Bánatos lelkek

Mivel szerelmes vagyok az állatokba, úgy döntöttem, hogy érettségi után elkezdem beleásni magam a témába, így jelenleg Állattenyésztő és állategészségügyi technikusin vagyok.

2015.03.20-án az egyik szaktanárom elvitt bennünket az Állatbarát Alapítványhoz, hogy megnézzünk egy nőstény cica, és nőstény kutyus ivartalanítását. Amint ezzel végeztünk, az egyik ott dolgozó úr körbevezetett minket.

Ahogy a kennelek között sétáltam, mintha hasba rúgtak volna. A könnyeimmel küszködtem.

A kezeinket bedughattuk a rácson keresztül, hogy a kutyusokat simogathassuk.

A kis drágák egymást taposva, tolakodva bújtak, hogy mindegyikőjüknek jusson egy kicsi érintés. Hálából nyalogattak, örömükben nyüszítettek, csóválták a farkukat.

Látni a szemükben azt a reménykedő csillogást... "Kérlek válassz engem!", "Ígérem jó leszek!", "Vigyél haza!" - ezt olvastam ki belőle. Ekkor már nem tudtam lenyelni könnyeimet, sírtam!

Később bemehettünk a cicaházba, a kicsik azonnal futottak hozzánk, dörgölődtek, doromboltak, játszottak. Hiába önfejűek, és makacsak a cicák, ők szinte könyörögtek, hogy az ölünkbe vegyük őket. Két-három-négy picit vettem fel egyszerre, könnyeimmel küszködve.

Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért gonoszak az emberek!

Miért lökik el maguktól őket? Megunták. Ez nem válasz! Számomra nem az.

Nem reklámozás céljából írtam meg ezt a cikket. Fel szeretném nyitni az emberek szemét arra, hogy ha nem akar szaporulatot, akkor vigye el a kedvencét ivartalanítani. Ne jusson ilyen sorsra egy állat sem! A kis kölyköknek az udvaron kéne játszaniuk, futkározni emberek között, nem egy rács mögött leélni rövid életüket.

Ezek az állatok, - legyen szó kutyáról, cicáról éheznek a szeretetre!

Aki teheti fogadjon örökbe, vagy támogassa a kis árvákat! Minden adománynak nagyon örülnek, nem kell, hogy feltétlenül pénz legyen.

Remélem, hogy eljut néhány olvasóhoz, és cselekedni fog az ügy érdekében.

Köszönöm, ha elolvastad!