Az egyik ismerősöm nagyon unom, mert ha valakihez szólok,... (beszélgetés)

Biztos vannak olyan férfiak, akik kihasználnák ezt.

Én ezeken a bulikon ott se lettem volna,ha nem lettem volna szervező.

Jó volt takarítani utána a használt óvszereket az aula közepéről, meg a sok hányást. Kinek mi a szórakozás.

Engem nagyon taszítottak az egyetemi bulik, mindig volt valami botrány, nem tudom, mennyi igazság alapja volt. Reméltem, h amiket visszahallottam, csak pletyka.

Amikor valaki azt sem tudja, hol van, az nekem erősen erkölcsi szürkezóna és azt is nehezen tudom elképzelni, h fizikailag bármit is tudna adni egy olyan partner, aki csoda, h ha meg tud mozdulni.

Látni én sem láttam még ilyeneket, de hallani már hallottam megbízható emberektől, hogy mi volt miután én elmentem haza (általában az elsők között léptem le). És hát voltak ilyen dolgok. Egyszer az egyik kolléganőm nekem is felajánlotta magát, de ez nekem nagyon taszító. Pláne ha azt látod, hogy valszeg nem is nagyon tudja már, hogy te ki vagy.

Az egyetemen meg HÖK-ösként voltam szervező, na ott voltak még nagyon durva dolgok. De tudom, azok fiatalok voltak.

Én egyszer voltam csapatépítőn, amikor a főnökök-főnöke szakadt harisnyagatyóban sűrű b*zmegok közepette penderült táncra a helyi nők bálványával és a kötelező jellegűen minden cégnél fellelhető, pengeszájú Etelkával karöltve a "Nélküled" c. örökérvényű opuszra, úgy éreztem, ez már fokozhatatlan. Eliszkoltam kijárat iránt.

Olyasmiről nem hallottam amit Flóra ír, szerencsére ilyen orgiázós munkahelyem még nem volt. Magamat ismerve nem is maradtam volna ilyen helyen hosszútávon. (Tisztában vagyok vele, h manapság felmondani luxus kategória, de azt hiszem, ezzel együtt sem. Mint mondtam, ilyen döntéshelyzetben szerencsére még nem voltam.)

És jó csapat épült belőle? :)

Amúgy Archer helyett hívjatok Lacinak :)

Hát az én hangulatomat el tudja rontani, amit Archer ír...nem nagy szórakozás ha valahova beszélgetni mész el,

de helyette ezt kell nézned. Másnap pedig az ugyan már, csak részeg volt, mindenre magyarázat.

De egyébként az emberek többsége valóban nem hiszi el, h nincs szükséged erre. Engem néztek már terhesnek, vallásosnak és gyógyuló alkoholistának is 🤷‍♀️

Ó, csapatépítő címszó alatt én másmilyen bulival még nem találkoztam.

Ez engem is. Nálunk volt céges buli, ami előtt körbe kérdezte a főnök, ki mit inna, mert az alapján adják le a rendelést a szállítónak. Mondtam, h nem fogyasztok alkoholt...emberünk azt hiszem, ezt nem tudta feldolgozni, egy rövidebb mélyinterjú bontakozott ki belőle.

Nálam ez előjön néha randin is, vagy ha olyan társasággal ismerkedek össze.

Nem vagyok közel sem szentéletű, bőven meg volt a "fiatalság-bolondság" korszakom. Számomra elég kiábrándító amikor valaki x kor fölött is alkohollal esetleg zöldfélékkel tudja csak elengedni magát. Van ebben valami depresszív a számomra, mert azt sugallja, h az illető nem tudja külső segítségek nélkül egyszerűen jól érezni magát a bőrében. Aki meg nem iszik stb azt sokszor elkönyvelik fap*nának, kibeszélik, vagy akár még szánakoznak is rajta. (azért írtam h x kor fölött mert az teljesen más ha valaki sacc/kb 16-25 év között ki akar próbálni mindent) Az teljesen rendben van, ha valaki azért iszik, mert kedvel egy-egy ízt, de általában nem is azok az arcok szokták csesztetni az embert, akik max elkortyolnak 1-2 pohár bort vacsora után.

A munkahely nehéz tészta, mert alapból függésben vagy. Ritka az olyan főnökség, aki egyenrangúan kommunikál az alkalmazottakkal, persze azért van erre is példa.

Én hiszek abban, hogy minden kimondott vagy nem kimondott dolognak akkor kellett megtörténnie, jók az intuícióim és előre visznek az életben. Ezért csak abban az esetben bánkódom kimondott dolgokon, ha érzelmileg érintett vagyok, de a munkahely nem tartozik ezek közé.

Megértem, én alapból mindenkivel őszinte vagyok, és rögtön jelzem, ha valami nem okés. Persze ez sem jó mindig, mert a pillanatnyi hevületben könnyen mond olyat vagy úgy az ember, ami esetleg félreérthető, vagy bántó. És a vagdalkozásnak semmi értelme nincs.

Amúgy szerintem nem rossz szokás.

Ha gépiessé válik, az számomra vészjelzés, h valami elmúlt. De ha az ember komolyan gondolja, fontos éreztetni. Nem muszáj mindent hangosan kimondani, egy-egy kedves, pillanatnyi érintésben is sok érzelem van.

Munkahelyen szerencsére eddig olyan emberekkel dolgoztam, akik mellőzték az üres hízelgést.

Bár nekem megvan az a rossz szokásom, h ha szükségét érzem, szóvá teszem az ilyesmit és megkérem az illetőt (kollega/partner/barát az mindegy) hogy az őszinte véleményét-érzéseit közölje, kertelés, üres szólamok helyett. Nem azért mert én olyan beton jellemnek tartanám magam, de az ilyen helyzetektől mégis borsózok.

Persze ez így is van. Ezért is érdemes szerintem az ilyen típusú emberekkel, akiről FI is ír, inkább megpróbálni egy józan hangvételű beszélgetésre leülni.

Nekem jól esik az elismerés ha úgy érzem pl jól végzem a munkámat de én sem tudok nagyon mit reagálni. (Volt olyan főnököm aki azért nem dicsért meg soha senkit, a hibákat viszont szóvá tette, mert úgy érezte, a folyamatos vállveregetéssel a dicséret elveszti a súlyát - talán furcsán hangzik, de ezt értékeltem benne. Buzdítani, bátorítani tudott minket ha mélyponton voltunk de az megint más szitu.) Párkapcsolatban persze teljesen más a jelentősége az ilyesminek, főleg ha x évről/évtizedről beszélünk szerintem.

Csak az idő viszont telik, az önámítás meg csak a lejtő kezdete a szakadék felé. Más útra nem visz.

Én is álmodozó típus vagyok a Rák voltomnak köszönhetően, de nem szeretem az olyan bókokat, amiket nem érdemeltem ki. Még azokkal sem tudok mit kezdeni, amit igen.

Igen, kicsit olyan mint a drog. A szinten tartás egy idő után már nem elég.

Viszont csak magasról lehet igazán nagyot esni, mikor szembejön a valóság.