Csak közösen lehet megoldani

Nekem szerencsém volt, nagyon jó pszichiáterre akadtam és magam is sokat tettem azért, hogy amennyire lehet, rendbejöjjek. A gyógyszereket szednem kell, de önszuggesztióval megtanultam kezelni a kezdődő pánikrohamot.

Sajnos tömegközlekedési eszközre, pláne hosszabb útnál, nem tudok felszállni. Ez bizony sok problémát okoz. Különösen azért, mert a barátaink zöme, Anyósom legegyszerűbben vonattal lenne elérhető.

Nekem marad a gépkocsi - anyagi vonzatával együtt. Ugyanakkor le tudtam végre, immár másodszor győzni a sok ember között, zárt helységben való tartózkodás miatti pánikomat. Ez azért csodálatos, mert újból tudom élvezni a kultúra csodás adományait - színház, koncertek.

Ugyanakkor azt is látnom kell, hogy a fiam gyenge alkat, nincs annyi akaratereje, hogy maga is segítsen a gyógyulásában. 8. éve nem tudjuk elérni, hogy felfogja, ha ő nem tesz semmit, illetve, ha pont az ellenkezőjét teszi, mint amit a szakemberek javasolnak, hiába szedi a gyógyszereket, nem fog kilábalni a betegségéből. Igazából még betegségtudata sincs.

S itt jön annak a szükségessége, hogy össze kell fogni, egészségügynek, betegnek, családjának és civil szervezeteknek, hogy megfelelő hátteret teremtsünk a visszatérésre alkalmas emberek megsegítésére.

Ma Magyarországon tudtom szerint működnek alapítványok, melyek ezzel foglalkoznak. Most talán Győrben is létrejön egy ilyen intézmény, ahova a pszichés-depressziós betegek eljárhatnak, és ismét megtanulhatják a rendszeres munkavégzést, kötelességet. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy szocializálhatók legyenek.

Biztos vagyok abban, hogy nagyon sok családnak lenne szüksége ilyen lehetőségre, hogy depressziós, otthon már nem kezelhető, de még mindig szocializálható családtagját végre hazahozhassa a különböző intézetekből.

Véleményem szerint az ilyen intézmények lényegesen kevesebbe kerülnének az államnak, mint a mai helyzet, amikor a beteg úgynevezett rehabilitációs intézetben tartózkodik, ahol az állam, az egészségügy fedezi összes kiadását.