Képmutatások áradata (beszélgetés)

sajnos, pedig fáj a gyomromnak.

Igen, a főnök esete más, vele együtt dolgozol és mert vele műszak végén nem sörözöl együtt, nem hívod meg a szülinapi bulidra. Ezáltal nem is vered át.

Most már a "mit főzzek vacsorára a zuramnak?" témát is anonim nyitják

Unalmas

...és minél hosszabban élsz, annál többet látsz ilyet. Lehet, hogy sok esetben valóban képmutatás, de itt-ott egészséges életösztön is.

Nekem is van olyan főnököm, akit enyhén szólva nem kedvelek és nem is tartok sokra, aminek a szeretteim körében hangot is adok, de a munkahelyemen azért próbálok civilizált jó viszonyt fenntartani, anélkül, hogy benyalnék csontig. Kell a fizum.

Mondjuk, azt én sem értem, hogy miért kell ezt a meglehetősen általános kérdést anonim módban feltenni, mert szerintem vállalható, de ez meg a te dolgod.

Még nem vettem észre, hogy utálnának, de még az is lehet:DDD

Én ha valakit nem bírok, akkor még köszönni sem köszönök neki, nemhogy beszéljek vele csak azért, hogy jólneveltnek tűnjek.

Tudod, hogy már nem vagyok gyerek, így az elmúlt 52 évem alatt sikerült annyi embert magam köré gyűjtenem, amennyire "szükségem" van. Van családom, van férjem, van gyerekem, van legjobb barátnőm, vannak barátnőim, van nemszázas barátnőm, van volt kolléganő barátnőm, van tornás barátnőm, vannak gyerekkori barátaim és még sorolhatnám. Ha még több lenne, már nem lenne elég időm a már meglévőkre, ezrét sem akarok újakat...

Fogalmam sincs. Én nem is tudom magamról, hogy ezt teszem.;) De sokszor szembesítenek vele. Volt munkahelyi coachingunk vagy mink és mindenki azt írta rólam, hogy azt szeretik bennem, hogy mindig jókedvű, mosolygós vagyok.

Én tényleg nem akarok senkitől semmit. Ilyen vagyok, szeretek jókedvű lenni, szeretem a humoros embereket, szeretek élcelődni...

"Nem, azért nem. Nincs szükségem barátokra, nem akarok senkinek rokonszenves lenni, nem akarom, hogy elfogadjanak"

Ezt azok szokták mondani, akit nem szeretnek általában az emberek. Inkább ezt hazudják maguknak is, mintsem belássák kissé hibádzik velük valami.

A munkahelyemen van egy kolleganő, ezt hangoztatja mindig, utálják és csupán annyit beszélnek vele, amennyit a jóneveltség elvár, illetve a közös munka megkövetel.

Fura.:)

Én azért rá szoktam mosolyogni az emberekre, ha éppen bemutatják, vagy találkozunk, ha csak szembe jön a folyosón.

"Egyébként mindig vigyorgok, de soha nem ezért."

Azt írod, hogy nem ezért. De akkor vajon miért?:)

Ööööö, a szemellenződet hajtsd félre és láss.

Bár én is írtam, hogy képmutató vagy te is az anonimítással, de írtam mást is...

Nem, azért nem. Nincs szükségem barátokra, nem akarok senkinek rokonszenves lenni, nem akarom, hogy elfogadjanak, és főleg ne azért, mert rájuk mosolyogtam.

Egyébként mindig vigyorgok, de soha nem ezért.

Egy 2-5 éves gyereknek nincs más fegyvere:DDDD

Így felnőttként már nem durcáskodok. Lehet, hogy jobb lenne mindenkinek, ha ezt tenném.

De nem, én inkább megmondom a tutit:DDD

Mégiscsak az vagy, ha mindenkinek ellenére viselkedsz, nem?

Már ezzel a bejegyzéseddel is.:)

Én se szoktam képmutató lenni.

Nem hízelgek, nem nyalizok, nem állok szóba azzal, aki ellenszenves, nem kedveskedek az előnyök miatt. Kicsit több, mint kétszer annyi idős vagyok mint anonim társunk;)

Mondhatom azt, hogy nevelés. A mintát levesszük már egész kis korunkban.

Én ha valamit gyerekként el akartam érni, akkor nem hízelegtem, hanem durcáskodtam. Lehet, hogy ez is képmutatás, de én inkább dühkezelésnek nevezem:DDDD