Én gondolom rosszul? (beszélgetés)

Visszafelé nem tudom megoldani. Azt mondta, hogy egy hajóban kell evezzünk ahhoz, hogy megoldjuk. Én is erről beszéltem már jó ideje..én egyedül eveztem, és elfáradtam. Talán valakinek kevés lenne erre 1.5-2 éve, nekem eddig tartott a lendület, egyedül.

Nem dacból, nem haragból jön ez, csak egyszerűen kimerültem...és így egyedül érzem magam, és így nem is tudok rá felnézni.

Szereted őt? Ha igen, akkor talán adhatnál neki még egy esélyt. Ha nem, akkor bármit is csinál, kevés lesz Neked.

De azt ne felejtsd el, hogy amíg nem jössz rá, hogy miért ilyen típusú férfiakat vonzol be, ill. hogy miért alakult már a második kapcsolatod így, és nem változol Te magad, addig nagy eséllyel újra meg újra ez fog történni. A külvilág, a környezetünk arra reflektál, amit mi sugárzunk kifelé.

1,5 éves a gyerekünk.

Azt mondta, teljesen jogos amit mondok, hibázott, mert belekényelmesedett a dolgokba, megnyugodott mellettem és elfelejtette hogy ugyanúgy tenni kell a dolgokért. És mikor nagy a baj, akkor tért észhez.

Hurrá.

Nem írtad a gyerek életkorát, lehet akkor tört meg kettőtök között az egész.

Én úgy látom, hogy te már elengedted, akármit tenne már nem lenne elég jó neked. Valószínű a kapcsolatotok elején is ilyen volt, csak a rózsaszín ködön keresztül nem láttad.

Én is gondolkoztam már ezen. A szüleimmel jó a kapcsolatom, és szuper gyerekkorom volt. De anyum egy beton erős nő, mindent maga old meg, nem is tud segítséget kérni, viszont ő mindenkinek ad, meghallgat, támogat, és ő az akihez mindenki fordul. Apummal a kapcsolata jó, de ott inkább Apum dominál. Én nem tudnék sok dolgot olyan türelemmel kezelni, mint ő. (nem 3. személyről beszélünk.) Látom a hibáikat, nyilván elfogult is vagyok.

Szóval én is gondoltam erre már, de pont ez az, hogy faterom a domináns, én mégsem olyan partnert választok...pedig olyat szeretnék.

Én iszonyúan vágyok most élvezni az életet (úgy értem, most nagyon sótlan az egész kettők között- nevetni- beszélgetni, stb), nem a pénzre gondolok, nem az a fontos.

Úgy érzem mint nő, üres vagyok felé...a közeledés gondolatától pedig a hideg ráz.

Nem haragszok, de több mint egy éve ez van, belefáradtam. Gyerek mellett főleg. Nem tudok nő lenni, kiszipolyozott érzelmileg az állandó siránkozás, az állandó semmire rinyálás. Mivel jól keres, kompenzálok minden sz@rral, vásárolok, stb. De nem ez tesz boldoggá...nem érdekel a pénz.

Most hipp-hopp fordult egy nagyot a viselkedése, de úgy gondolom nem lehet könyvből megtanulni ezt a felelősséget, férfiasságot. Ráadásul nem egyik napról a másikra.

Nekem ugyan nincs családom, de átérzem a helyzeted. Hasonló kapcsolatban vagyok, igaz, ő az ideje 99%-át külföldön tölti, szóval javarészt egy teljes távkapcsolatról beszélünk, de ajjj, annyira átérezlek!! Nekem is infantilis a pasim, sokszor én vagyok a férfi, úgy érzem, és nem kapom meg azt az ölelő biztonságot, amit egy férfitól én igenis elvárok. Nem kell még egy punci, mégis sokszor úgy érzem, azt kaptam.

Nem tudom, mi a helyes döntés. Talán a lépés.

Igen pontosan ezt érzem, illetve ebben vannak kérdőjelek. Hogy időben vagyunk-e még. Ha igen, akkor is miben változhat. Tudok-e elégedett lenni azzal, stb.

Hamarosan kiderül ez is.

Köszönöm a hozzászólásokat, mindenkinek! Jöhet még vélemény. :)

Gratulálok neked, amiért ilyen kíméletlenül őszinte és belátó vagy. Ha lenne Like gomb, nyomnám. Őszinte elismerésem.

Nem kell, hogy aztán ostorozd magad, de szerintem igenis fontos tisztázni az embernek a saját szerepét a dolgok alakulásában, csak így lehet tanulni, fejlődni.

Az előző hsz-szel is egyetértek, innen már csak 1 lépés, hogy rájöjj, miért is éppen őt, miért is éppen ezt a jellemvonást "keresed" - persze tudattalanul. Valószínűleg ez az, amit nem tudsz elfogadni, megbocsátani egy férfinek: a gyengeséget, tehetetlenséget. Ha magadban helyre rakod ezt a kérdést, a következő párod már olyan lesz, aki helyt tud állni veled együtt.

Nem írom én, hogy hibás vagy. Ez a lehető legrosszabb hozzáállás, hogy lelkiismeret furdalásod legyen az érzelmeid miatt...

Alighanem megint beválasztottad ugyanazt a karaktert és újra ezt fogod tenni, amíg rá nem jössz, hogy mit kell megtanulnod az ilyen jellegű kapcsolatokból.

Ha ilyen a jelleme, akkor nem fog megváltozni. Nincs ahogy, ahhoz másik ember kellene legyen. Apró változtatásokat tud tenni, de azokhoz is nagy akaraterő kell.

Én 3 évig hajtogattam hol szépen, hol csúnyán - aztán váltam.

Nem voltam hasonló helyzetben. Azonban ma valamiért fórumolvasgatással telt a délutánom. Itt mások voltak ilyen helyzetben, meg cifrábban is. Amit leszűrtem nagy általánosságban az az volt, hogy a változás, legyen az pozitív irányú, nem mindig siker. Mert már késő.

Nem tudom, hogy mi lesz Veletek, érzem a soraid között azt a tehetetlen dühöt, amivel Te magad sem tudsz egyelőre mit kezdeni.

Hibás vagyok, csak más szempontból. Hiszen az alap természete ilyen volt, és hittem benne/neki, hogy javulni fog ez idővel, ha megnyugodhat valaki mellett. Ez az én saram, maximálisan. Hiszen leírva is üvölt belőle a naivság.

Én sosem hajtogattam, hogy ő nem jó, sőt. Férjként, Apaként is dicsértem, igyekeztem ösztönözni. Ezt értem el, még jobban leeresztett. Most hogy megkongattam a vészharangot, és megérezte hogy végem, most 1 napja minden olyan mintaszerűen zajlik. A bibi, hogy egy nap alatt ekkora változás nem érhető el. Azt mondja, sok mindenben igazam van. Oké, csak én meg befáradtam. Legalább 1 éve ezt hajtom, miért most?! :-/

Nem tudom volt-e már valaki mélyen/hasonló szituban, és ha igen, sikerült-e kijönni. Nem tudom a férfiasságát vissza tudja-e nyerni a szememben. Bár ez így leírva is siralmasan hangzik.

Majd amikor a következő pasid írod le ugyanezek miatt, akkor jusson eszedbe: a feladatokat le kell osztani, a férfiak többségének igenis el kell mondani, hogy mit vársz el, nem működik ez telepátiával, legalábbis az átlagembereknél nem!

A társat lehet felemelni, de letaszítani is... Ha neked folyton azt hajtogatná, hogy nem vagy elég nő, előbb-utóbb te is elhinnéd.

Ha már ennyire rossz vele akkor lépj, minek kínozni egymást tovább, ha megoldani nem akarjátok?!

Ha valaki beteg, járjon kezelésre. Nem hiszem, hogy ez befolyásolná, mikor korábban is tudott normálisan jelen lenni. Ez inkább jellem, természet kérdése, sok férfi minden közös dolgot a feleségére hagy, mások meg valóban társak, és mindent közösen intéznek, osztják el a feladatokat.

Nem hiszem, hogy ilyesmi könnyen kiderülne családalapítás előtt, csak ha a másik már akkor sem csinál semmit egy fedél alatt, és nem lehet rá számítani.

Azt gondolom, már tudod mit akarsz, csak még nehéz kimondani, elfogadni.

Azért butaság volt azt hinni, hogy a gyerekvállaláshoz majd fel tud nőni valaki, ha amúgy sincs a toppon. Ez olyan ritka mint a fehér holló.

Pszichésen beteg. Utolsó hsz-ből egyértelmű.

Azt a nőt is minősíted, aki nem vette ezt észre idejében?

Szerintem ne ítélkezzünk inkább.

Igen én is azt érzem, ez az erő/karizma/férfiasság vagy születik egy pasiban, vagy nem. Nem lehet ezt elmagyarázni, ahogy a nőiességet sem.

Gyerek előtt valóban nem volt ez ennyire szem előtt, illetve magamban elsikáltam az apróbb jeleket. Én azt gondoltam, hogy a gyerek, ami az álma volt (persze nem csak neki), megerősíti lelkileg is, a felelősségtudata is szintén erősödik, és majd érte összeszorítja bizonyos helyzetekben a fogát. De ellenkezőleg történt.

Mindenben azt mondja, szóljak akkor, ha segítség kell. Ő nem látja meg mikor kéne segíteni, semmilyen helyzetben. Elmosogat néha. Hurrá, micsoda pasi. Soha nem várom el, de ha megteszi, megköszönöm. De ettől nem vágom magam hasra.

Volt már depressziós régen, a mai napig szed frontin-t, de csak egy betegségből visszamaradt szédelgésre. Szerinte.

...."Úgy érzem túlnőttem rajta ami a stabil erős szerepet illeti egy kapcsolatban. Nekem hiányzik az erő,"....

nos ez a lényeg, itt kell a megoldást keresni..

egyébként nem, nem minden pasi ilyen... az vagy éppen hegyetmászik, távolsági pilóta, vagy másnak a férje.( a diploma itt nem játszik)

ha harminc vagy, akkor változtass, mert baromi hosszú az élet, és korai lenne feladni..nincs rosszab, mint 40-50-60 évesen keseregni a piacon egy ismeretlen vállán, hogy elszartam az életem..akkor már késő..(..bánat, eb gondolat)

Tanácsot adni nagy felelősség, okosat innen üzenni nem lehet...a más sorsa nem játék.

Persze a homokóra pereg, tehát lépni kell(előbb-utóbb)

Azért vettem a bátorságot, hogy megszólítlak, mert átérzem, milyen érzés lehet egyedül lenni, ha dönteni kellene, de gyorsan...és nincs támasz.

(most sok olvasótól kapok a pofámra, de én vezéregyéniség vagyok, már csak a húsz éves építőipari művezetői munkám miatt is..ha kell, kemény vezényszavak, a gyors, pontos döntés elengedhetetlen. Otthon ez csak lágyított formában fordulhat elő. A feleségem ezt imádja. Ő vakon követ, még sosem bánta meg. Viszont, ha én vagyok bajban, akkor bizony nézek, mint a lőtt medve)...ebből is ered, hogy nem szeretem a tutyimutyi férfiakat...

lehet köpködni.)

A magnézium és a bor mit csinál együtt?:)

Komolyan kérdezem mert ezt a kombót még így nem ismerem:)

Hát nem tudom, ilyen vagy, én is hasonló vagyok.

Azt gondolom, hogy ha ő is ilyen határozott, magabiztos lenne, akkor fellépne "a két dudás egy csárdában nem fér meg" effekt.

A fene sem tudja.

Egyébként akkor beszéljétek meg, hogy ki mit csinál, oszd le a feladatokat és kész.

Nem olyan könnyű ez a szitu, hagyj neki több önállóságot és elfoglaltságot.

Én nagyobb gondnak látom, hogy azt érzed: nem támaszkodhatsz rá, ez baj.

Nem hiszem, hogy rögtön mentegetni kellene valakit betegséggel, aki nem képes kivenni a részét a közös életből, mert lusta és megszokta, hogy csak magával foglalkozzon, beéri azzal, ami van, a többit úgyis elintézi a másik, és ha az elégedetlen ezzel, akkor még nyafog, hogy "tudom, neked férfi kell". Tényleg milyen férfi az ilyen?

Igen, valóban ezekből van sok, de nem kötelező ezt elfogadni és még ápolgatni a lelkét, miközben azt veszi észre az ember, hogy ő megszakad, belefárad a mindennapos tennivalókba, miközben a másik alig csinál valamit, és nyavalyog, ha bármit is segíteni kell. Ez a tinikre jellemző, és egy nő nem azért megy férjhez, hogy alapból legyen egy gyereke, utána még esetleg szüljön. :)

Én is arra gondoltam, hogy depressziós.

Egyrészt nekem is volt majd' tíz éve és gyakorlatilag abban nyilvánult meg, hogy "fáradt" voltam.

Másrészt láttam már kapcsolatot tönkre menni ugyan ilyen, vagy hasonló ok miatt.