebb a helyzetem, nem vagyok annyit egyedül a gyerekekkel, mégis megértem amit írsz.

Jól teszed, hogy próbálsz társaságot keresni magadnak. Meg is fogod találni. :)

Ez így van.

Tök igazad van.

Csak a baj az, hogy ma ez nem úgy van, hogy mondjuk napi 12 óra munkáva lehet keresni havi 400ezret. De van módom döntést hozni, hogy inkább csak 250ezret keresek, de csak napi 8 órát dolgozok. Ha ez a döntési lehetőség meglenne, akkor lehetne ezzel érvelni, meg lehetne azt mondani, hogy a mardék időben dolgozzon a nő. Mind ahogy azt a nagy svéd mintánál felhozzák mindig.

Ezzel szemben az a valóság, hogy vagy dolgozik az ember halálig, vagy már nem kell menni egyetlen egy órára sem, lehet otthon lenni.

Ha valakinek jó fix állása van, akkor azért lehet vele megtenni, mert nem akarja elveszteni, ha meg vállalkozó, akkor meg tudja, hogy megrendelést visszamondani, csak úgy nem bölcs dolog, mert híre megy.

Persze, hogy ez így nem normális. Sajnos mi magyarok nagyon hajlamosak vagyunk rabszolgaként viselkedni. Ezt másokkal ennyire nem lehet megcsinálni.

Aki meg autistát nevel, ott meg fokzottan kell a pénz nem pont fodrászra, hanem minden egyébre, amit sajnos pénz nélkül nehéz megoldani, és önszántadból nem tudsz neki megadni, ha a fejed tetjére állsz akkor sem.

Bizony, itt a nőnek is nagyon észnél kell lenni, és tudni a miértet, meg a meddiget.

Ja, és még valami.

Valóban nem a nagyiknak szültünk. Ez nálunk mindig is tiszta volt, nem napi szinten ők nevelnek.

De!

A mai hülye világban azt se kell elhinni, hogy a "mindent magam értem el", "nem kaptam egy fillért sem", "nekem sohase segített senki, mégis túléltem" annyira jó volna.

Egy egészséges családnak úgy kellene működnie, és régen úgy is működött, hogy vállalható mértékig és kölcsönösen, de a felek támogatják egymást. Az idősebb a kisgyerekest. Ez mindig is így volt. Aztán meg később az idősödő nagyszülőket. Pont a már felnövekvő unokák.

Mert azét a "nekem senki ne segítsen" mögött ott van az, hogy "akkor én se segítek majd senkinek, nem vagyok lekötve".

Tehát a normális segítésgkérés, jó viszony ápolása nem szégyen, sőt alap.

Néha én is cikinek érzem, hogy kérek a szülőktől, de mégis ez a normális. Persze nyilván úgy, hogy nem hülyének nézzük őket.

Egyébként én kértem alapítványoktól is segítséget, van is egy önkéntes nénink heti egyszer. Az is tök nagy segítség, bár csak két óra. De várják őt, én meg azalatt tudok bevásárolni, vagy éppen megfőzni, vagy éppen vele beszélgetni. Ő négy gyereket nevelt fel anno egyedül..

és te fogod eldönteni, hogy ki hogyan érezheti magát?? engem kétségbe ejt az ország, mert tele van olyan okos emberekkel, mint te, akik eldöntik, hogy ki hogyan érezheti magát. A fórumindító leírta itt az érzéseit, te meg belépsz a színre, és közlöd, hogy ezt nem lehet érezni..

hahahahahahahahahahahahahahahaha

Te nem én vagyok egyébként?

Nekem a második autista a négyből, a harmadik meg megkésett beszédfejlődésű, és ő is kicsit problémás. No most ez a kettő nekem is iszonyat, neked nem kell mesélni. A vak meg a süket párbeszéde, illetve pár-nem-beszéde.

A férjem tegnapelőtt hajnali négykor jött haza, tegnap hajnali fél hatkor. Úgy általában meg már este 9-re itthon van. Egyébként a hétvége fogalom náluk nem ismert, ők 7/7 napot dolgoznak. Egyébként ezt meg azért hagyom neki, mert ő is kicsit érintett, és ő ezt a munkáját szereti, így kiegyensúlyozott. Én is mérnök vagyok, be tudnék szállni a mókuskerékbe, de neki nagyon fontos, hogy ő tartja el a családot. Azért majd 1-2 év múlva megyek neki segíteni a vállalkozásba, már remélem, hogy ősztől, ha a kicsi bölcsis lesz, el tudok 1-2 órára menni, és legalább kicsit beletanulni.

Mindezzel együtt én úgy érzem, hogy tudom miért csinálom ezt, és ez szokott segíteni túllendülni. Nekem a kicsi most fél éves, de ősztől, egy évesen megy bölcsibe. Egyszerűen azért, (bár fáj a szívem), hogy én ne kerüljek a diliházba. Az auti kisfiú most fogja kezdeni a sulit. A nagylányom is sulit vált. A maradék meg az ovit kezdi.

No ez a challenge day(s)!! Ezt csinálják a managerek utánunk.

Élvezd!

Ha meg épp nem, gyere ide panaszkodni. De tényleg ragadj meg minden alkalmat a kimozdulásra, még ha a gyerekekkel, akkor is. A sok kívülállóval meg ne törődj, mindenki annyira tudja itt a másik baját orvosolni, hogy ihaj!!

Ennyi. Nem is fűznék hozzá semmit.

Csak ismételni tudom, hogy bizony, hirtelen jobb, amikor úgy két éves lesz a kicsi. Ha az ember nem feltétlenül élvezi az otthonlétet, irány a bölcsi meg a melóhely. Még akkor is jó, ha egyébként fut a lakás, meg összességében kevesebb az idő.

Igen, minden ilyen váltás, ami kell bizony befektetés egy normálisabb anyába. Ez nagyon így van.

"Elszomorít a helyzetem, mert én nem a nagymamának szültem gyerekeket hanem a férjemnek."

Erre a mondatra én is felkaptam a fejem.

Nem másoknak szülünk, hanem elsősorban magunknak, amennyit az igényünk megkíván, és amennyit a lelki és anyagi lehetőségeink megengednek.

Vannak ezek az elcsépelt okosságok, hogy a boldogságot ne másoktól várjuk... Találj ki valami kreatív elfoglaltságot: kertészkedj, kézimunkázz, stb.

Én nem abban látnám a megoldást, hogy a férjed ne dolgozzon, mert utána meg az lenne a probléma, hogy miből fizetitek a kiadásokat.

Hasonlóképp vagyok.

Nekem is a max. társaság a gyerek,férjem-ha itthon van-illetve anyósom ha eljön nagy ritkán.Mi ráadásul 2,5 éve költöztünk ide.Én nyitott vagyok,de eddig csupa tyúkeszű-már bocsánat-anyukával akadtam össze,akivel egy jó könyvről vagy filmről sem lehet beszélgetni,mert max.a Valóvilág érdekli.

Nehéz úgy hogy napokon át senkivel nem tud az ember egy értelmeset beszélgetni.Megértelek!

Nekem furcsa a kérdés, mert szerintem 3 gyermekkel nem lehet valaki magányos. Természetes, hogy amíg kicsit a gyerekek, sokat kell velük foglalkozni, sok mellettük a munka. Pár év, és meg fog változni minden.

"Elszomorít a helyzetem, mert én nem a nagymamának szültem gyerekeket hanem a férjemnek." Ezt nem értem. Biztosan meg van az oka, hogy a férjed sokat dolgozik. Anno, az én férjem is sokat dolgozott, a rendes munka után még másodállásban is, mégsem voltam magányos. De, ha te ezt így érzed, szerintem beszélj a férjeddel.