Anyósom megsértődik ha megszólalok, mert nem jól fogja a kislányomat. Ti mit tennétek hasonló helyzetben? (beszélgetés)

Szerintem pároddal is beszélj, hogy álljon melléd, mert ebből is lehetnek még problémák.

Alapjában nekem jó a kapcsolatom az anyósommal, bár vannak súrlódások, amire rátesz egy lapáttal, hogy a kedvesem szintén konfliktuskerülő, anyuka pedig "irányításmániás".

Csak egy példa: Kisfiam lázas volt, odakint szép meleg, napos idő, de szeles.

Anyós el akarta vinni sétálni. Mondtam neki, hogy nem kéne, mert éjszaka lázas volt, délelőtt pedig még hőemelkedése volt.

Nekem el kellett mennem otthonról, gyerek az apjával (ő is hallotta a párbeszédet, bár nem volt közvetlen mellettünk).

Erre mikor hazaértem se gyerek, se anyós. Elmentek sétálni apuka beleegyezésével, jelszó "most nincs láza a gyereknek"...

Nem tette ki se a gyerek apja, se a nagyanyja az ablakba, amit kaptak, pláne hogy utána fél éjszaka én küzdöttem a majd' 40 fokos lázas, beteg gyerekkel...

Netalán emlékeztetni arra, hogy ô is volt fiatal meny.

Ilyen vagy hasonló tapasztalatom nincs.

Az enyém annyit nem mondott, hogy bakk... se jót, se rosszat.

Ezeket a csatákat én is megvívtam.Akik megfelelő érzelmi intelligenciával bírnak pl.anyósom tudomásul vették, én vagyok az anya, ő pedig a nagymama./Hisz én sem úsztam meg:miért nem "főzöm" az instant tápszert ,miért nem XXX márkájú mosóporral mosok/A férjem közbe lépett, és mellém állt./Ezért nagyon hálás vagyok Neki, pedig vmiben mi ketten nem értettünk egyet, de mindig mellettem állt, az én pártomat fogta!/Most helyén vannak a dolgok, ismét harmónikus a kapcsolatom anyósommal.

Édesanyámnak elég volt csak azt mondani:ne jöjjön reggel negyed 7-re "segíteni",és ne textil pelenkába tegye a koraszülött iker babáimat hanem Libero-ba.A lányaim ekkor 8 hetesek voltak, azóta felénk se néz./Most 15 hónaposak/.Tehát itt nincs meg az érzelmi intelligencia.

Mégsem bánom hogy így alakult, a kislányaim érdekeit én kell képviseljem ,még ilyen áron is.

Én azt kérem a sorstól,merjenek szólni nekem a gyerekeim és a majdani vejem,ha nem jól fogom az unokám,/és bármi egyebet is, mégha az 1xrosszul is esik/és trenírozom magam, hogy elfogadjam nem csak1 féleképp lehet "jól csinálni"vmit.

a kézmosáshoz csak annyit:

ahogy belép az ajtón, csak annyit kell mondani:

"Csókolom, ANyuka/Erzsi néni, tessék csak nyugodtan menni kezet mosni, most tettem ki tiszta törülközőt!"

Az ilyen viták igazából nem is a gyermekrôl szólnak, hanem két nô kötélhúzásából.

Egy adott véleménykülönbség csak ürügy, indok... kinek lesz igaza, ki az "erôsebb".

Tudom, hogy nem akar rosszat. Régen volt ami volt, de most máshogy van és így kell csinálni mert a most élünk. Az én nagyanyám is meg akarta etetni mézes puszedlivel a babát aki még csak pépeset eszik. Nem engedtem mégsem sértődött meg érte.

Pedig már 92 éves.

"mégis az összes gyerek egészségesen felnőtt, aki meg nem, az nem ezért" - hát ezzel azért vitatkoznék. Egyrészt egy csomó gyerek nem nőtt fel egészségesen akiket erőszakkal ültettek-álltattak-járattak, és pl. ezért sem. Attól hogy 30 éve ő hülyeséget csinált, nem kell neki engedni most sem. Ugyanez vonatkozik szerintem pl. a bagós nagyszülőkre (mondom ezt úgy hogy amikor a lányom kicsi volt az én anyukám is dohányzott még, mint ahogyan a mi gyerekkorunkban is - azóta leszokott). Attól hogy 30 éve simán cigiztek a lakásban, még nem fogom megengedni hogy ugyanezt tegye az unokával (amúgy nem is csinálta, addigra kijárt a lakásból) akár az anyósomról, akár az anyámról van szó. Ennyi erővel pálinkás kenyeret is adhat neki mert az meg 150 éve volt szokás, aztán a dédnagypapa is milyen szép nagy marha ember lett... Attól mert valami régen úgy volt, még nem biztos hogy most is úgy jó. És igen, ha 30 év múlva többet fogunk tudni arról hogy mit rontottunk el most, akkor azt nem fogom az unokámmal megtenni.

Nyilván vannak kevésbé fontos dolgok, pl. nem tragédia ha a 4 éves néha kap egy nyalókát, de vannak dolgok amiket be kell tartani. Minél kisebb egy gyerek, annál több ilyen dolog van.

Más a nevelés, mást lehet a nagymamánál mint otthon, ez természetes. Én is lazultam ahogy a gyerek nagyobb lett és el tudta mondani, hogy mik történnek vele a nagymamánál és egy csomó dologért nem szóltam, hanem mérlegeltem mi elég súlyos ahhoz hogy közbelépjek.

Pl. anyósoméknál az volt a szokás hogy az ebéd elején a másik unokának tálaltak, és nem is kellett megvárnia a többieket, azonnal elkezdett enni. Mire a felnőttek szájukhoz emelték a leveseskanalat, a gyerek végzett és követelte a másodikat. A felnőttek meg ugrottak, és végül akkor ették meg a hideg levest amikor a gyerek végzett mindennel (mondjuk 5 évesen, az enyém akkor 4 volt) Nálunk ez nem így volt, kitálalom az ennivalót és egyszerre kezdünk enni, aki hamarabb végez kivárja a többieket, és együtt kezdjük a másodikat. Anyósom nem hagyta, egy darabig veszekedett velem, miért nem engedem a gyereket enni stb. A végén feladtam, elhatároztam hogy nem szólok, én ettem a magamét, anyós meg ugrált a két gyereknek. Nem telt el sok vasárnapi ebéd így, ő maga szólt rá a gyerekekre, hogy lehetne várni... ;) Szerintem ez bizonyos esetekben jó taktika, ha hiába magyarázod hagyd, rájön magától is :)

Nem érdemes ilyen apróságokból hatalmas problémát csinálni.

Hidd el, pl. melletted is le fog esni a baba... és még ezeregy-s-más!

Azért a fiát is csak-csak jól felnevelte, ha hozzá mentél feleségül.

Lezserebben fogd fel a helyzetet!

Persze, ha édesanyád teszi, akkor az mindig más!

Hidd el, hogy anyósod nem akar rosszat a picinek, mondom én ezt úgy, hogy a nem kedveltem, nagyon enyhe szó a volt anyósomra, azóta már nincs velünk.

Ő másképp szocializálódott, az ő idejében nem mondta senki, hogy ne ültesse a gyereket, mégis az összes gyerek egészségesen felnőtt, aki meg nem, az nem ezért. A mostani világban túlzott óvatoskodással élünk a gyerekek felé. Ez pont olyan, mint a cumifertőtlenítés. Nagyanyáink csak felkapták, aztán visszadugták a gyerek szájába, most ezen mindenki felháborodik.

Én is azt hittem magamról, hogy nem merem majd rábízni a gyereket, de jobb belátásra bírtam, mert a gyerek nagyon szeretett vele lenni, és hiába volt borzalmas anyós, jó nagymama volt. És erről nem te, hanem a gyerek fog dönteni.

Addig meg kitartást, és legyél elnézőbb, mert ilyen esetekben sokszor az ember már bolhából csinál elefántot :)

mélyen egyetértek.

amúgy meg tetszik/nem tetszik, ő a nagymama és bizony sokszor jól jön majd a segítsége. nem akar rosszat, nem gonosz, nem ostoba, stb. egyezkedni kell vele, kedvesen, udvariasan, és éreztetni, h nagyon is sokat számít a családban.

Alapvetően egyetértek itt a hozzászólókkal, nyilván ma már egyértelműen tudott dolgokat nem kell hagyni.

De.

Azért akkor is igaz, hogy ők már felneveltek gyereket.

Meg egyszer gondoljatok azért abba is bele, hogy akár 20 év múlva - ami nem olyan nagy idő - egy fiatal kis csaj majd azt mondja nektek, hogy a gyereket fejjel lefele kell lógatni, és úgy felkötni, mert 2022-ben a united nemtomminél ezt tudományosan bebizonyították.. És ti nem csinálhattok semmit ez ellen, biza lógatni kell az unokát, ha látni akarjátok.. (Direkt mondtam szélsőséges hülyeséget) Pedig tudván tudjátok, hogy ti 20 éve a legjobbat adtátok a gyereketeknek, és lám milyen jól felnőtt..

Részemről ezt úgy csináltam, hogy a tej nemadáshoz ragaszkodtam. Ezt szerencsére megértették. De már kicsi kortól el tudtam engedni a gyereket, tudomásul vettem, hogyha máshol volt, mások voltak a szabályok és a lehetőségek. A gyerek meg megtanult disztingválni. A későbbi gyerekeimen ennek hiánya látszik is, akik már sokkal kevesebbet nagymamáztak. Nincs is olyan kapcsolatuk a nagymamával. Pedig anyósom is bagós, meg sok hibája van. De a mai napig azt gondolom, hogy jól tettem, hogy a nem tökéletes nevelés ellenére engedtem a gyereket. Persze, ez nyilván egy szintig igaz, mert nagyon gáz, vagy leépült emberre nem bíznám rá.

Ez utóbbi gondolatokat csak csemegézni szántam, hogy ne mindenki ugyanazt fújja..

Minden éremnek van másik oldala is.

A férj támogatása viszont tényleg nagyon hiányzik, hogy a fő dolgok a helyére legyenek téve.

Olyan az anyósnevelés, mint a gyereknevelés. A fő dolgokat meg kell követelni, de a kicsikben meg jó engedni.