Itt bevalhatjuk büneinket...hazudtam... füllentettem.. hibáztam... átvertem... (beszélgetés)
Általánosban az ellenőrzőmben egy 1-est 4-esre hamisítottam.
Lebuktam!
Meglepő?
:)
Te mindig csak annyit írsz, hogy volna mit írni ide.
Hát rajta!
Mesélj!
Hogy miféle gondolatok korlátoznak? Mások számára talán röhejesek, de nekem bizony gyakran megkeseríti egy-egy napomat, hetemet, hónapomat, évemet.....
A másik hasa laposabb, alig merek bízni, a rossz kritikát azonnal,fenntartások nélkül elhiszem,a jóban mindig kételkedem, mindig a hátsó gondolatokat keresem, hogy vajon egy egyszerű mondat mögött mi lehet az igazi tartalom...
És hogy mi minden juttatott idáig?
Munkahelyi intrikák, melyek vagy ellenem zajlottak, vagy az orrom előtt mások ellen,é ilyenkor azt gondoltam, mikor kerülök én sorra? A párom kezdeti hozzámállása - már 2,5 éve együtt vagyunk, de ebből az eslő félévben sokat hazudott, megbántott, másfelékacsingatott. Hiábanem lépte át a kritikus határt, nekem ennyimár elég volt.
A szüleim (Imádom őket!!!!) bátortlan és konzervatív beállítottsága miatt ha lebetegszem, akkor lelkifurdalással fekszem otthon. Volt, hogy inkább bementem lázasan dolgozni...Állandóan azt gondolom, hogy ha bevallom magamnak az igazi gondolataimat, akkor megbüntet a sors, és ha véletlenül előbb gondolok magamra,mint bárki másra, akkor már jön a lelkifurdalás, és a büntitől való félelem.
Meg vagyok győződve arról, hogy a páromnak nem tetszek, és ezt a meggyőződésemet néha bizony nem tudom eltitkolni.
Utálom a munkahelyemet, de a lakáshitelem mitt nem merek váltani. Nem merem megmondani, hogy mit gondolok a másikról, inkább elmondom otthon a páromnak, nehogy a munkában kirobbajnon belőlem az őszinteség.
Najó, befejeztem...
Ez a monológ már egy cikknek is elmenne...
Szia, Mayalina!
Amikor ez a csalódás bekövetkezett az életemben, akkor éjszakánként folyton feltettem a kérdést: MIÉRT? És ezzel beástam magam igen mélyen, találtam sok okot, gyökereket, elsiratatlan halottakat, és éreztem, már nagyon is, hogy van egy gócpont a lelkemben, amit egyedül nem sikerül feloldani. Ekkor kerestem fel a kinezt. Havi 24 eFt volt, három hónapon keresztül, nekem ennyi elég volt. Közben neten tartottuk a kapcsolatot, de az is sokat segített, hogy az ő ajánlására titkos naplót (blogot) kezdtem írni, meg fiktív leveleket az illetőhöz, aki mindezt okozta - illetve ő csak a küszöb volt, hogy átlépjem a saját árnyékomat. És megerősített a kinez. abban is, hogy vállaljam fel szabad énemet, művészi érzéseimet, akkor is, ha nem a legjobb alkotások születnek, de fejezzem ki magam. Neked is csak ilyesmmiket tanácsolhatok. Meditáció, esetleg olyan oldalak látogatása, amelyek megerősítik az önbizalmad, ahol privátban megírhatod, mi bánt, mi okozza a szorongásod, és ahol választ is kaphatsz. Van, hogy elég egy jó szó, biztatás, van, hogy szakember válasza szükséges, erre mind rátalálsz, ha igazán akarod, mert ha a szorongásod akkora, úgysem tudsz megmaradni önmagadban. Ha szükséged van további infóra, priviben írj, adok web oldalakat és segítséget.
Szia Platty!
Köszi, hogy írtál! Érzem, hogy van mit rendbetenni a lelkemben, de sajna nekem nincs pénzem kineziológust fizetni. Esetlegmás alternatívát tudsz javasolni?
Kedves Mayalina és Vrony!
Megértelek Benneteket és szeretném megosztani Veletek életem nagy fordulópontját. Nem én akartam, mégis megtörtént, hogy valaki "kihozott a sodromból" - azaz a megszokott langyos életemből, kis hazugságokkal, elfedésekkel teli posványos kerékvágásomból. Ekkor felkerestem egy kineziológust. Ő döbbentett rá, hogy eddig én is mindenkinek meg akartam felelni, "jó kislány" akartam lenni, a lázadozásaim csak szalmalángok voltak, ezzel is takargatni akartam a valódi énem. Mert nem mertem haragudni, nem mertem felvállalni önmagam. Azzal áltattam magam, hogy a lelkem szépségéért szeretnek, mert az fel sem merült bennem, hogy én mint egész, szerethető vagyok. Hát, ennek vége! Igenis, mindenki fogadjon el olyannak, amilyen valójában vagyok, amilyen a lényem, és ha nem kellek, nekem se kell az illeltő barátsága! Ez a felismerés akkora fordulatot hozott az életembe, hogy újjászülettem. Más vagyok, megtértem önmagamhoz, önbizalmat kaptam - saját magamtól. Ehhez sokminden kellett, gyerekkori traumák feltárása, megbocsátás a bennem élő gyermeknek, önelfogadás - de megérte! Ha magadban nem sikerül lerendezned, tanácsolom, keress szakembert, mert egy új, teljesebb életet kapsz általa.
Írjátok meg, sikerült-e!Szorítok!