Könnyelmű kijelentés (beszélgetés)

Csak általánosságban írom, nem is a fórumnyitónak címezve.

Szerintem ha valaki akkor is szerelmesnek ÉRZI magát, amikor nagyon nincs minden rendben és helyén a kapcsolatban, akkor ott önértékelési gondok vannak.

Beindul a vállon ülő kisördög duruzsolása:

“Egyedül fogsz maraaaadniii!”

“Nem találsz jobbaaat!”

És persze az alap, a félelem az ismeretlentől.

Nekem pl. azon kell dolgoznom, hogy amint azt látom, érzem, hogy valakinek bejövök (még az is lehet, hogy csak félreértelmezett jelek), akkor kezdem generálni magamban azokat az érzéseket, amit más kívülről szerelemnek lát.

Ezzel magamat is becsapom és sajnos nem csak magamat.

Szerintem kell kb 1 év tisztítótüzes időszak nekem ami alatt mind külsőleg, mind belsőleg helyre teszem a dolgokat.

Emlékszem, a gimiben annyira elvarázsolt voltam - mintha legalább 200 évvel korábban kellett volna élnem -, hogy azon dühöngtem, a lányok csak ismerkedni akarnak a fiúkkal és nem az örök szerelmet keresik. Persze kövér voltam akkor és semmi esély nem volt semmire akkor.

Utána jött pár csalódás amit rosszul kezeltem és kihatott a későbbi, hosszú kapcsolatomra. Ennek a levét kell most kortyolgatnom, bármily keserű.

Valahogy jó taktikának hangzik az, hogy nem szabad elsüllyedni a velünk megeső történésekben, hanem hátrébb lépve, mintegy külső szemlélőként tekinteni rá. Ekkor vagyunk képesek egyben látni az egészet és valahogy jobb döntéseket hozni.

Sokszor ‘csak’ a megszokotthoz ragaszkodunk + az elvesztés felértékeli bennünk az elveszőben lévő korábbi kapcsolatot, mert nem hisszük, illetve félünk, hogy nem mosolyog ránk újból, vagy inkább végre az igazi szerelem.

Én rengeteget és nagyot hibáztam a kapcsolatomban (nem megcsalás), de könnyen lehet, sosem lett volna az igazi. Szerettük egymást és ragaszkodtunk egymáshoz ez biztos.

A mellékelt ábra mutatja, ez nem elég.

Az az én hülyeségem, hogy most, hogy Ő már továbblép ez felértékeli bennem az egész mindenséget, amit elvesztek Vele.

Ilyenkor irigylem azokat, akik akár csak ideiglenesen, de vigaszt találnak egy felületesebb, de egészséges ösztönökön alapuló kapcsolatban, kapcsolatokban.

A nagyátlag szemében ez a férfiasabb hozzáÁLLÁS:)

Köszönöm!

Nem irigyellek, ha nyakig benne vagy még. Egyéni ki mennyi idő alatt tud kijönni. Nekem évekbe telt.

Engem egyszer ütött meg egy férfi ,pofon csapott.

Addig az életemet adtam volna érte !

Utána valami eltört bennem.

Valahogy kezdtem meglátni azokat a dolgokat amiket addig a rózsaszín köd eltakart.

Elhagytam.

Viszont nem is baj ,hogy ez az eset megtörtént ,mert így esélyt kaptam megismerni a férjem.

/Egyszer emelte fel a hangját ,mikor egyedül taccs részegre ittam magam .Akkor is óvó szándékkal ,mert nekem nem igazán szabad innom egy krónikus betegség miatt./

Ilyen:

[link]

😄

Már bocsánat, de milyen szerelem az,amibe belefér a bántalmazás?

De aki szeret szenvedni, hát tegye.

Minden észjáték.

Aki hülye, haljon meg.

Valóban létezik.

Én ilyenbe élek közel 34 éve, de nincs benne megcsalás, megalázás és verés.

Megbocsájtás van, de csak is azért, mert nem vitte ki a szemetet, vagy nem vett nekem csokit, csalásért, ütésért, alázásárt nincs bocsánat.

Remélem érzed a különbséget!

Miért? Jobb lenne, ha azt mondanák, hogy várj, visszajön? Vagy hogy tegyél meg bármit, hogy visszaszerezd? Hát nagy hülyeség lenne...

Azt senki nem mondja, hogy könnyű, de mindenki átesett már rajta, ezért jól tudja, hogy túlélhető, és lehet "meggyászolni", de hiába szere lmes még az egyik, ha a másik meg már nem, akkor meg is gebedhetsz, abból már nem lesz semmi.

Gondolom még fiatal vagy, majd rájössz te is.

Egyébként én sosem tudnék már olyat szeretni, aki megütne, és nekem a megcsalás sincs egy szinten a fizikai tettlegességgel...

De ettől te még várhatod, hogy visszamenjen hozzád...