Elárultak

Barátnők voltunk... Elhívtam, menjünk együtt bulizni, mivel a párom minden hétvégén zenél akár csak az ö vőlegénye, hát akadálya nem volt! Az este szépen alakult befejezésképpen elmentünk az étterembe, ahol a férjem dolgozott. Hamisítatlan tekintetek sora váltotta egymást, én meg csak ültem, mintha meg sem látnám, hogy forr a levegő... Feltűnt, hogy különleges vonzalom van kettőjük között, hát kíváncsi voltam és minden nap valamivel előrukkoltam… közben persze ők eljátszották az ártatlan, csak barátok vagyunk műsort.. Múlt az idő a helyzet kettőnk között csak egyre rosszabb lett, nem szeretkeztünk, martuk egymást, sokszor elment nem vette fel a mobilját... Nem igazolta magát, a kétely csak nőtt bennem...

Aztán egy nap míg aludt, belenéztem a telójába és lám ott az üzenet, ami igaz nem sokatmondó volt, de elég ahhoz, hogy robbanjak! Magyarázkodott, de akkor már tudtam, itt többről van szó! Amikor aztán az ö párja is rájött dolgokra, nagy lett a cirkusz. Mi a válást fontolgattuk, ők az eljegyzés felbontását, mígnem egy nap eljött a hölgy, hogy tisztázza magát. Én, ökör, hittem neki, és azt mondtam, nem érdekel a gyerekeim apját nem adom, még akkor sem ha az évek során rengetegszer megbántott és szinte biztos vagyok abban, hogy ez nem az első eset a megcsalásra.

De úgy gondoltam kaphat még egy esélyt, mert nem volt semmilyen bizonyítékom ellenük, feladtam!

És kezdett alakulni az életünk, szerettük egymást, nem veszekedtünk… tegnapig.

Egy nevetséges módon bukott le a két angyal, édesanyám által teljesen véletlenül. Azt hitte a drága, hogy a párom van a gépnél és elkezdett írogatni neki. Anyu persze tudta, mennyit szenvedtem miatta, hát kihasználta az alkalmat és lebuktatta...

De én, miután megtudtam a kész tényeket, nem ezzel értem el, hogy elmondja. Este amikor már minden elcsendesedett az ölébe hajtottam a fejem és csak annyit mondtam, tudom, már nagyon régóta tudom, hogy megcsaltál vele... pár perces tagadás, könnyek, hazugság, de nem bírta tovább, beismerte! Azt hittem, mivel tudom, könnyű lesz, tévedtem...

Az este nem mondtam semmit, csak, hogy megbocsátok neki, mert talán szeretem... de reggel a kín csak erősebb lett, és most ülök a romjaimon és tanácstalanul bámulok a semmibe, mit tegyek?

Nem tudok okos lenni! Ha ránézek, ezernyi érzés kavarog bennem, de tisztán nem látok! Fogalmam sincs, melyik a jó döntés, elhagyjam vagy maradjunk házasok? Szeretném, ha tudnám: tényleg azért rossz most nekem, mert még szeretem, vagy csak az fáj, hogy alattomos módon árultak el…