Ismerkedésnél számít, ha valaki kutyát/macskát tart? (beszélgetés)
Számít, persze.
Viszont az én férjem nem igazán szerette a macskákat, amikor megismerkedtünk. Aztán később teljesen elbűvölték. A ciccek értenek ehhez.
Számíthat. Főleg akkor ha a két fél szélsőséges, ellentétes véleményt képvisel.
Mondjuk az egyik kizárólag kutyás, a másik kizárólag macskás. Az egyik nem szereti az állatokat, a másik nem tud élni nélkülük. Az egyik szerint nem való állat a lakásba, a másik pedig velük alszik.
Ha azt vesszük alapul, hogy két potenciális partner idővel együtt élve képzeli el az életét és élesen ellentétes álláspontot képviselnek a kérdésben, akkor számít.
Közben sikerült idő előtt elküldeni.
Szóval külön helyiség van ahova bemehetnek. Nyáron hűvös télen meleg.
Ebben a melegben minden nap hűsítjük fürdéssel a kutyát, imád fürdeni.
Ahogy a kecskék is.
👌 Örülök, hogy neked van ennyi pénzed.
Nekem 3 gyerekemből mindhárom allergiás, én detto. 🤷♀️ Por, így zárt térben a sok szőr is irrítáló főleg fűtési szezonban,poratka, virágpor, toll, gyógyszer,kozmetika, ect.
Bocs ha azt írom más mikor egy csúnya bőrbetegség mint mikor a gyereked úgy ugat éjjel, hogy majd megfullad 2 évszakon keresztűl..és az allergia gyógyszer szart se ér..
Az állataim pedig nincseneki kint se rossz időben télen főleg.
Nyáron sem a napon sülnek. Nem a lakásban vannak, hanem egy külön helyiségben
Hölgyek! Nem gondoltam, hogy ilyen vita alakul ki. Köszi mindenkinek a válaszokat.
Akkor hogy leírjam az én esetem: a kutyám úgy 5 évig csak kinti volt. Télen, nyáron. Őszintén szólva, nem sokat volt vele foglalkozva. Amíg bejöttünk a kapun, amíg kaját adtunk neki, amíg kint dolgoztunk. Aztán sos műteni kellett januárban, kemény mínuszok voltak. Beengedtük az előszobába, amíg lábadozott. És annyira megszerettük, olyan szépen viselkedett, hogy bent maradt. És így ismert meg minket jobban, meg mi is őt. Ágyba esze ágába sincs ugrani, van neki saját fekhelye. Ha dolgozom számítógépen, az íróasztal alatt fekszik. Ha fürdök, a fürdő ajtaja előtt. Ha főzök, a konyha küszöbjén. Ő egy TÁRS, családtag. A szemeiben minden benne van. Szabad kijárása van, és jelzi is ha menni akar. Ha meg elég, bejön és lefekszik. Velem ő csomagban van.
Jack russelt sosem tartanék csak kint. Az egy rövidszőrű kistestű kutya, nem tenném ki sem a hidegnek (még fűtött kutyaházban sem), sem a melegnek. Le kell futtatni minden nap és aztán boldogan elvan a kanapén. Legalábbis ismerőséknél így van.
Ha már kotorék, a westie is az, nagyon jól érezte magát kinti-benti kutyaként. Kint le kellett mozgatni és nem volt bent cirkusz.
De a corgikat sem csapjuk ki non-stop az udvarba, pedig eredetileg marhapásztorok, a keménykedés, terelés még mindig bennük van, de 35 fok felett hőgutát kapnának, ahogy a nagy hidegbe se valók.
Van gyerekem. Születése óta állatok között van. Macskákon kívül volt nyuszink, papagájunk, vad sününk, kutyánk (terrier) is. Mind házban, illetve nyáron a nyuszik kerti kifutóban, ha csak nem volt kánikula.
A gyerekem semmire sem allergiás, nem szedett össze semmit állattól.
Pedig jó pár éve egy új cicával bejött a házba egy fertőző bőrbetegség (microsporum canis), de akkor sem leoltattam az állatokat (ahogy egyébként az egyik állatorvos tanácsolta), hanem megküzdöttem a lehetetlennel, fél évig napi minimum egyszeri fertőtlenítéssel takarítottam ezen a néhány száz négyzetméteren mindent. Dobtam ki kanapét, ágyneműt, matracot és minden bútortextilt, amivel kontaktáltak, tönkrement a központi és a kézi porszívó is, a mosógép, a ruháink mert 90 fokon mostam mindent. Mi heti többször fürödtünk Nizoralban megelőzésképp. Jártunk állatorvoshoz, fizettem vér- és bőrvizsgálatok tucatjait, huszonezres gyógyszereket tucatjával, azóta pedig külön kapják a védőoltást erre is.
Tény, rengeteg idő, munka és még több pénz volt (olyan 1 millióig számoltam aztán elengedtem) mire mindenhonnan kiűztem a nyavalyát, de megtettem, mert az az állat nem tehetett róla, beteg volt, mi vállaltuk érte a felelősséget, meg kellett oldani. Hát megoldottam.
Sem én, sem a gyerek nem kaptuk el (férjem igen, ő nem volt óvatos, keménykedett, de őt is kikúráltam).
Szóval ennyit erről. Lehettem volna beszari, kényelmes, fillérbacó, de egyik sem voltam. A cicuska él és virul, az állatdoki minden évben megjegyzi, hogy hát sose gondolta volna, hogy még macska lesz belőle.
Szeretem mikor kötekedni próbálsz
Ez esetben mikor még más fszával vered a csalánt. 😂
Hát ha még értelmezni sem tudod a leírtakat..
Mert vannak barátaim, ismerőseim akik lakásban tartanak kutyát, macskát, macskákat.
Tisztaság van, nincs állatszag.
Igaz foglalkoznak az állatokkal és a takarítással is.
Az elmaradt, hogy amíg bent volt a macska a lakásban a napi 3x porszívózás és feltörlés sem volt elég, mert mindenhol szőr volt.
Nem fogok szőrt enni ami száll a levegőben fűtés mellett, se folyamatosan a ruháimat rollnizni mert mosás után is minden szőr. Vagy allergiás asztmás gyerek mellett lakásban tartani még egyszer 🤷♀️
Javíts ki ha tévedek, hogy te vígan élnél így és tennéd le minden takarítás ellenére a gyerekedet a földre kúszni mászni tanulni. Néznéd ahogy a másik gyereked őszi téli szezonban bronhitisesen majd megfullad.
Nem hinném
😂
Nálad lehet jobban. 😉
Még mindig nem érted?
Írhatsz ide akármekkora litániát. 🤷♀️
Egyszerűen neked nem jut el a csökött agyadig amit írok. Semmi baj.. Nem értünk egyet. 🤷♀️ Nagy cucc, engedd el.
Köszöni a jack russel kutyám jól van, kielégítő jó élete van. Képzeld még autózni is szeret velünk 😲
oh biztosan nehezedre esik elfogadni, hogy extra szőrt hullajtó cicám (akinek az anyja is ilyen, fésülheted amennyit akarod akkor is hullik a szőre) és kutyám
nem lakásba való pici baba mellett. Sőt a jack kotorék akinek nagy a mozgásigénye.
Tudod megint más mikor egy csivaváról egy yorkieról vagy hasonló kistestű dísz kutyáról beszélünk akiket megértek,hogy bent tartanak, mint egy közép vagy nagy testű kutyáról a LAKÁSBAN.
Légy oly kedves és fogd fel, hogy én pont a panelosról beszéltem. Kész pont. Bármi hihetetlen számodra tisztában vagyok, hogy nem csak panelosok léteznek a világon..pláne, hogy falun élek.. 🙄
Nem tudsz másba kötni igaz azért rágod még mindig ezt a csontot?
Neked gondolom a macskád a gyermeked, ugye?
Volt csomó hörcsögöm,vadászgörényem nyuszim és macskám is perzsa és sima mezei is lakásban fiatalon. Mai fejjel? Biztosan nem,pedig nagyon szeretem őket.
Ennyi erővel becipelhetném a kecskéimet is a lakásba mert képzeld őket is nagyon szeretem..
Takarítás, rendszeres szellőztetés.
Ha tudod mit jelent.
Te úgy gondolod, hogy nem való állat lakásba, más meg másképp.
Sokkal inkább egy lakásban tartott állat, akivel foglalkoznak, mint egy kertbe kicsapott, elvan, ahogy elvan állat.
Írom ezt úgy, hogy lakásban lakom/laktam ezidág mindig, és soha nem tartottam állatot.
Amúgy a kutyáim el is pusztulnának kint. 2 kilós mindegyik, aljszőzret nélkül.
Igaz nem lenne életszükséglet, hogy egy ágyban aludjunk,de mi imádjuk. Bocsi.
Alapvetően az ember sem lakásba, házba hivatott. Tudod van az a dolog, hogy fejlődés, urbanizáció, szocializáció, domesztikáció.
Ahogy az ember már nem igazán élne meg a fán úgy a mai kutyák nagy része sem az ember közelsége nélkül. Az állatnak szerinted csak kint jó, persze mert neked úgy kényelmes. A mai kutyák és egyre több cica is alkalmatlan arra, hogy kint éljen úgy ahogy arra szerinted hivatott.
Ismétlem újfent nem csak panel létezik a világon és nem csak nagy testű állat.
Esélyes hogy egy házban tartott törpespiccnek akivel már csak a közelség miatt is órákat foglalkoznak a gazdái naponta, így jól szocializáltan bárhova magukkal is vihetik, sokkal kielégítőbb az élete, mint nálad a kertben a kutyának. Kétlem hogy te naponta, hóban, fagyban, esőben, kánikulában órákat töltesz a kutyád mellett, esetleg naponta csak sétálni is elviszed.
Mi a cicákkal mindennap játszunk, számtalan játék, macskabútor, kaparó áll a rendelkezésükre a házban is, de macskabiztos az udvaron is bent is a terep, tizenévesen is játékosak, érdeklődőek, keresik és igénylik a társaságunkat, nem csak a kajáért. Persze sokkal egyszerűbb és olcsóbb lenne kilökni őket a házból a város közepén egy nem macskabiztos udvarra a természetes vadászösztönükre hivatkozva lesz ami lesz alapon, de gyanítom nem élnének 18+ évig, ahogy nálunk a cicák kontrollált kinti-benti tartásban szoktak.
És akkor az igények. Szőrhullatás. Létezik az a dolog, hogy porszívó. Próbáld ki! De az állatka fésűlése, urambocsá kozmetikába hordása is sokat segít a helyzeten. Persze ez megint idő és szocializáltság kérdése. Különben az lenne a csoda ha egy kutyából vagy macskából szőr helyett toll potyogna. Aki szőrös állatot vesz maga mellé legyen már legalább annyira előrelátó, hogy ezzel számol.
Egyébként ha a gyereknek hullik a haja őt is kirakod?
Nyalják a seggüket. Persze, de még így is kevesebb kórokozó van a szájukban, mint az embernek. Olvass utána! Pláne ha még élősködő (nemcsak bolha) mentesítve is vannak. Na igen ez is idő, szoktatás és sok pénz.
Nincs mivel erőlködnöd, te állatot tartasz mi meg velük élünk, vagy érted a különbséget vagy nem.
😂🤦♀️
Írjam lassabban, hogy megértsd bakker hogy elsősorban a panelos állatokat sajnálom? Hogy miért sajnálom?
Ha fejre állsz se való állat a lakásba. Főleg nem nagytestű.
Ne adj a számba olyat amit nem írtam..
Az állataim folyamatosan kezelve vannak még kint is.
Nem fogok 3 gyerek főleg pici baba mellett állatot bent tartani ami ráadásul ki-be járkál ami a seggét nyalja és hullajtja a szőrét..
Az állatot lehet szeretni óvni, de nem azzal, hogy bezárod a lakásba - lásd panelosok. Borzalmasan sajnálom mikor nagytestű kutya panelban alig 40m2 lakásban van tartva.
Se a kutya se a macska alapvetően nem arra hivatott, hogy lakásban tartott legyen. A macska főleg szabad lélek akinek nagyon nagy a mozgástere a vadász ösztöne.
Vitázhatunk meg köteledhetsz, kiforgathatod a szavam 🤷♀️
Attól még rohadtul nem a lakásba való az állat. Kinek mire van igénye 🤷♀️
További ajánlott fórumok:
- Mi számít tartós betegségnek?
- Mennyi pénz számít soknak a mai világban? Van pénzügyi tartalékod, tudsz félretenni?
- Hamarosan árpát távolítanak el a szememről. Nagyon tartok a /rutin/műtéttől. Valójában mire számítsak?
- A kislányom tartózkodási helye vagy a bejelentett lakcíme számít az óvodai felvételnél?
- A tartásdíj megállapításánál számít, hogy én férjnél vagyok?
- Lányok nálatok mi számít a 3. bázisnak ismerkedésnél?