Koldusok, kéregetők (beszélgetés)
Én már egyedül nem is szívesen megyek bevásárolni nagy áruházba, mert mindig azon parázok, hogy mikor jön oda hozzám egy kolduló, koszos, büdös nő vagy férfi. Vagy esetleg egy beteg gyereknek kéregető. Még ki sem szálltam az autóból, már látom, hogy felém sietnek. Rosszul vagyok tőlük!
Ha mégis megtalálnak, már a köszönésnél közlöm, hogy nálam nem jó helyen kopogtatnak, és menjenek szépen a dolgukra!
Nem hiszem el, hogy ezek az áruházak nem bírnak tenni valamit annak érdekében, hogy elzavarják ezeket az embereket!
De volt olyan is, hogy a buszpályaudvar környékén jött oda hozzám egy kb. 10 éves kisfiú, hogy adjak neki buszjegyre 250 Ft-ot, mert az iskolában hagyta a tárcáját és nem tud hazamenni. Szó nélkül adtam. Olyan hálás volt, nem győzött hálálkodni. Ezt sose felejtem el.
Nálunk helyzetfüggő. Szoktunk adni néha szimpi embereknek, de akin látszik, hogy léhűtő, vagy szemtelen, annak nem. Én is jártam már úgy, hogy a boltban megvett élelmet felháborodva vette ki a kezemből a kis c.gyerek, aztán morogva elment.
El kell mesélnem még azt is, hogy a minap könnyekig meghatott egy bácsi. Picit kopott ruhában, de rendesen felöltözve, angyalian őszinte arccal kérdezett meg minket, a ráncos kezében szatyrot szorongatott, benne kenyér darabkák. Éhes lehetett, mégis sugárzott róla a jóság. Mivel aznap már nem ő volt az első, először azt válaszoltuk, hogy sajnos nincsen. De meglepetésünkre megértően bólogatott, majd szomorúan azt mondta: sajnos nem vagyunk most olyan helyzetben, megértem én. Annyira megrázó volt, hogy még ő sajnált meg minket, hogy összedobtunk neki 200 Ft-ot, amiért úgy áldott, mintha egy aranyrögöt kapott volna. Olyan kis alázatos volt, szívem szakad meg, közben a nagyapám lehetne.
Velem megesett,h.úgy jött oda,h."kizárólag alkoholra kérek"...(legalább őszinte?)
De olyan is volt,hogy odaért hozzám egy,mondtam,h kaját tudok csak adni(volt egy fölös szendvicsem),elkérte,látszólag örült.A visszapillantóban meg láttam,h.jó messzire elhajította...
Undorodom a kéregetőktől,koldusoktól.
Koszosak,büdősek,lusták elmenni dolgozni.
Az összes koldust kiüldözném az országból.
Tény hogy egyre több a hajléktalan,nemcsak nagyvárosokban,hanem vidéken is,Lehet azonban látni melyek azok az emberek,akik valóban rá vannak szorulva a segítségre,az erőszakos átkozódok,biztosan nem!
Én is szoktam segíteni néhánynak,de egyre kevésbé engedhetem meg magamnak a jótékonykodást,aztán meg ott van az,hogy nem is én,nem is a mi dolgunk lenne az hogy javítsunk a helyzetükön,koldusok országa lettünk,ez a helyzet.
Beszélgettem sokszor hajléktalanokkal, mert érdekelt, hogy hogyan is kerültek ide, és meglepő módon, az egyik fiatalabb (35 körüli) megmondta, hogy lenne hova mennie, de nem akar, mert így érzi jól magát, mert nincs semmihez kötve.
Valamint volt többször, hogy mikor már tényleg kinyíltak, és őszinték voltak, megmondták, hogy jobban "keresnek" nálam (akkor 700 Ft-os órabérben voltam), és hülyék lennének 700/óráért dolgozni, ha kéregetéssel több pénzhez jutnak.
Érdekes megismerni őket, furcsa egy világ.
és egy 4éves gyereknek chipset és kólát kell venni szted?
egyébként, undoritónak tartom,ha vki a gyerekét kihasználva koldul, mert főleg a nők, kivétel nélkül adakoznak az ilyeneknek!
Erre,pont ma volt egy jó példa.
A kórházban voltam látogatóban és kért egy férfi tőlem egy szál cigit.Mikor látta,hogy nyúlok a táskámba,már kettő,háromra kért.
Mondtam neki,hogy az ilyet nem szeretem!
Egy szálról volt szó!
Múltkor megállított egy enyhén alkoholfelhőben úszó nő,és egész hosszan akarta ecsetelni,hogy miért is adjak neki kölcsön holnapig 260 ft-ot...röhejes volt..és éppen késésben voltam...
Nem vagyok szívtelen,de ami sok,és pofátlanság,az már az...
Nem hallottatok még a milliomos "hajléktalanokról?"
Én már igen. Kéregetnek,közben van lakásuk,és millióik a bankban.
Ezt nem én találtam ki.
Egyszer megszólított az utcán egy anyuka. Két alig tipegő és egy babakocsiban tolt babával volt.
Röviden vázolta, hogy nagyon nehéz körülmények között élnek, pénzt kért.
Minössze 500 ft volt nálam, odaadtam neki.
Soha életemben nem láttam olyan hálás tekintetet, nem hallottam ennyire szívből jövő hálálkodást.
Hogy mire költötte?
Őszintén megmondom nem érdekel.
Jól esett a lelkemnek, hogy adhattam, még ha a gondjait nem is oldottam meg.