Esküvő - "és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el..."

Emlékszem, kislánykoromban mindig szaladtunk a templomhoz (2 utcával hátrébb), hogy láthassuk a menyasszonyt. A fiúk is jöttek, bár őket inkább az autók érdekelték. És hát tegyük hozzá, hogy általában kaptunk is valamit. Cukorkát, sütikét, üdítőt, bármit, amivel meg tudtak kínálni. Jó volt nézelődni, kíváncsiskodni, és annyira hercegnős, királylányos volt az a fehér ruha. Melyik kislány ne álmodozna róla, hogy egyszer majd neki is lesz? Aztán, ahogy telnek az évek kialakult a dac a fiúkkal szemben és már csak azért sem akartunk férjhez menni. Ki ne mondta volna kislány, kisfiú korában, hogy utálja a másik nemet? A lányok a fiúkat, mert túl durván játszanak - a fiúk a lányokat, mivel túl nyafogósak, érzékenyek. Majd a tinikorral ideért a legelső szerelem is, és már nem is utáltuk egymást annyira, mint ahogy látszott. De, ki ne alakoskodott volna kicsit az előtt, aki éppen a szívét mosolyogtatta? Gondolom, ezzel mindenki így volt, van és lesz, amíg világ a világ. És azután? Azután jött a nagy ő és minden megváltozott. Már csak az volt a lényeg, hogy az élet a közösről szóljon és minden csak vele történjen.

De térjünk vissza kicsit a hagyományokhoz. Hiszen évekkel ezelőtt teljesen másról szólt a dolog, mint most. Régen az apák, a családfők, szó szerint eladták a lányaikat. A leendő vő az apától kérte meg a lány kezét, és helyeslő válasz esetén megegyeztek a hozomány, vagy éppen a vigaszdíj, kárpótlás nagyságában, mivoltában.

Mára már - hála az égnek - megváltoztak a dolgok. A vőlegény magát a menyasszonyt kérdezi, hogy akar-e a felesége lenni. Igen válasz esetén közlik a szülőkkel, hogy egybekelnek, de nem feltétlenül kérnek rá engedélyt. Jó esetben a szülők is egyet értenek a választással és döntéssel. Az esküvőről és annak eseményeiről, módjáról, formájáról is a házasulandók döntenek hiszen az ő napjuk - kellene, hogy döntsenek, bár bizonyos esetekben a szülők ennek ellenére is túlzott mértékben beleszólnak az eseményekbe, mondván, hogy ha ők fizetik, akkor ők is határozzák meg - rosszabbik esetben még csak fizetni sem ők fizetik -, de akárhogyan is nézzük, nem feltétlenül helyes a döntéseket teljes mértékben a szülőkre hagyni, hiszen lehetnek jó ötleteik, okos gondolataik, segítsenek a szervezésben, de az ifjú pár elképzeléseit figyelembe véve.

A tradicionális szokásokat követők ma a vőféllyel mennek a menyasszonyért, az esküvő előtt és kikérik a háztól, a szülők pedig kiadják. Jó kis műsor és nagyon megéri megcsinálni, már csak a násznép szórakoztatására is.

A menyasszonyi ruha színe eredetileg fehér színű volt, az egyszerűség, a hűség és öröm jelképe. A lányok maguknak varrták, hímezték, csinosították a ruhájukat. Mára már nagyon sok megoldást találhatunk ruhabeszerző körutazásunk folyamán - kölcsönzők, varrodák, a családban megmaradtak átalakítása, barátnők felajánlásai .... mindenkinek saját igénye szerint.

A hagyományőrzők mind a mai napig, csak fehérben esküsznek örök hűséget. Bár manapság már rengeteg más színnel, formával, modellel találkozhatunk. Hány felől hallottam már, nekem csak a fehér kell, vagy nekem más kell, nem a fehér, mert ... Mindenkinek megvan a saját elképzelése, elhatározása arról, hogy mit is szeretne.

A szokások szerint a menyasszonynak viselnie kell magán valami régit, valami újat, valami kéket és valamit kölcsön. A régi lehet például egy nagymamától visszamaradt helyes ékszer, vagy egy pár elegáns régi kesztyű. A kéket meg lehet oldani egy kék kővel az ékszerben, vagy a harisnyakötőn lévő kék virággal is. Kölcsönbe kaphatunk sok mindent. Sokan épp ezért kölcsönzik a ruhát és nem veszik, varratják a sajátjukat. Bár az újonnan vásárolt ruha megfelelő az új dolog viselésére is. Érdemes használni a fantáziánkat és "csuda jó" dolgok jönnek elő.

Egyszer láttam egy gyönyörű sötétkék ruhát, fehér hímzéssel, épp a polgármesteri hivatalból lejtett ki. Nekem nagyon tetszett, nagyon szép volt. És a lány is benne. De mindezek ellenére, tudom, hogy nekem csak fehér ruhám lesz, ha egyszer az oltár elé járulok. Mert hát, mindenkinek saját és egyéni ízlése van.

A menyasszonyi ruha a hiedelem szerint szerencsét hozott. A vendégek próbáltak hazavinni egy-egy darabot a ruhából. A menyasszonyt a harisnyakötője védte meg a teljes ruhátlanságtól. Ma a harisnyakötőt a vőlegény veszi le a menyasszonyról és háta mögé hajítja, mint a menyasszony a templom előtt a csokrát, a még nőtlen férfiak közé. Többé-kevésbé ugyanazzal a jelentéssel bír, mint a menyasszonyi csokor elhajítása. Máshol, úgy tartják, hogy ha annak a lánynak ajándékozza a menyasszony, akinek a legközelebb lesz az esküvője, az szerencsét hoz.

A fátyol használata a keleti kultúrákból származik, a nők erkölcseinek megóvására szolgál, a szemérem, tisztesség jelképe.

A házasság régen elsősorban üzlet volt két család között, így a fátyol oltár előtti felhajtásával a vőlegény leellenőrizte, hogy tényleg azt a hölgyet kapta-e, akire megállapodást kötött. Ma a leány kikérésénél szoktak "hamis menyasszonyt" kiküldeni, lefátyolozva. Hatalmas a nevetés, jó szórakozás, ha a vőlegény nem veszi észre a cserét és siettében elindul a másik lánnyal.

Az eljegyzési gyűrűt eredetileg a középső ujjon viselték, úgy gondolták, hogy az közvetlen kapcsolatban áll a szívvel. A gyűrű kör alakja, a kör folytonossága jelképezi az örökké valót. Vagyis a pár mindörökké egymáshoz való tartozását. Viselésével megakadályozzák azt, hogy új szerelem bontakozzon ki mással. Egyfajta szerelmi körbe zárja a jegyeseket. A gyűrű ma az elkötelezettséget jelenti. A magyar szokások szerint a pár nem csak gyűrűt váltott, hanem a lány, az általa varrt menyasszonyi ruha anyagából készített jegykendőt leendő férjének, amit az öltönyzsebében viselt az esküvőn.

Egyébként a gyűrű sima kerek formája, egyszerűsége arra is szolgált, hogy tudassák mindenkivel, a menyasszony nem a pénzért megy férjhez, nem hivalkodni akar a meglévővel, a kapottal. Persze a kísérő gyűrű, ami igencsak szokássá vált, lehet akármilyen. Az lehet az igényeknek megfelelő, bármi, ami tetszik.

A templomi szertartásra általában a menyasszony egyedül érkezik, esetleg az apa, vagy valamelyik közel álló férfi családtagja vezeti be, aki férjül adja. A vőlegény már az oltárnál várja. A polgári esküvőnél egyszerre is beléphetnek, de ugyanígy külön-külön is érkezhetnek, az érdeklődés felkeltése érdekében. Mindenkinek saját elképzelése szerint.

Sok helyütt nem templomi szertartást tartanak, hanem a szabadban állítanak fel egy baldachint, sátrat, oltárt, ahol a pap megesketi az ifjú párt. Ez egyre inkább használatos a polgári esküvő keretein belül is - főképp nyáron. A megoldás a helyi szokásoktól függ, bár általában nyitott baldachinszerű. Használatos a zsidó vallásban, és igencsak népszerű az amerikaiaknál. Talán protestáns esküvőkön szerepel ez az elem legtöbbször. Ilyenkor a szabadban, szép zöld pázsiton felállított, virággal díszített baldachin alatt fogad az ifjú pár örök hűséget egymásnak.

A templomból kilépve, a szertartás végén rizsesővel fogadják a kilépő párt, hogy az termékenységet és gyermekáldást hozzon. Elfogadott dolog a cseréptörés. Állítólag szerencsét hoz. Tökéletes egy-két porcelán tányér, vagy a templom előtti koccintás után a hátunk mögé dobott pezsgős kehely is.

Egyes nézetek szerint a szüzesség elvesztését szimbolizálja. Más vidékeken a törött cseréptálat teli pénzzel az ifjú párnak úgy kell összesepernie, hogy a vendégsereg széttáncolja azt. A vőlegény tartja a lapátot, jelezve, hogy a "hátteret biztosítja", de megmutatva azt is, hogy "ki hordja a nadrágot" a házasságban.

Mások cukorkát, aprópénzt dobnak a násznép közé, ami régen a kíváncsiskodók hadának szólt, hogy ők is kaphassanak az ifjú pár boldogságából.

A menyasszonyi csokor jelentése a boldogság. Általában a menyasszony és vőlegény ugyanazt a virágot viseli. A menyasszony a csokrában, a vőlegény a zakója hajtókájára tűzve. Majd a menyasszony az esküvői szertartás végén hátat fordít a násznép még hajadon lányainak és háta mögé hajítja a csokrát. Állítólag aki elkapja, az lesz a következő aki férjhez megy a társaságból.

Az esküvői torta több ezer éves eredetű. Manapság már jócskán megváltozott eredeti őséhez képest, de mind a mai napig az egyik legnagyobb ékessége az esküvőnek. A római időkben a torta a termékenység szimbóluma volt. Máshol az élet édességét, és a "kerek világot" is szimbolizálta. Azt tartják, hogy az irányít, akinek a torta felvágásánál felül van a keze. Hölgyeim, vágassunk a férfiakkal és mi tartsuk felül a kezünket, hogy a kapcsolatunkat, családunkat mi irányíthassuk. Az első szelet torta az ifjú páré minden esetben. Meg kell, hogy kóstoltassák a másikkal, ugyanarról a tányérról, ugyanazzal a villával, ezzel kifejezve, hogy minden jót megosztanak egymással.

A torta feltalálása egy Nagy Sándort által rendezett hatalmas esküvőhöz fűződik. A katonák akkori fejadagja egy hatvandekás, lapos, árpából, rozsból vagy búzából készült kenyér volt. A nagy ünnep tiszteletére a lakodalmi „desszertté” alakított kenyér - mely a mai torta őse – gabonából, mandulából, dióból és szárított gyümölcsből készített, mézes tészta volt. Ezt a különlegességet kettévágták, és egy ánizsból, kecsketúróból és mézből álló krémmel töltötték. A tetején mézbe mártott rózsaszirmok szolgáltak díszként.

Rómában termékenységi szimbólummá vált. Angliában a vendégek hoztak tortákat süteményeket, amelyeket egymásra halmoztak. Ebből származott egy cukrász azon ötlete, hogy bevonja cukormázzal, így megalkotva az első emeletes tortát.

Menyasszonytánc még azokból az időkből maradt fenn, mikor az apák leányukért cserébe anyagi javakat kértek az új tulajdonostól, azaz a vőlegénytől. A vőfély bevezetője, vicces versikéje, gyakran utal is erre a jelentésre.

Manapság már nem erről van szó. A pénzt a fiatalok a közösbe gyűjtik. Kikiáltják a menyasszonyt, vagy magát a párt és, aki táncolni akar az fizet. Ilyenkor rengeteg vicces feladatot végeztetnek velük. Persze mindent pénz fejében. A vőfély persze gyakran az eredeti jelentéssel viccelődik. Gyakori, hogy a menyasszonytáncon a menyasszony rokonsága megpróbálja viccesen visszaszerezni az ifjú arát.

Éjfél után az ifjú pár általában pirosba öltözik, hiszen innentől már nem menyasszonyról és vőlegényről beszélünk, hanem férjről és feleségről. Magyarországon divatos a piros, magyaros menyecskeruha, bár manapság már rengeteg fazonnal találkozhatunk ebben a stílusban is. Az új férj is piros ingre vált. Más országokban nem használatos a "piroskodás".

Az új lakás, a családi otthon küszöbén való átemelés mindig a közös élet kezdetét szimbolizálta. A fiatal pár legyőzve az utolsó akadályt egyszerre érkezik meg lép a házba. Ezzel a lépéssel bizonyítják, hogy készen állnak a közös jövőre. És fontos a menyasszony küszöbben való megbotlásának elkerülése is, mivel az nem jó jel.

Az esküvőnek nem csupán az ifjú pár, de a vendégek is fontos szereplői. Ennek megfelelően a meghívás módját is meg kell adni. Ennek külön szabályai vannak. Persze ez egy eléggé laza szabályzat, de mégis vannak keretei. Az esküvőt követő lakodalomba nem vagyunk kötelesek mindenkit meghívni, aki a szertartáson is részt vett. De ezt ki kell hangsúlyozni külön. Érdemes egy külön kártyát tenni a meghívóba, hogy szeretettel várjuk az esküvőt követő ebéden, vacsorán is. Innen tudják, hogy igényt tartunk a jelenlétükre. Nem árt azonban kihangsúlyozni, már a meghívók kézbesítésekor, hogy csak az esküvőre hívunk, vagy a lakodalomra is. Ajánlatos minél hamarabb tudatni a násznéppel a pontos időpontot, telefonon, személyesen, írott formában, hogy mindenki el tudja rendezni elfoglaltságait az adott napra, hogy ne jöjjön közbe semmi. A meghívókat érdemes már hónapokkal hamarabb szétküldeni. Ez lehet postai úton, vagy személyesen is. Ebben a szülők is segédkezhetnek.

A meghívó tartalma és formája lehet különböző, egyéni, különleges, vásárolt, saját kezűleg készített, nyomtatott, az alkalomra csináltatott ..... Minden esetben először a menyasszony, majd a vőlegény nevével, a pontos helyszínnel és időponttal, táviratcímmel ellátva.

Érdemes már ilyenkor előre szólni, ha valakit koszorúsnak szeretnénk az esküvőnkre. Hogy legyen ideje lélekben is felkészülni a feladatra. Mert látszólag egy könnyű feladat, de jobban belegondolva, eléggé felelősségteljes pozíció. Hiszen a koszorúsok, a menyasszony udvarhölgyei lennének. A párok férfitagjai a kísérők. Nekik kell a táncra, a mulatságra több figyelmet szentelni, hogy ne maradjon üresen a tánctér, nekik kell kedvet csinálni a mulatozásra, ők az ifjú pár szeme, keze, lába, ha valami nem a "megfelelő" módon történne a mulatozás menetében.

A kiskoszorúsok pedig vihetik a fátylat, előkészíthetik a gyűrűs párnácskát a szertartáson, szórhatják a virágszirmot .... és ezernyi más feladatot találhatunk nekik, ami számunkra kedves és fontos.

Tartsuk szem előtt az egységet, hogy a meghívó, az esküvő stílusa, a díszítések, kellékek, helyszínek összhangban legyenek.

Nagyon szép megoldás a meghívóval azonos stílusú menü-, ültető- és köszönő kártyák gyártása is. Persze, nem feltétlenül kötelező, akár elhagyható is az első kettő. A köszönőkártyákról, sajnos sokan teljesen megfeledkeznek. Nagyon szép gesztus a vendégeket váró picurka megemlékezés a terítéken, esetleg a mulatság végén távozáskor, vagy az utólag postán elküldött. Akik az esküvőn részt vesznek, s szeretettel örülnek velünk együtt a boldogságunknak, szívesen őrzik meg fényképünket is. A köszönőkártyának már nem feltétlenül kell információt tartalmaznia, elég, hogy: "Örülünk, hogy együtt ünnepelhettünk ezen a számunkra fontos napon." - majd az ifjú pár aláírása, a menyasszony már férjezett nevével. Ha az utólagos postai megköszönést választjuk illik azt egy hónapon belül elküldeni. Nem árt megköszönni az ajándékokat is ezen a módon.

A meghívó és egyéb kártyák nem csupán formalitások, de praktikusak, sok információt tartalmaznak, s elengedhetetlen hozzátartozói a jól megszervezett esküvőnek.

Ezzel túl is lennénk a nagy nap minden fontos eseményén. A vőfély munkája is csak addig tart, amíg az új pár pirosba nem öltözve át nem veszi a házigazda szerepét. Akkor felszabadulnak a tanuk, a koszorúsok is mindenféle feladataik és kötelezettségeik alól. Persze, ezzel a mulatság korántsem ér véget. Sőt, járják reggelig is.

Nekem így hirtelen ennyi dolog jutott eszembe, de tudom, hogy van még nagyon sok minden, aminek figyelmet kell szentelni egy jó szervezés alkalmával. Remélem, sikerült egy-két tanácsot adnom akaratlanul is mindenkinek, akinek szüksége van rá.

Jó esküvőt és házasságkötést mindazoknak, akik előtt még ott a nagy nap! Szép emlékeket azoknak, akik pedig már megkötötték a magukét!