Anya vagyok

Néha eljátszadozok a gondolattal, hogyan is alakult volna az életünk, ha egy gyerekes kis család maradunk. A nagyfiunk már nyolc éves, igazán értelmes, okos gyerek. Érdekes is egy picit, hisz mikor ő született közel-távol nem volt kisgyerek a környékünkön. Na jó, túlzok, volt egy kislány aki közel egyidős vele, velük szinte naponta játszottunk. Amikor a gyerekek 3 évesek voltak, akkor sajnos elköltöztek az utcánkból.

Talán ez miatt is sokat volt felnőttek között a nagyfiunk, ezért lett érettebb a koránál bizonyos szempontból. Választékosan beszél, nagyon érzelmes (persze csak előttem ilyen), de viszont picit távolságtartó lett az felnőttekkel mostanában, de szerintem ez a kiskamaszodás velejárója. Az iskolában nagyon otthonosan érzi magát, nagyon jól feltalálja magát a társai között. Picit elkalandoztam a lényegtől, bocs.

Szóval ő ovis lett, én dolgoztam, és a barátnőimre, kikapcsolódásra is volt bőven időm, Visszagondolva egy gyerekkel sokkal könnyebb volt az életünk. Komolyan kiegyensúlyozott, boldog voltam, mindig jókedvű.

Azután megszületett a kicsi fiunk, akit nagyon vártunk. Iszonyatosan szerettem volna megint babázni. Mikor a picit terveztünk, párom előre figyelmeztetett, hogy jól gondoljam meg, mert kettő gyerekkel sokkal nehezebb lesz az élet. Tökéletesen igaza is lett. Hamarosan két éves lesz a kisfiunk. Az elmúlt két év nem volt egy sétagalopp. A mai napig szopizik (csak mert szereti és ragaszkodik hozzá). Ennek ellenére sokat volt beteg, sokat aggódtam érte.

Szóval a pici minden percünket leköti. Nem tudom más családokban hogy van, nálunk a nagyra sajnos kevés igazán tartalmas idő jut.

A kicsi éjjelente sokszor fent van, kezdetektől rossz alvó. Nappal pedig ugye folyamatosan vele kell lenni.

Mostanában sokszor voltam szomorú, bevallom kicsit elmerültem az önsajnálatban. Ilyenkor elszégyellem magam, hisz hány embernek, mennyivel súlyosabb gondjai vannak. Szóval hiányzik a régi életem, amikor minden olyan jó volt. Persze a világ minden kincséért sem adnám a drágáimat, de a felnőtt élet hiányzik. Most csak anya vagyok.

Nem érzem nőnek magam, csak anyának. Picit ellentmondásos, igaz?

A férjem egy igazán jó ember, de őt nem érdeklik az érzelmes dolgok, ő nagyon racionálisan gondolkozik. Valahol nagyon összeillünk, valamilyen téren pedig iszonyatosan nem.

Tombolnak a szürke hétköznapok, és reménykedem a szebb jövőben. Remélem minden jól alakul majd, hisz jön a tavasz és véget ér ez a hosszúra sikeredett tél.