Ha csak egyszer, egyetlen egyszer is ordibálna velem a... (beszélgetés)

Abban egyetértek, hogy a tiszteletet meg kell adni, de az nem jó ha bármelyik fél alárendeli a másiknak önmagát.

Mondjuk ha olyan párja van az embernek, akivel mindent meg tud beszélni még a "robbanás" előtt, akkor nem lesz kiabálás.

A vallomás nem tér ki arra, hogy te ordibálsz-e vele?

Ha igen és ő soha nem emelte meg a hangját, akkor néma? Vagy ennyire alárendelt?

Lehet, ő kiabál, és meglepődne, ha férje visszakiabálna.

Ahogy nálunk is van. 😍

De, ha nem ordibál veled, mi ez a felindulásból?

Miért jutott eszedbe?

Akkor légy hálás a férjedért, hogy így is kitartott melletted. Mert ezek szerint te nem feltétel nélküli szeretettel vagy mellette.

Egyébként az ember temperamentumától is függ, hogy mennyire heves, kiabál-e, csapkod-e, vagy mindenre szép nyugodtan reagál. Láttam olyan házasságot, ahol két temperamentumos ember gyakran felfortyant, ment az emelt hangú beszélgetés, dühösek voltak egymásra (de akkor sem sértegették egymást). Aztán lecsillapodtak, kibékültek, néha még nevettek is a nagyjeleneten, és nagyon szerették egymást, igazából élvezték ezt az üzemi feszültségű kapcsolatot. Láttam olyat is, ahol a heveskedő férjet egy nyugodt, kedves feleség mindig le tudta csillapítani, vagy a férj egyszerűen fel sem húzta magát mellette. És olyat is, ahol ugyan nem volt kiabálás, se különösebb konfliktus, de látszott, hogy nem boldogok egymással.

Úgyhogy úgy gondolom, nem magával a kiabálással van a baj, hanem a lekezelő, megalázó kiabálással.