Boldogtalan párkapcsolatban élek... (beszélgetés)

Sziasztok! Szükségem van a tanácsitokra! Lécci, segítsetek. 2 éve elmúlt, hogy a párommal vagyok, idő közben össze is költöztünk (kb 1 éve). Ahogy az szokott lenni, elején szép és jó volt minden, aztán jöttek a közös tervek és ezzel egyidőben a bajok is: előszőr az édesanyja gondolta úgy, h nem kellene úgymond, elvegyem a fiacskáját, legalábbis nem összeköltözni vele, aztán mindent megtett, h bebizonyítsa, nem vagyok elég jó a fiának. Mikor valahogy sikerűlt nagyrészt normalizálni a kapcsolatot az édesanyjával, akkor kezdtem észrevenni, h nincs minden olyan nagy összhangban köztünk, ahogy én azt elképzeltem: ő nem érdeklődött a barátaim kiléte után, nem szívesen jött látogatóba a szüleimhez,szinte viszolyog tőlük, pedig soha semmivel nem szólgáltak rá (kegyetlenűl fáj ez nekem), a többi családtagomat jóformán nem is ismeri, de nem is akarja. Elején, még fogjuk rá, ki-ki mozdúltunk, de utóbbi fél évben 2x voltunk nyílvános helyen.

Munkájából adódóan sok időt tőlt Francia országban, lehetősége lenne, de nem igazán tartjuk a kapcsolatot, vagyis minden este megkérdezi, milyen napom volt, aztán 2-3 semmit mondó mondattal később már búcsuzódik is, mert fáradt és fekszik le. Na, de a helyzetet akkor sem látom sokkal jobbnak, mikor épp itthon van, mivel egy ideje annyira eltávolodtunk? egymástól, h az alap dolgokon kívűl már semmiről sem tudunk beszélni....neki alap, h nem beszél magáról, az érzéseiről.........,én pedig már nem akarok, jobban mondva, annyira távolinak érzem magam tőle, mint egy idegentől. Millió egyszer megpróbáltam: szépen, erélyesebben, durván, de semmi eredmény. Ha őt kérdezem, akkor neki nincs mondanivalója, neki minden OK, és rájöttem, h nem is látja, h engem bánt valami, vagy, h ő mennyire meg tud bántani egy-egy elejtett megjegyzésével. Legutóbb a házasság volt a téma, lagzimeghívást kaptunk, erre annyit mondott, h ő nem nősűl, mert nem kell neki a felhajtás és nem igazán van oda az ötletért, de ha kedvem van, elmegyünk. Mellbevágó kijelentésnek tartom, de van, h túlreagálom a dolgokat, ezért kérek Tőletek véleményt. Aztán előhozódott a jövő-téma, elmondta, h házat akar, mert nem érzi jól magát tömbházban, és a többi MAJD KIALAKÚL (elborúl az agyam ettő a mondattól, annyit hallgattam már), elvileg velem képzeli el a jövőjét, gyakorlatilag oda vagyunk kerűlve, h nem kommunikálunk, az intimitással is hadilábon állunk, a sexről inkább jobb nem is beszélni, mert ha havi 1x van, az már jóóóóó, persze csak, ha itthon van. Folyamatosan győzködtem magam, hosszú időn át, h képes lesz megváltozni, kettőnkért, mert fontos neki a kapcsolatunk!!!, elvégre 2 évet csak nem dob el próbálkozás nélkűl, nem költözött volna össze velem,ha nem akarna velem közös jövőt tervezni (ez saját elképzelés volt). Folyton kimagyaráztam magamnak, h biztosan én vagyok az oka, h így viselkedik, h rosszúl alakúlnak a dolgaink. Rengeteg 'apróságot' fedeztem fel, ami szerintem nem normális,pl.látszólag semmi ok nélkűl, nehezére esik kedvesnek lenni, megölelni. Egy jó ideje hátat fordít elalvás előtt.

Harmadik hónapja már, h győzködöm magam, h NE keressek mást, sem szeretőt, sem új ismeretségeket. Féltem, de nem egészen tudom megfogalmazni, h mitől. Aztán eljött 2012.02.25.-e este, mikoris a barátnőimmel szerveztük a programot, egyik ide a másik pont máshová akart menni party-zni.....már-már feladtam és úgy maradtunk a csajokkal, h ha meg tudnak eggyezni, szóljanak. Facebook-on folyt a megbeszélés, mikor megjelenik egy régi ismerős, beszélgetésbe elegyedtünk, semmiségekről, mert végülis mit beszélhetnék egy évek óta nem látott ismerőssel. Találkoztunk aznap este, nála. Kedvem is volt a 'kaland'-hoz,főleg, h aznap a párom minimum 3x tiporta sárba az önbecsólésem megmaradt részeit is. Az igazság az, h talán csak ezért fogadtam el a meghívást. De robbant a bomba, minden megvolt, amit egy éjszakába bele lehet képzelni, és ami padlóra küldött, h egy idegennek nem esett nehezére egész éjjel a karjaiban tartani, pedig elvileg egyéjszakás kalandról beszélünk, sőt, haza sem 'engedett', csak a reggeli kávé után. Sajnálattal láttam be vasárnap folyamán, h még csak nem is bánt a dolog, pedig tisztában vagyok vele, h ez részemről nem volt tisztességes, NEM TUDOM RÁVENNI MAGAM, H MEGBÁNJAM VAGY LEGALÁBB SAJNÁLJAM!!! Miért? Olyan érzések támadtak viszont az ismerősömmel kapcsolatban, ami megijesztett: HIÁNYZOTT! H ez mi, azt nem igazán értettem, de adtam magamnak időt lenyugodni, átrágni magam a dolgokon, reméltem, h majd minden megoldódik, szép lassan, addig türelmet parancsolok magamnak. Erre jött egy üzenet, aztán még egy, az ismerős volt........időt kértem magamnak, és neki is, h ne tegyünk olyat, amit tényleg megbánhatunk. Vasárnap és hétfőn nem talalkoztunk, de SMS az jött jópár. Kedden délután újjabb SMS, aztán este 'randi', h próbáljuk meg 'semleges' területen. Hát, ötletnek nem volt rossz, de hamar kiderűlt, h ha tényleg le akarjuk tisztázni a dolgainkat, ahhoz nem kellenek a közös ismerősök (mert, h kiderűlt, vannak egy páran), felhívtam a lakásomra(lakásunkra), este 9-től hajnal 2-ig egyfolytában beszéltünk. Őszinteséget kértem tőle, és úgy tűnik, megkaptam: mivel 3 évvel kisebb, mint jómagam, nem hittem, h így el lehet beszélgetni vele, és bátornak tartom, amiért ki merte mondani, h nem vágyik komoly kapcsolatra, igaz én is megvallottam, h az EGO-nak nem tett jót ez a kijelentés, elfogadom. Aztán mindent elmondott, ami tetszett, nem tetszett, zavarta v feldobta velem kapcsolatban és nemcsak. Én viszont ugyanúgy. Nem hiszem el, mi történik velem!!! Azzal nyugtatom magam, h csak hirtelen fellángolás, azért vonzódom az ismerősömhöz, mert az aktuális kapcsolatom flusztrál, elszívja az életerőm, kínoz és elhanyagolt érzést kelt bennem. Ő nem. És annak ellenére, h első este 'megadtam magam' neki, jobban kötődik hozzám, mint a 'párom'. Ez kiábrándító!!! Minden reggel 5:30-kor kelek, szerdán (ma) is, és láss csodát, kissé fáradt voltam, de boldog, feltöltődött, nem jött, h higgyem, létezik ilyen nálam. Imádom ezt az állapotomat, per pillanat, de előbb utóbb (2 hét múlva), mikor hazajön a párom, szembe kell nézzek a valósággal és rendbe kell hoznom az életem.

Addigis kérlek, írjatok véleményt, nagy szükségem van a segítségetekre. Köszönöm

Ha megengeded, csúnyát fejezem ki magam.

B.szd ki a p.csába, élje boldogan! Nincs szükséged egy ilyen herebáróra!

Legyen benned annyi önérzet, méltóság, hogy Te mondod ki...

Jobb érzés, ha én hagyok el valakit, minthogy engem hagyjanak ott... Valahogy a végeredmény pszichésen mégsem ugyanaz...

Amikor az ember lánya ilyen határozottan megfogalmazza, hogy boldogtalan vagyok, nem akarok így élni, akkor már vége. Már csak a kegyelemdöfés van hátra. Nos, ez az első legnehezebb lépés. A következő az, amikor tényleg elmegy. Megkönnyebbülés, hogy becsukta az ajtót, de rádtörnek az emlékek... hiányzik...

Ilyenkor arra kell gondolni, hogy mindent megtehetsz, amit eddig nem. Pihenhetsz fél órát a fürdőkádban, főzheted a kedvencedet, nem hajtogatsz wc-ülőkét, stb... Mert amíg az ember szeret valakit, hajlamos nagyon megalkudni.

Egy dobozba eltenni az emléktárgyakat és valahová képletesen és ténylegesen is a szekrény mélyére süllyeszteni. De egy-egy darab látványos kukába dobása is okozhat örömet... utólag. Ha van erőd valamit kidobni, meglátod, különös érzés fog el...

Kell egy nagy-nagy elhatározás.

Amikor kimondod, hogy vége.

Mindezt röviden, higgadtan, indulat nélkül.

Csomagoljon össze és menjen el.

Aztán jöhet az új élet....

Levonod a tanulságokat, meggyászolod az éveket.

Egy idő után felszabadultnak érzed magad, nem nyomasztanak az elvárások, a sértegetések, a bántások. Jobban tudsz már olvasni a "jelekből"...

Soha ne hagyd, hogy lábtörlőként bánjon veled egyetlen hímneű sem! Tudj nemet mondani!

De most mik a pozitívumok. Szép meg minden, hogy hat év, meg nem "züllött". Most mi köt hozzá. Megváltozott, csúnyán beszél veled? Hogy megcsinálja a bútort "ingyen"? Egy jó asztalos is megcsinálja, max egyszer fizetsz neki, nem pedig évekig kitartod és hagyod hogy megalázzon.

Vannak megoldhatatatlan problémák.

De el kéne döntened, hogy ülsz tovább a langymeleg fosban, vagy pedig takarítasz!

Gyerek van?