Amikor nemet kell/lehet mondani... örökbefogadás (beszélgetés)

Sziasztok!

Szeretném a segítségeteket kérni abban a reményben, hogy hátha valaki tud segítséget nyújtani.

Történetünk 4 évre nyúlik vissza a férjemmel ugyanis ekkor döntöttük el, hogy kisbabát szeretnénk. Ahogy a nagy könyvben megvolt írva volt szép esküvőm,lett szép házam és persze saját szoba a kicsinek, de sajnos a várva várt gyermekáldás csak váratott magára és eltel majdnem egy év mire rájöttünk, hogy hát teherbe esni nem is olyan könnyű. Persze mondanom sem kell, hogy amikor erre rájöttünk nagyon nehezen tudtunk feldolgozni, mint szerintem annyi sok nő és férfi, akik kölcsönösen szeretik, tisztelik egymást nehezen tudják elfogadni, hogy nem lehetnek család márpedig amíg gyerek nincs addig ugye családról sem lehet beszélni. A lelki sokk után jött a fizikai sok, amit a magyarországi meddőségi kivizsgálás nyújthat. Nem szeretnék senkit sem untatni a sikertelen inszeminációink történetével és abba sem szeretnék belemenni, hogy milyen módon tudják az embert megalázni az orvosok, nővérek és ápolók a lényeg, hogy kimondták az ítéletet papír is született róla meddők vagyunk. Akármit is csinálhatok sajnos az is maradok. Mert persze utána jött a tagadás én nem vagyok meddő, jött az alternatív gyógyászat, talpmasszázs, egyél méhpempőt, fürödj hideg vízben és más egyéb népi babonák persze ez mit sem változtatott a dolgokon meddő maradtam. Ezután jött az elfogadás időszaka. Oké meddő vagyok ez van most mit lehet tenni hogyan tudnék gyereket szülni, ha nem lehet természetes úton és jött a másik út amin elindultunk több száz sorstársammal az örökbefogadás útja. Halottunk itt is különböző történeteket, sztorikat 4 és 8 év várakozási időkről, széthullott családokról és nem akartuk elhinni, mondván ilyen nincs ez nem lehet ez biztos nem így van. Aztán rájöttünk, hogy sajnos de így van. Ott tartunk, hogy van egy szép határozatunk arról, hogy örökbe fogadhatunk, persze várni kell és vagy lesz gyerek vagy nem, de te csak várjál szépen türelemmel. Hát sajnos nem tudok várni. Elnézést mindenkitől és tisztelet azoknak, akik tudnak várni 4 illetve további éveket, de mi nem. Sajnos felettünk is ketyeg a biológiai óra és én szeretném,ha az én gyermekeim még életünkben látnák a nagyszüleiket, nem úgy ahogy én és a férjem, hogy nem is ismertük őket, mert késői gyerekek voltunk mind a ketten.

Aztán innen kezd érdekes lenni a dolog. Az egyik ismerős mondta, hogy miért nem írok be ide hátha tud valaki segíteni, hogy keressünk olyan nőt, asszonyt, anyukát, aki lemondana vagy titkolja a terhességét és szeretné kisbabáját örökbe adni. Mondtam is az ismerősömnek, hogy ez biztos nem, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat és hát mondván próba szerencse hát megnézzük ezt is magunknak.

Szóval, ha esetleg tudnátok segíteni vagy tudtok ilyen hölgyről vagy esetleg ti vagytok ilyen helyzetben kérlek írjatok nekem privátban hátha összeérnek a szálák és végre mi is boldog szülők lehetünk.

Ha nem tudtok ilyenről, akkor elnézést a zavarásért egy próbát megért.

Jaj! Hát könnyek nélkül nehéz volt végig olvasni a történetet!

Az a kicsi lány! Én maximálisan megértelek, hogy nem tudtátok örökbe fogadni ilyen rendellenességekkel, de nem tudom én mennyire tudtam volna megbirkózni azzal a bűntudattal, amit a kis tekintete égetett volna belém! :(

Mindig összeszorul a szívem, amikor csecsemőotthonos gyerekekről van szó, de ha még beteg is és látod rajta, hogy vágyik a szeretetre...és olyan kicsi és védtelen, nem tehet semmiről, ártatlan a lelkem...azt nem bírom!!!! :( Örülök, hogy egészséges a lányom és hálás vagyok, hogy megszülhettem!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kitartást a várakozáshoz nektek! Biztos hamarosan megérkezik a várva-várt kislány a családotokba! :)

"Az örökbefogadott gyerekek (mind akit én ismerek) pontosan a sok szeretet, törődés miatt sokkal jobban neveltebbek, sokkal intelligensebbek, stb. mint sok-sok vérszerinti családban nevelkedő gyerek.

Tényleg annyira igazad van. Akik nem értenek egyet, azok egyszerűen irigyek. De hát van is mire :)"

:)))

Nagyon igaz! Sok örökbefogadó szülőtől hallottam már, hogy a gyerekek felismerik egymást rögtön, hiszen annyi szeretetet, odafigyelést kapnak, ami meglátszik a mosolyukon, az egész lényükön. Szebbnél szebbek az örökbefogadott gyerekek és ez attól van, hogy érzik azt a hatalmas szeretetet, amit kapnak a szüleiktől! :)

trapiti,

Tényleg minden szavaddal csak egyet lehet érteni.

"Akik itt kritizálnak, támadnak, feltehetöen sosem voltak olyan helyzetben, hogy sajátként tekintsenek egy olyan gyerekre, akit nem ök szültek."

Sokkal, sokkal nehezebb elfogadni más gyerekét mint a sajátodat. Nagyon sokan ezt soha nem tudnák megtenni, honnan veszik a bátorságot ahhoz, hogy bármelyik örökbefogadó szülőt kritizálják? Tisztelni kéne mindegyiket inkább.

"Ráadásul épp az örökbefogadott gyerekek azok, akik ha testileg nem is "betegek" akkor is olyan élettörténettel, olyan traumákkal érkeznek a családba - még ha néhány hetesek is - amelyekkel egy vérszerinti szülönek sosem kell számolnia. Az örökbefogadók ezt is vállalják. Tetszik vagy nem, ezek a gyerekek mind "betegek" valahol, átélik hogy nem várják öket, átélik hogy nem kellenek, rosszabb esetben eltöltenek néhány évet egy csecsemöotthonban. Az örökbefogadók azt vállalják, hogy szeretetükkel, törödésükkel megpróbálják ezt a hátrányt ledolgozni."

Minden örökbefogadott gyereknek óriási trauma az örökbefogadás. Az örökbefogadóknak nem kis munkája van abban, ha ezek a gyerekek valamilyen szinten "meggyógyulnak", bár valószínűleg sosem fognak teljesen. Igenis támadás helyett támogatni kellene azokat akik önzetlenül felvállalják ezt a feladatot! Nagyon nehéz és semmiben nem hasonlítható a vérszerinti családok problémáihoz.

"Véletlenül sem méricsgélni akarom, ki "teljesít" nagyobbat, de mielött egyesek támadásba lendülnek, végig kellene gondolni, mi az amit a mi gyerekeink magukkal hoznak!"

De igenis méricskéld! Rögtön kiderülne, hogy az örökbefogadó szülők mennyivel többet tesznek nemcsak a gyerekükért (akiknek sokkal jobb helyük van náluk mint gyerekotthonban, nevelőszülőknél), hanem a társadalommal is (amelynek nem kell fizetnie a gyerek költségeit és az örökbefogadók jóvoltából normális állampolgárokat kap)!

"Persze arról nem szóla fáma, hogy mit is irigyel? Azt a rengeteg munkát, energiát, pénzt, utánajárást, imádságot, álmatlan éjszakát, amin idáig átmentünk? Mert ezt ugye meg sem kérdezi...

Jobb lenne, ha mindenki a saját házatáján sepregetne..."

Az örökbefogadott gyerekek soha nem csak úgy besikerültek, őket hosszú éveken át várták. Van olyan is aki több mint tíz évet vár egy gyerekre! Az ilyen gyerekeknek nagyon jó a későbbi életük hisz imádja, elfogadja őket az egész családjuk, törődnek velük, mindent megtesznek értük - a legtöbb vérszerinti családban ez nagyon nincs így!

"Ha körbekérdeznénk az úgymond "egészséges, hibátlan" gyerekek szüleit, hogy valójában milyenek is a gyerekeik, lehet hogy nem fröcsögnének ennyien itt."

Az örökbefogadott gyerekek (mind akit én ismerek) pontosan a sok szeretet, törődés miatt sokkal jobban neveltebbek, sokkal intelligensebbek, stb. mint sok-sok vérszerinti családban nevelkedő gyerek.

Tényleg annyira igazad van. Akik nem értenek egyet, azok egyszerűen irigyek. De hát van is mire :)

Hát, nehéz kérdés... Ha már szóbahoztad és ennyire elutasító volt, akkor szerintem nem érdemes eröltetni. Ezt a dolgot csakis együtt lehet csinálni, csak akkor müködik a dolog, ha mindketten akarják, és nemcsak "hagyják magukat" hanem tényleg akarják.

Abban tudsz segíteni, ha már elkezdenek közösen gondolkozni rajta, akkor támpgatod ket a döntésben, de beleszólni és esetleg "nyomást gyakorloni" szerintem nem szabad. Ráadásul a helyzetüket a koruk sem könnyíti meg, a 30 éves pasik nagy része semmilyen gyerekre sem vágyik, akár "saját" akár nem. Egy 43 éves nö meg lassan kifut az idöböl. Újszülött babára már nagyon kicsi esélyük lenne, a nagyobb gyerek elfogadása meg még nehezebb ügy lenne a fiúnak. Szerintem rájuk kell hagyni, ki mit vállal a másikért, vagy mit nem... EZ csakis kettejük döntése lehet,

Lenne egy kérdésem.

A testvéreméknél sajnos nem lehet saját baba. Mi gondoltunk rá, hogy fogadjanak egy babát örökbe, mert a sógornőm nagyon imádja a keresztgyermekeit, és Ő az aki "megérdemelt" volna egy babát. Ő már 43 éves, tesóm 30. Testvérem az mondta, hogy Ő nem akar örökbe fogadni mert az nem Ő gyermeke. Hagyjam, hogy majd ez megérik egyszer benne, vagy "tegyek/mondjak" neki valamit.

Mi is ugyanolyan önzö örökbefogadók vagyunk ám csak, mit más, remegve vágytam arra hogy valaki úgy szeressen mint most a lányom és hogy valakit olyan feltétel nélkül szerethessek mint most Öt.

Mi Öt vállaltuk, ami egyesek szerint sajnálnivaló, mások szerint nagyszerü dolog. De nehezen tudtam volna elfogadni pl. egy 1-2-3 éves vagy idösebb gyereket, mert önzö módon arra vágytam, hogy a lehetö legkorábban Vele lehessek, vigyázhassak rá, és megadhassam azt amiben korábban hiányt szenvedett. Mások tiszta szívükkel felvállalják a nagyobbacska gyerekeket is, de pl. nem mernének olyat vállalni, aki sérült lehet. Nekünk mindegy volt a neme, de megértem ha valaki úgy érzi, hogy Ö maga vagy a családja egy kislányt vagy egy kisfiút könnyebben elfogadna. Mi nem akartunk titkosan örökbefogadni, mert ismerni akartam az Anyát. Más meg titkosan szeretne, mert nem akarja ismerni. A szempontok, az érzések végtelenek, és itt dönteni KELL. Nem az örökbefogadók kedvtelése ez, mindenkit megkérdeznek ezer dologról, és válaszolni KELL. Nem lehet azt mondani, hogy nekünk mindegy, vagy komolyan van aki azt hiszi, mindegy hogy kit fogad örökbe??? És ez nem nagyszerüség kérdése, egyszerüen az embernek tudnia kell, mire képes, mi az amit nemcsak elfogad, hanem boldoggá is teszi. Mert a gyerekeink attól lesznek boldogok, ha azt érzik, a puszta jelenlétük is boldoggá tesz minket. Ha ez önzöség, én vállalom, önzö vagyok, de hiszem hogy a gyerekemnek is így a jó.

Azt hiszem nem jól írtam amit akartam. Eszem ágában sincs senkit megbántani, hisz már az is csodálatos ha valaki csak gondol az örökbefogadásra.

Amit szerettem mondani csak annyi hogy NEKEM furcsa még ez a helyzet. Szeretnék még kisbabát és mivel Fefe nem genetikai hanem születési sérült így nyugodt szívvel megyek majd bele egy második baba várásába, de csak magánklinikán (de ez lényegtelen).

Beteg babát vállalni, úgy hogy van már családod nem lehet. Egy beteg baba teljes embert, embereket kíván. Teljesen mindegy hogy mennyire sérült. Ha visszamehetnénk az időben és lehetne választani hogy vállaljuk-e Fefét gondolkozás nélkül igent mondanék. Soha nem hagynám el, imádom Őt. Ő a mienk.

Természetesen örökbefogadott gyermeket is úgy kell szeretni mint a sajátunkat hisz már az. Nem akarom túlbonyolítani, a lényeg hogy minden tiszteletem a NEVELŐ szülőké. Úgy nevelő, hogy szülő az is aki nem foglalkozik a gyerekével, de igazi szülő az aki szívvel él :)

Remélem a lényeg érthető :S

Ebben a hozzászólásban minden benne van, teljesen egyetértek!

Minden tiszteletem a tiéd, tiétek, hogy ezt az utat felvállaltátok és járjátok végig, nagyszerű emberek vagytok!

Akik itt kritizálnak, támadnak, feltehetöen sosem voltak olyan helyzetben, hogy sajátként tekintsenek egy olyan gyerekre, akit nem ök szültek, Így aztán fogalmuk sincs, miröl beszélnek.

Az egészséges/beteg kérdés is sokkal árnyaltabb szerintem, mint ahogyan itt egyesek kezelik, vagy egészséges "hibátlan" vagy beteg.

Az én lányom úgy indult, hogy minimum mozgássérült lesz, de sok orvos azt gondolta, az értelme is sérülhetett. Belenéztem az öt hetes tekintetébe, és olyan okos csillogást láttam, hogy úgy éreztem, az életemet is odaadnám érte. Akkor is ha sosem fog járni, akkor is ha ápolnom kell életem végéig.

Elötte nem készültünk "beteg" gyerek örökbefogadására, és lett volna egy csomó dolog, amit nem tudtam volna ugyanígy elfogadni.

Lehet, hogy más meg ezt nem vállalta volna, de ez így van jól, minden gyerek megtalálja a családját.

Ráadásul épp az örökbefogadott gyerekek azok, akik ha testileg nem is "betegek" akkor is olyan élettörténettel, olyan traumákkal érkeznek a családba - még ha néhány hetesek is - amelyekkel egy vérszerinti szülönek sosem kell számolnia. Az örökbefogadók ezt is vállalják.

Tetszik vagy nem, ezek a gyerekek mind "betegek" valahol, átélik hogy nem várják öket, átélik hogy nem kellenek, rosszabb esetben eltöltenek néhány évet egy csecsemöotthonban. Az örökbefogadók azt vállalják, hogy szeretetükkel, törödésükkel megpróbálják ezt a hátrányt ledolgozni, Azt, aki ennél nagyobbat már nem tud vállalni, nem megrugdosni kell!!!

Azt kell mondjam, hogy még a sérült gyereket nevelö vér szerinti családnak sem kell ilyesmivel szembenéznie. Véletlenül sem méricsgélni akarom, ki "teljesít" nagyobbat, de mielött egyesek támadásba lendülnek, végig kellene gondolni, mi az amit a mi gyerekeink magukkal hoznak!

Aki ítélkezik, nem lát bele a mindennapjainkba. Amikor a lányomat hazahoztuk, a sajnálkozást láttam sokak szemében, hogy "nekünk csak egy ilyen gyerek jut". Mára a sajnálat irigységbe fordult. Aki ma ránéz a lányomra, egy okos, értelmes, kedves, szöke kék szemü kislányt lát, és irigyli, mert azt hiszi ügyesen kiválasztottuk a "selejt" közül.

Persze arról nem szóla fáma, hogy mit is irigyel? Azt a rengeteg munkát, energiát, pénzt, utánajárást, imádságot, álmatlan éjszakát, amin idáig átmentünk? Mert ezt ugye meg sem kérdezi...

Jobb lenne, ha mindenki a saját házatáján sepregetne...

Ha körbekérdeznénk az úgymond "egészséges, hibátlan" gyerekek szüleit, hogy valójában milyenek is a gyerekeik, lehet hogy nem fröcsögnének ennyien itt. Mert nekünk életünk legnagyobb kincsei és persze nekünk Ök a tökéletes gyerekek, de nem tudom, hányan vállalták volna Öket az induláskor.

Most nézem, Te aztán biztosan átlátod ezt a helyzetet...ha valakinek - mint pl nekem is - vérszerinti sérült gyermeke van, azt "zsigerből" szereti, hisz várta, hogy megfoganjon, sírt örömében a pozitív teszt láttán, simogatta a pocakjában szerette a megfoganás pillanatától...megszületik, örülnek neki és egyszercsak kiderül, baj van...de addigra már szereti...és felvállal mindent érte, de ismerjük el, közben pokoli nehéz! És százszor felteszi a kérdést, miért? Miért pont vele???? Mit csinált rosszul, hogy ez történt? És szereti tovább, az életét is odaadná érte....és nem dönthetsz máshogy,mindent felvállalsz érte, mert a TIED!

Az örökbefogadásnál: megmutatnak egy sérült kisgyereket, akiért megszakad a szíved! de nem ismered, nem volt időd megszeretni...MÉG NEM A TIED! Vajon hányan vállalnák?

Nagyon-nagyon kevesen és azok valószínűleg már meg is tették!

Nekem 2 örökbefogadott, csodálatos kislányom van, ők egészségesek...és egy 6 éves vérszerinti kisfiam, ő sérült...Teljes szívemből imádom mindegyiket, bármelyikért az életemet adnám...de teljes mértékben egyetértek a cikk írójával: egészséges gyermek mellett döntenék.

Szia!

Azt hiszem, valamit nem jól értesz..szó sincs arról, hogy válogathatunk a gyerekek között, mint a piacon a kofáknál! Ez nem így működik....Egy családnak az eszére is hallgatnia kell, tudnia kell, mi mivel jár egy beteg vagy sérült kisgyermek esetében? Mit "bír" el a családja érzelmileg, anyagilag stb? Sérült kisgyermek nevelése nagyon nagy próbatétel, hidd el nekem! Ha úgy érzi valaki, hogy nem tudja 100%osan felvállalni azt, ami ezzel jár, a legokosabb dolog, hogy nem fogadja örökbe azt a gyermeket...És ez az ész döntése, nem a szívé! A szív eközben megszakad...

Sziasztok!

Olvastam a cikket, a hozzászólásokat még nem.

Az én véleményem az, hogy egy sérült gyermeket nevelni nagyon nehéz. Nekik meg kell tanítani hogy éljen, nyíljon ki a világ felé, mozgatni kezét-lábát, megmutatni saját magát. Egy sérült baba nem fog rád mosolyogni azonnal, hisz nem tudja mi az, és lehet hogy sosem tudja meg. Fejleszteni kell otthon és terapeutáknál. Nem csak egy embert kíván, hanem egy egész családot. Akinek nincs beteg babája, ezt nem értheti.

Örökbe fogadni egy babát örök életre szól. Nekem kicsit idegen ez az örökbefogadás, mármint hogy válogatni a gyerekek között. Hát...

Ez egy fórum, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, hozzászólhat a témákhoz csak ne bántsunk meg másokat.

Uj vagyok ezen az oldalon csak "bekukucskaltam" ide es melysegesen ledobbentem..Egyszeruen hihetetlen mennyi gusztustalan -bocsanat- bunko van meg mindig Magyarorszagon..MIERT NEM LEHET A MASOK DONTESEIT TISZTELETBEN TARTANI??Azt sem tudjatok merrol hany meter valoszinu NEKTEK eszetekbe sem jutna orokbe fogadni de olyan nagyon okosan osztjatok az eszt..Kulonosen ez a tucsimucsi nevu tunemeny..Ajanlanam figyelmebe minden nagyon okos hozzaszolonak hogy eloszor talan probalj ki egy ilyen elethelyzetet AZTAN itelkezz es alkoss velemenyt!!!!!

Kedves Hepycica!!

Szerintem aki bar NEM vagyok kompetens ebben a temaban NAGYON tiszteletremelto ahogyan oszinten es fajdalmasan keseruen meghoztatok ezta dontest..Valoszinu nagyon nehez lehetett.KIvanom nektek hogy mihamarabb talaljatok meg a ti kislanyotokat akinek eppen ilyen szeretetre van szuksege amit ti nyujtani tudtok!!Mert azt azert kilehet olvasni a soraidbol hogy nagyon nagyon fogjatok szeretni ezt a kis jovevenyt!!!

Ugye Tucsimucsi????

Hozzá szólnék én is pár szót.3 csodás örökbefogadott gyermekem van. A két nagyobbik az előző házasságom idején a volt férjem mellett érkezett a családunkba, majd elváltam és egyedül maradtam velük.Továbbra is vágytam még egy pici babára, egyedülállóként is.Jött egy felajánlás, egy pici kisbaba, egy édes csepp kislány aki sérülten születet, az életetadó gyógyszerfüggősége miatt. Mérlegeltem , töprengtem , megbeszéltem a gyermekeimmel és döntöttem.Nem fogadhattam el a kislányt, úgy éreztem nem tudtam volna maximálisan megoldani, hogy ne sérüljünk mindannyian lelkileg.Szinte belebetegedtem a gondolatba, hogy visszautasítottam, de tudom helyesen döntöttem. Egyedülállóként mégis érkezett a családomba egy újabb kis csoda aki ma már 6 éves. 3 gyermekkel lett teljes az életem és boldog ember vagyok.

-

Szia!

Most olvastam végig a cikket és a hozzászólásokat és eléggé megdöbbentem sokak véleményén.

Igazad van, ha ettől ők boldogok, akkor gondoljanak, amit akarnak. Akik veled együtt még várnak, vagy úgy mint, én, már örökbefogadók, azok tudják, hogy miről is írtál a cikkben!

Teljesen mindegy, hogy valaki az 1. vagy a 6. gyerekére vár, ugyanolyan várakozással, vágyakozással teszi ezt minden alkalommal. Ti ugyanolyan türelmetlenül, szeretettel túlcsorduló szívvel várjátok a kislányotokat, ahogy nyilván vártátok a vérszerinti fiaitokat és ez így van jól! :)

Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű szülők lesztek és szerencsés lesz a picilány, aki a gyermeketek lesz! :)

mi majdnem 4 évet vártunk,és senkit nem utálok,de ne beszélj már olyanról amihez semmi közöd,és nem is érted miről szól...

Fogalmad sincs hogy megy ez...

Vicces amúgy -ez még eszembe jutott :) Én eddig azt mondogattam,hogy az az önző dolog,mikor az anyuci azt mondja egy gyerek elég és megad neki mindent -csak a legfontosabbat nem egy testvért! Aztán beszélgettem egy hölggyel,aki meg azt mondta: Szerintem az az önzőség,amikor több gyermeket akar valaki...hiszen nem azért szeretnénk mégegyet hogy újból babázhassunk?

Itt jött valami,ami elgondolkodtatott....mindkettőben van önzőség :) Tökéletlenek vagyunk,persze nem teljesen önző dolog ez hiszen vannak "hátulütői" pl. nem alvás,állandó fejés-szoptatás-büfi-altatás hogy még idő sem marad megfürdeni :D

Igaz a hölgynek -fragile kicsit nyers volt a modora és nem túl szépen fogalmazott,de ha mindenki őszintén belegondol a dologba,minden amit élvezünk és jó -akár van rossz oldala akár nincs(bár ez ritka) kell egyfokú önzőség :) Hisz olyan ember nincs,aki ne akarna jót magának :D

Tudod meg kellene válogatnod kinek mit vágsz a fejéhez mert nekem most szakadt el a cérnám pedig ritkán szokott.

Tudnod kell,én vagyok akkor az első számú mumus a szemedben,ne a cikk iróját bántsd mert nem édemli meg,mert én a 4. gyermekemet fogadtam örökbe a három vérszerinti mellé,és ráadásul egyedül.

Sőt,hogy még jobban kiakadj én már a harmadik gyermekemet sem akartam csak a férjem beszélt rá a fiamra és azóta sem bántam meg a döntésünket.És most ugy gondolom én vagyok a legszörnyebb ember a világon aki egy alkoholista szülők gyermekét nevelem,igaz ezt csak utolag tudtam meg,és nincs szándékomba vissza-vagy esetleg meg bélyegezni sem a lányomat sem magamat mert éppen nem olyan okos mint a többi gyerek,ő speciális iskolába jár ÉS MÉGIS A MI LÁNYUNK.

Persze én is kívánom,hogy legyetek boldogok,de ha kiiskolázott a lelkiismereted sosem fogod elfelejteni azt a kislányt...én sem tenném :S

Azt pedig hogy mi a helyes és mi a helytelen döntés,mi nem dönthetjük el csak Isten és ő előtte fog mindenki számolni saját tetteivel...véleményünk lehet...de azért mert máshogy látja valaki nem kell szerintem egymás torkának esni. Azért írunk,mert így át lehet gondolni mit is írunk le...mindenki tudna csúnyábbat,bántóbbat írni úgy hiszem. Sosem fogom felfogni miért van a legtöbb fórumon durva vita is...semmi empátia semmi összetartás nincs amúgy a nőkben...sajnálom is néha,miért nem férfinek születtem :((

:) NAgy Ő -ben az hisz,aki korlátolt :D mert ilyen nincs,sokszor a szerelmet a fellángolással tévesztik össze vagy lehet hogy ugyanaz? mindenesetre ha biblia szemszögéből nézzük a dolgokat bizony nem én nézem rosszul....van aki egy cigány kislányt is annyi szeretettel halmozna el,csak kapna gyereket...de mások visszautasítják...hm :D

A férjem pedig pont nem az ideálom volt,gyönyörű szemein kívül semmi nem fogott meg :) aztán később a belső ami nagyon nagyon megtetszett :D

Értem amúgy amit írsz,persze a külső mégis fontos, de a gyerekem nem tudtam megválasztani...ez jött,ilyen amilyen a fiam :) nem tudtam azt mondani hogy nem tetszik,a megfelelőre várok. Ha érted mire célzok..ha nem sajnálom :) nem süllyedek arra a szintre hogy bármilyen jelzővel illeselek ismeretlenül :)

szép estét