" Köszönjük Emese!"......

Friss diplomásként, kilépve az ÉLET- be azt hittem, hogy könnyebben megy majd. Elvégre van egy papírom, van két nyelvvizsgám, amiért már megdolgoztam. Folyamatosan böngésztem a hirdetéseket, legalább száz álláslehetőségre küldtem e- mailt és levelet. Be is hívtak nagyon sok interjúra, de mindegyik kudarccal végződött. Legemlékezetesebb számomra az első stresszinterjúm maradt, ahonnan sírva jöttem ki. Soha ennyire még nem aláztak meg életemben. Már nem emlékszem, hogy mik voltak a kérdések, de a végén még visszaválaszoltam, hogy "ilyen cégnél nem is szeretnék dolgozni, ahol így bánnak a leendő munkatársakkal. "

Azóta hallom, hogy sajnos egyre jobban terjed ez az interjúforma, mérik a jelentkező stressztűrőképességét, higgadtságát. Azért íme néhány jó tanács, ha állásinterjúra megy az ember, én is tanulhatok belőle. :

- legfontosabb bemutatkozáskor a határozott fellépés, helyes testtartás, mosoly, szemkontaktus.

- jó, ha nevén szólítjuk, akivel beszélgetünk, de ne vigyük túlzásba a közvetlenséget.

- tudjunk minden fontos információt a cégről és az állásról

- készüljünk otthon fel, játszuk el magunkban az interjút, a kérdések ne érjenek váratlanul.

- öltözzünk az alkalomnak megfelelően.

végül saját jó tulajdonságaink kihangsúlyozása és pozitív gondolkodás.

Jogos a kérdés, ha elméletben mindent tudok, akkor miért nem megy a gyakorlatban?

Ma már tudom, hogy hiába tanultam, hiába volt tudásom hozzá(ma már sokat felejtettem...), a kellő fellépésem, határozottságom, önbizalmam hiányzik. Nem vagyok elég "agilis". De ha egyszer ilyennek születtem, ilyen a jellemem, hogyan is változhatnék meg?

Végül feladtam, hogy a szakmámban helyezkedjem el. Egy gyárba felvettek végre, három műszakban, autóalkatrészeket szerelni. Rájöttem, hogy nagyon sokféle ember dolgozik ott, nagyon sokuknak nem ott kellene lennie, és talán előrébb lenne a világ. Nem csak a törtetők érvényesülhetnének.

Most GYED- en vagyok. Már előre félek, hogy hol fogok majd dolgozni 2- 3 év múlva.

De ez már egy másik történet. . . .