Anya és felnőtt lánya kapcsolat? Valóban megmérgezi az egész életemet? (beszélgetés)

Jól teszed ,amit teszel,az ő szarkupaca,oldja meg egymaga,neked a te családod az első számú,nem az anyád,bármilyen kegyetlenül is hangzik.

Mindenki maga dönti el ,hogy és miként vágja taccsra az életét,joga van hozzá olyannak lenni amilyen,de ahhoz már nincs joga,hogy más életét is tönkre tegye.

nem...sajnos az elvon megvolt...viszont olyannal nem tudnak mit kezdeni, aki zugivó, és maga sem néz szembe a problémáival...

sokszor van olyan, hogy végleg berágok, és hetekig fel sem veszem a telefont...ilyenkor viszont a tesómmal csinálja ugyanezt...ilyenkor pedig ő szív....

volt már olyan is, hogy egyikőnk sem vetet fel neki napokig, akkor pedig a szomszédot kérte meg, hogy hívjon fel, mert öngyilkos lesz.... a nő kétségbeesve könyörgött... akkor még "csak" 120 km-re laktam tőle, így éjjel fél 12kor kocsiba ültem, 30 km-el odébb felvettem a testvéremet, és téptem 130al, mert a telefont persze cseszett felvenni...mikor éjjel negyed 2kor odaértem, azt se tudta merre van fejjel, próbáltunk bejutni, végül a tesóm mászott be a kapun... mondanom sem kell, pizsamában aludt, és azt hajtogatta, hogy ő nem is csinált ilyet, mi csak kitaláltuk, és meglepetésnek jöttünk... 1 évvel azelőtt télen -12 fokban felfagyott úton rohantam, mert telefonált, hogy levágta az ujját, és nagy gáz van...azt már csak óvatosan merem ideírni, hogy én késel néha jobban elvágom az ujjam pucolás közben...

összegzés: ezeknek már rég nem dőlök be, a tesómmal és velem már nem jut sehova, ezért most a lányomnál kezdett bepróbálkozni...azért pedig a szemét is kiszedem ha kell... úgyhogy csak a jelenlétünkben vannak együtt, és telefonon is úgy beszélhet a nagyanyjával, ha keresi, hogyha elkezd beszólogatni azonnal annyit tesz, ill mond: szia mama, most leteszem! és kinyomja...

mindegy is, nem nagyon akarom én ezt itt tovább elemezgetni, nincs értelme... tudom, hogy ő megváltozni soha nem fog, így igye4kszem túlélni a hülyeségeit...és pont((

Bared.

De bizony:))Bedőltök mai napig a manipulációinak,és az érzelmi zsarolásainak.

Ne hidd azt,hogy bármiben is segít neki az,hogy simán belementek a piszkos kis játékaiba lelkiismereti okokból.

Nem azt mondom ,hogy ne törődj vele,csak azt,hogy ne hagyd ,hogy nap mint nap tönkre tegye a napjaidat,a családodét.

Ha beszélni akarsz vele,te hívd fel,amikor segíteni akarsz neki ,látogasd meg és takaríts ki...stb,de ne hagyd ,hogy zaklasson.

Szerintem ez megoldás lenne.

Egyszerűen neked kellene irányítani a kapcsolatotokat.Amíg az alkohol beszél belőle,amúgy sem tudsz értelmesen hatni rá,felesleges minden szó.

Egy egy tiszta pillanatában viszont megpróbálhatsz beszélni vele az alkoholizmusáról,ami ellen tennie kellene.

De ugye te sem gondolod komolyan ,hogy mindezt el kellene viselned tőle,csak mert az anyád?

egy ilyen estben az objektivitás nyilván az lenen, ha pro és kontra mérlegelnénk tisztességesen a tetteket, gesztusokat, megnyilvánulásokat....pl. mi vezethetett idáig...

de kérdezem én...2 apró gyerek, aki ráadásul nem rosszalkodik, és sorolhatnám...mit tud elkövetni, ami miatt így kell élnie? szerintem semmit...

ma ő az aki nekem meg akarja mondani mit, hogyan csináljak, én nem értek semmihez, mindenhez hülye vagyok, nincs rálátásom az életre, élhetetlen vagyok...és ez csak a jéghegy csúcsa... augusztusban 60 évse lesz, már hisztérikusan mondogatja a telefonba, hogy rendez magának születésnapot, még az is ott lesz,akinek nem kéne.... elhiszem, hogy magányos....elhiszem, hogy rossz egyedül....de beszélni nem lehet vele, ha megpróbálod megbeszélni vele mi vezetett idáig 1 mondat után üvöltözik, hogy vádaskodok, pedig még szóba sem kerültek a dolgok...

ha pedig valami nem úgy van, ahogy ő kitalálja akkor jön a tombolás...ami egyébként is hetente előfordul 5-6szor....

most már odáig jutott, hogy mivel én nem hagyom magam kihozni a sodromból, a gyerekemet nyírja, hívogatja telón..... úgyhogy kapott új sim kártyát agyerek, és ha a nagyanyja kérdezi, és hallom, hogy nem józan, azt mondom nincs itthon...

nem fogom hagyni, hogy őt is tönkretegye...

mert egyszerűen sajnálom...senkije nincs már rajtunk kívül...igyekszünk nem felvenni a kesztyűt, és a baromságain is túl megóvni attól, amivel állandóan fenyegetőzik...érzelmi zsarolásban ugyan kiváló...és bár nem dőlünk be neki, mégiscsak az anyánk...

egyébként az édesapámat nagyon becsülöm...persze sok minden miatt, de emiatt legfőképpen: mindig arra nevelt, hogy az anyánk akármilyen is, akkor is hozzánk tartozik, és nem szabad magára hagyni....

ha nem foglalkoznánk vele, magára hagynánk, akkor semmivel sem lennénk különbek mint ő...ezt gondolom...

ráadásul én nem az a típusú ember vagyok, aki magára hagyna bárkit is....(((

inkább szenvedek én...ne értsetek félre, nem mazochista vagyok... csak igyekszem mindenkiben az embert látni...

Bared .... igazad van ..... én kívülálló vagyok a Te történetedben, de sokszor egy kívülálló sokkal reálisabban látja a helyzetet, mint az, aki benne van. Semmi olyat nem írtam, ami ne lenne igaz, nem tudod szubjektíven nézni az anyádat, a gyerekkorodat, mert még benne élsz. Ezzel nem megbántani akartalak, és pláne nem a munkádban való kompetenciádat megkérdőjelezni, biztos vagyok benne, hogy profin csinálod, de mint segítő foglalkozású, Te is tudod, hogy milyen nagy segítség lehet az objektivitás ilyen helyzetekben. Nagyon sajnálom, hogy mindezeken át kellett menned, és remélem egyszer eljutsz oda, hogy negatív érzelmektől mentesen tudsz majd visszatekinteni a történtekre.

Továbbra is fenntartom, amit korábban írtam a megbocsátásról és az elengedésről.

Természetesen elnézést kérek, ha megbántottalak!

zizi...neked pedig bele kellene gondolnod, hogy nem feltétlen látod a nagy okosságaiddal reáálisan a helyzetet...könnyű olynaról véleményt alkotni, amiben nem élsz, amitől nem szenvedsz..de ha már enynire megkérdőjelezed a munkámbana kompetenciámat, leírom: 32 éves vagyok, anyám 25 éve alkoholista..zugivó...ütötte verte a családot, engem felkötött a saját pulóverem zsinórjára, sokszor kiborította a burkolóra az ételt, ütött, onnan kellett felennem a tesómmal együtt...az is megesett, hogy - 7 fokban a saját testvéremet tekergettem a rongyokba, mert kizárt a lakásból... 12évesen maradtunk apámmal, amikor már nem bírtuk elvitettük a rendőrökkel..ja közben eltörte apám lábát, minket piáért küldözgetett sötétben egy falu kihalt utcáin, a szemem láttára lökte ki édesapámat az üvegverandánkon ami 80 centiméter magas volt, és az üveg a törése közben összevagdalta őt... szóval 12 évesen 3an maradtunk, dühében, hogy elhagyjuk még a ruháimat is elvitte, a spórolt pénzünket, és ami volt az is hagytuk inkább, csak szabaduljunk tőle...újra kellett kezdeni az élerünket, egy szakadt dacia-nk, egy franciaágyunk, és egy szekrénysorunk maradt...

a saját anyám üvöltözött velem a bíróság folyosóján, hogy hülye kis kurva vagyok, és nem kaparintom meg az öcsémet, úgyis elviszi...

rendszeresen látogattuk, iszonyatos koszban, sokszor részegen fetrengett...

ma jogot formál arra, hogy mindennap felhívjon, 10 hívásból egyszer józan, csapkodja a telefont, elmond mindennek, mi zaklatjuk, hívogatjuk őt, nem szólunk bele, volt olyan, hogy részegen a munkahelyemre telefonált és elkezdett a kollégámmal üvöltözni, mert nem fogta fel, hogy rossz számot hívott, és nem a férjemmel beszél...

szóval még egyszer megjegyzem: nem tartom korrektnek, hogy idekevered a munkámat!

pontosan az olyan sérelmeket elszenvedett gyerekekért küzdök amilyen én is voltam!

Castellina.

Te bölcs ember vagy.

Másokon segíts,akiknek fel kell tudni dolgozni azt,hogy lelkiismeretfurdalás nélkül, tudjanak élni ,egy ilyen anya mellett,vagy nélkül.

El tudom képzelni miket mondd,de ne hagyjátok magatokat átverni,ez a jól betanult szerep része.

Az önfeláldozó anyáé,aki mindent feláldozott a férjéért,a gyerekeiért,és épp most nyújtja be a számlát.

Szóval semmit nem kell tennetek,megpróbáltátok ,nem ment.Felnőtt ember,nem kell pátyolgatnotok ,mint egy gyereket.

Majd megoldja.

Én úgy gondolom,hogy ha elfogadtad őt ilyennek,és mindent megpróbáltál ,hogy normális kapcsolatotok legyen,akkor nyugodt szívvel hagyhatod a sorsára.

Amíg nem tud túllépni a kudarcán,nem fogsz tudni segíteni rajta.

Hagyd,majd megoldja,vagy nem ,de ez nem a te felelősséged,akkor sem ,ha az anyád.

Ebbe a fórumba írom a gondomat. Itt talán tud valaki tanácsot adni vagy segíteni. Azt hiszem ide illik.

A szüleim 20 éve külön élnek, 10 éve elváltak. Az anyám a mai napig nem tudta feldolgozni és megbocsátani apámnak, hogy elhagyta. Ebből kifolyólag mentálisan, hát hogy is mondjam, betegnek tekinthető. Minden megnyilvánulása a családunkra nézve romboló. De nem tudunk vele mit tenni, ráhagyjuk. Igyekszünk elfogadni, hogy ő ilyen. Csak nem könnyű együttélni egy olyan emberrel, aki egész életén keresztül gyűlölködik.

Az apámmal viszont elég jó a kapcsolatom, az előbbiek ellenére, mert anyám mindent elkövet, hogy ne így legyen. Anyám apámat hibáztatja, hogy tönkrement a házasságuk. Viszont apámnak a jelenlegi kapcsolata nagyon jó. Ezt anyám igencsak sérelmezi, mert így elgondolkodhat mindenki azon, hogyha apám mégiscsak normálisan tud egy kapcsolatban élni, akkor lehet hogy nem is vele van a baj. Ezért anyám most mindent elkövet azért, hogy a kapcsolatukat tönkretegye. Sajnos ezért nehéz vele kommunikálni, nehéz vele együtt lenni. Az utóbbi időben próbáltam vele beszélni, megértetni vele pár dolgot, de úgy nézett rám, mint egy földönkívülire. Fel sem fogta miről beszélek, akkor fogalmazódott bennem meg, hogy annyira eltorzult világban él, hogy fogalma sincs a realitásról. Azóta nem áll velem szóba. Mit tanácsoltok, mit tegyek? Bármilyen közeledést teszek irányába, elutasit.

Még talán hibáknak sem feltétlen kéne tekinteni - ezek önmagukban "csak" történések, amik így vagy úgy érintettek bennünket.

A legtöbb esetben szerintem nem gonoszság, vagy bántás, csak akkor ott azt találták jónak - senki nem tökéletes - de még ha szándékosság vagy gonoszság is volt, mert azért ilyen is lehet, szerintem akkor sem azért teszik/tették, mert nekik az jó volt, hanem annyira sérült, kibillent állapotban voltak, hogy így próbálták a saját feszültségüket oldani. Tiszta fejjel, meg kívülállóként tudjuk, hogy ez nem, vagy csak rövid ideig hoz enyhülést, de akkor őket ez a belső feszültség erre kényszerítette.

Az emlékeket nem is kell eltörölni, kitörölni, a negatív érzelmi töltetét kell megszűntetni. Erre szolgál a megbocsátás és az elengedés. És ha ez sikerül, akkor már senki nem fogja okolni a szüleit, vagy azokat, akik rosszul bántak vele. Akkor már csak úgy fog gondolni az eseményekre, hogy igen, megtörténtek, de már semmilyen érzelmi hatással nem lesznek rá.

És abba gondolj bele, hogy a szülőknek is voltak akkor problémáik, a szülőket is érték traumák, a szülők szülei sem voltak tökéletesek, azt hozták magukkal és azt adták tovább, amit kaptak. Ők valószínűleg ugyanolyan áldozatok, mint a gyerekeik. Most lehet ezt a sort folytatni, csak értelme nincs. A megbocsátással és elengedéssel - mások és önmagunk felé is - ki lehet lépni az ördögi körből, hogy mi már ne ezt adjuk tovább a gyerekeinknek.

Én most is azt mondom egyről beszélünk:))

Csak én úgy gondolom , "Ha sikerül "felülírni" is a beidegződéseket, tökéletes soha nem lesz. Vissza-visszatérnek, néha elgyengítenek, elbizonytalanítanak, stb.",hogy ez így van jól:))

Persze jogunk van gyűlölni,haragudni,megbocsáthatatlannak tekinteni ,hogy nem szerettek minket,vagy nem úgy ahogy nekünk szükségünk volt rájuk,okolhatjuk őket egész életünkbe,hogy azért nem tartunk ott mert elvették tőlünk az álmainkat,és az erőt,hogy megvalósíthassuk azokat.......de ez mind önbecsapás,áltatjuk magunkat hogy ők,vagy bárki,xy hibás a balfék életünkért,csak azért mert nem vagyunk képesek szembenézni önmagunkkal,és a saját hibáinkkal,tévedéseinkkel....mert persze azért is ők a hibásak!:)))))