Lidlben nem először tapasztalom, hogy ugyanaz a termék más súlyban, az árat direkt rossz helyre teszik, megtévesztik a vásárlókat? (beszélgetés)
Szomszédom pénztárosként dolgozott, de ő volt az árufeltöltő is. Ha éppen nem álltak ott fizetni, ment a sorra. Sokszor oda sem ért, már valaki hangosan hiányolta elöl.
De itt nem kellett takarítani is, mint az előző helyén, és figyelni a tolvajokat. Értékesebb holmiknak az üres doboza volt kitéve, csórták még a ceruzát is.
Azert gondolom h sunyiság mert többször láttam ugyanazt az elrendezest ,hogy megtévesztő.
Szóval ,egy kettőből nem gondoltam volna.
Hozzáteszem en is jóhiszemű vagyok,semmi rossz szándék nincs bennem .
Én is jó megfigyelő vagyok, ha észreveszem a bakit mindig javítottak, ezért nem gondolom a sunyiságot. Most őszintén az adott eladónak aki odapakol mi haszna lenne belőle? Inkább a leterheltségre gondolok, nem tud az alkalmazott még arra is figyelni, hogy mindig minden címke lekerüljön aminek le kell kerülni, vagy kikerüljön aminek ki kell kerülni. Az elmúlt időben azt vettem észre, hogy megdöbbentően kevés alkalmazottal visznek nagy forgalmú egységeket is.
A legnagyobb döbbentem az volt mikor egy nagyobb Spart 3 ember vitt egy szombati műszakban.... azt mégis hogy gondolták?
Így kell és a normális üzletek így csinálják.
Van, ahol egyszerűen azt mondják, ha nem kell ennyiért, akkor hagyjam ott. Volt már ilyenben is részem.
Úgy tudom, hogy megtévesztés/reklamáció esetén kötelesek az alacsonyabb árral odaadni a vevőnek a terméket!
Velem ez megtörtént. Az előző heti akciós árat nem cserélték le (én azt hittem folytatódik a kedvezmény) és együtt megnézve a kiírást, a boltvezető elismerte a tévedésüket, visszakaptam a különbözetet.
Nem vágtak át.
A 169 forintos ár csak a második termékre vonatkozik.
Ha 2 darabot veszel, akkor az egyiket 399 a másodikat 169 forintért veheted. (Lidl tegnap és is majdnem beleszalaladtam)
Ez így van!
Sajnálom h ezt csinálják.
Pennybe nem szoktam járni.
Viszont többször előfordult ahová rendszeresen járok, hogy valamit meghirdetnek akcióba, és az első napra nem érkezik meg az adott áru.
Ebbe már én is belefutottam.
Kiírják, hogy pl. fél kilós spagetti akciós, de amit odatesznek az igaz, hogy ugyanúgy fél kilós, de nem az a gyártó, így már nem akciós.
Ha egy nagyobb bevásárlásnál veszel 40-50 tételt, valószínűleg fel sem tűnik, hogy átvágtak.
Ezzel kapcsolatban nekem a Lidl-nél kedvező tapasztalataim vannak.
Ha kint marad a régi akciós ár, de már az megváltozott, ha szólsz, minden további nélkül az olcsóbb áron adják.
Nem irtam volna ha nem lett volna már ilyen többször.
Volt ezek mellett ilyan is h cérna metelt van apró és hosszu ,na az apró volt akcióba es mivel az elfogyott az ártáblához odaraktak a hosszú meretűt ,az aki nem figyeli simán elveszi.
En nagyon jó megfigyelő vagyok.
Talán ezért is látok meg sok sunyisagot a boltokban is.
Az én kedvencem az amikor pl. az 1 kg kakaó 1000 Ft, a 20% ajándékot tartalmazó 1,2 kg-os 1200 Ft.
A boltok képtelenek felfogni, hogy az ajándék ingyenes! És az ajándék a vásárlóé és nem az eladóé...
Több helyen tapasztaltam már furcsaságokat. Úgy értem, több multinál. És nemcsak azt, hogy rossz árak vannak feltüntetve. Azt tapasztaltam már többször is, hogy nem cserélik le a korábbi akciós ártáblákat. Igaz, hogy alul nagyon apró betűvel fel van tüntetve az is, hogy mettől meddig érvényes az ár. De ha már nem aktuális, le kellene cserélniük. Mert ez bizony a vásárlók megtévesztése. Ugyan én már résen vagyok, de sokan még mindig csapdába esnek.
Másik "kedvencem", amikor vannak a kuponos akciók. Most konkrétan a Sparra gondolok. Némely termék árát pofátlanul megemelik, aztán a vásárló verje a sejhaját a földhöz, hogy mennyit spórolt a 40%-os kuponjával. Pont most tart még egy őszi akció. A füzet tele van engedményes kuponokkal. Mondjuk nem vagyok mániás kuponos. Ha nincs rá szükségem, nem veszek semmit csak azért, mert kuponnal olcsóbb. A 40-es kiszerelésű macskakaját megvettem. 13.000 Ft volt kiírva eredeti árnak. Felhasználtam a kupont. Itthon kíváncsiságból megnéztem, máshol mennyibe kerül ugyanez a macskaeledel. Több helyen is nagyságrendileg annyiba került, mint amit a kuponnal nyertem. Tehát 13000 helyett cirka 8000 Ft volt bárhol.
Persze ezt mondhatom az én hibámnak is. Ezt a fajta macskakaját most vettem először, nem volt összehasonlítási alapom. Végül is nem vesztettem semmit, csak magát az árat nem tartom reálisnak. Ha ötszáz forint különbséget észleltem volna, az belefér. De ötezer forint differencia - nehogy már!
Szóval nekünk kell odafigyelni. Mindenre.
A szándékosságban nem hiszek, lehet naiv vagyok.
Engem tegnap a Müllerben "baszcsiztak át" úgy hogy közben a pénztáros lány jót akart, én meg fax voltam és nem figyeltem, hogy nem lesz az úgy jó az akciós feltételek miatt. Majd legközelebb jobban résen leszek.
Tudom h ez vol van lesz / megtévesztes /
Nagyon bosszant mert ez nem becsületes.
Így is nehéz ,az árak elvannak szállva.
Mindeggy is , azert írtam ha valaki eddig nem figyelt ,figyeljen oda.
Szép napot mindenkinek!
Penny arról nevezetes, hogy akciós termék soha nincs. Első napján sem.
Amíg a készlet tart....biztosan felvásárolt valaki nyitáskor 50 kg laktózmentes sajtot, egészségére 😀
Rákérdeztem miert van az ár rossz helyen?
A válasz ,véletlen.
Aha ...en meg a hülye vásárló lennek szerintük
Ráma margarinnál is direkt rosszhelyre teszik
A tésztaknal is ,és ha szólok ,meg nekik nem tetszik.
Idősebb vásarlók vagy akik sietnek jól pórul járnak.
Ha jól emlékszem, pont náluk a pékárunál felül van ár, alatta termék.
Másutt alul van ár.
További ajánlott fórumok:
- Írjátok le azt, ami először eszetekbe jut!
- Férfia! Mit néztek meg először egy nőn? Milyen az, aki mellett nem tudtok elmenni az utcán? Volt már ilyen?(nem egy-egy beszólásra gondolok)
- Te mit nézel meg először egy pasin?
- Vásárlók megtévesztése
- Teszveszen védi valami a vásárlókat?
- A Garay utcai üzletekben egyéni vásárlókat is kiszolgálnak?