Az én lombikos történetem

Mindketten dolgoztunk, nem nélkülöztünk. Átlagosan éltünk. Fél év múlva megint felhoztam a témát, hogy hiába várunk, nem lesz jobb. Ezt belátta, így nekiálltunk a baba projektnek.

Az első sikertelen hónap után még nem voltam elkeseredve, a második után sem. Majd jött még egy pár sikertelen hónap, ezért elkezdtem az ovulációs tesztet használni, hőgörbézni, gyertyaállást, mindent elkövettem hogy sikerüljön. Kezdtem rettegve megnézni a wc papírt minden pisilésnél.

Több mint fél év sikertelenség után mondtam a páromnak, menjen el spermavizsgálatra. Emlékszem, épp dolgoztam, mikor a párom telefonált a hírrel, semmi nincs az ejakulációban. A diagnózis: Azoospermia

Ledöbbentem. Ez most azt jelenti, hogy soha nem lehet gyerekem? Rögtön kutakodni kezdtem, mit kell tenni. Elkezdődött egy nagyon hosszú folyamat. Lombik program. Rengeteg órát töltöttem gép előtt, olvastam fórumokat, cikkeket, alig találtam valamit.

Elmentünk az első intézetbe, ahol mondták, hogy menjünk el egy andrológushoz, időpont hegyek voltak a noteszemben, hónapokat kellett várni. Vizsgálatok, amik nem voltak olcsók, de kit érdekel...

Megműtötték a párom, lefagyasztották a hereszövetet. Majd pár hónapra rá kezdődött az első stimulálásom, 2 db 3 napost kaptam vissza. Nem sikerült.

Intézetet váltottunk. Egy évre rá páromat újra megműtötték, friss mintából csináltuk a lombikot. Ez sem sikerült.

Maradt két blasztocitám, azt lefagyasztották. Visszakértem őket, de sajnos nem élték túl a felengedést. Nagyon rossz minőségű volt a sperma - ezt mondta a biológus.

Így telt el 3-4 évünk és én belefáradtam. Már nem vagyok lelkes, mikor arról van szó, hogy lombikra menjünk. Nem azt jelenti már, mint az elején és nem tudom, hogy ez mit jelent?Hogy nem is akartam igazából babát? Hogy esetleg kezdünk elhidegülni, barátokká válni a párommal és ezért nem vágyom úgy a lombikra? Miután nem sikerült a harmadik lombik sem, a párom több hónapos injekció kúrát kapott. Hátha jobb lesz a sperma minősége, mert előtte borzasztóan rossz volt. És most, egy héttel a műtét előtt, lemondtuk az egészet. Azt hozzá teszem, hogy sorra jöttek a nehézségek, anyagilag sem tudtuk volna kivitelezni, illetve nagyon nehezen. Ha sikerült volna a mostani lombik, tényleg szűkölködve élnénk. Most sem rózsás a helyzet. Viszont félek, most hogy lemondtuk, jól tettük-e. De már tényleg teljesen kivagyok lelkileg, fizikailag attól, hogy ennyire körülményes nekünk a gyermekvállalás.

Lehet, hogy az örökbefogadást fogjuk választani, de lehet az is, hogy egy év múlva megpróbálnám újra a lombikot, ha úgy érzem, kész vagyok rá...