Általános iskola, probléma a tanárral (beszélgetés)

Sziasztok!

Gyámságom alatt álló 9 éves unokaöcsém speciális iskolába jár, logopédiai fejlesztésre szorul. 3 logopédusnál vannak órái, egyikükkel folyamatos a probléma. Nem csak nálunk meséli itthon a gyerek, hanem más szülők is panaszkodnak r, hogy a gyerek rettegve megy aznap iskolába, mikor vele van órája. Állítólag a legkisebb pontatlanság, hiba miatt üvölt a gyerekekkel (holott egy fejlesztő pedagógusnak épp, hogy türelmesnek kellene lennie!), lekezelően, bunkón szól a gyerekekhez, mintha utálná a szakmáját.... Egyik nap nem találtuk a füzetet, amiben házi feladatot adott. A kisfiú teljesen kikelt magából, kapkodta a levegőt és sírt, hogy a tanárnő biztosan nagyon dühös lesz és fél ettől a helyzettől.

Szóvá tettük az osztályfőnöknek, egy-két szülő még az igazgatónál is panaszt tett még ősszel. Semmi sem változott. Az a baj, ha óralátogatásra kerül sor, akkor ezer százalék, hogy a tanárnő másképpen fog viselkedni... Ti mit gondoltok erről? Szülőkkel, félelmekkel küzdő csemetéinkkel összefogva tehetünk bármit?

Köszönöm a hozzászólásodat, nagyon jól esett. Leginkább az a baj, hogy sokkolt a dolog. Hiszen év eleje már jócskán elmúlt, mikor beszéltem a tanárral, és úgy tünt minden rendben van. Tény, hogy van a lánynak két egyese, de egyiket sem dolgozatra, vagy felelésre kapta. Az egyik a füzetre, a másik a térképészetre. A legrosszabb dologzata hármas, de ötöst is írt már, és kétszer felelt négyesre. Nem gondoltam, hogy majd ilyen hangnemben beszél velem. Mintha egy semmirekellő, borzalmas anya lennék, aki tojik rá, hogy a gyereke hogy teljesít. És ez azért fáj annyira, mert én pontosan tudom, micsoda iszonyatos munka, kín, és könny van abban, hogy a lányom tartani tudjon egy hármas szintet. Szegény kis prücsök iszonyatosan sokat dolgozik. A fejlesztő pedagógus szerint rengeteget fejlődött, az alsós tanárnője szerint is. Még matekból is. Egyedül az angol fogott ki teljesen rajtunk, de ez legyen a legnagyobb gondunk. Egyszerűen borzalmas, hogy anélkül, hogy bárkinél tájékozódott volna, leértékeli mindazt a munkát, amit 11 év alatt elvégeztünk. Ezenkívül berakja egy skatyujába a gyereket. A rossz gyerekek közé, pedig csak figyelemzavaros. Nem zavarja az órát, nem rosszalkodik. Néha rá kell szólni, és vita nélkül folytatja a munkát. A többi tanár miért tudja kezelni? Miért mondják azt, hogy a világon semmi baj nincs vele, sőt a tanulmányaival sincs semmi gond? Még mindig nem tudtam túltenni magam rajta. És nem is tudom mit tegyek. Beszéljek vele újra úgy, hogy viszem az összes eredményt, amit 2 éves kora óta kaptunk? Fogadóórán kívül nem hajlandó beszélni a szülőkkel. Az két havonta van. Megtehetném, hogy megkérem az igazgatót, hozzon össze egy megbeszélést vele, megtenné, de vajon célravezető lenne? Egyelőre mindent úgy csinálunk, mint eddig, amit bírunk megtanulunk. Nekem teljesen jó a kettes. Attól tartok, hogy hogyan fog viselkedni a lányommal. A nagyobbik csajszim szerint nagyon undok azokkal, akit nem kedvel, és ez a kicsinél bármit kiválthat.

Drukkolok nektek, hogy sikerüljön a gyógyszer elhagyása. Legyetek óvatosak, nekünk mindig rohamunk volt, amikor csökkentették az adagot, de sosem rögtön. Mindig akkor, mikor már elkezdtünk reménykedni.

Kedves Minocska,

Hosszú évek után, és kizárólag a történeted miatt szántam rá magam a regisztrációra.

Maximálisan át tudom érezni, mekkorát küzdötök, és nagyon becsüllek benneteket érte.

Az én gyermekem egy baleset után/miatt lett epilepszás. Az iskolája (ahová akkor már évek óta járt), sajnos korántsem volt annyira megértő és elfogadó, ahogy általában a ti iskolátok tanárai. Mi váltottunk, egyik napról a másikra, és a mi esetünkben az volt a jó megoldás. Azóta már másodszor is, methogy gimnazista lett, de "bebambulás", "rossz nap", "elfelejtem a maradékot", "elszállt a munkamemória" stb.stb. jelenségét jól ismerjük/ismertük* Én is jeleztem a tanárok felé, ahol szükségesnek tartottam, (nem mindig és mindenkinek, mert sajnos az első iskolában az el nem fogadással kapcsolatban rettenetes, nagyon rossz élményeket szereztünk.)

Éppen ezért azt mondanám, hogyha a mostani suli és az ottani tanárok hozzáállásával alapvetően elégedett vagy, ismerik a gyermeked, odafigyelnek rá, és nyugodt szívvel ott mered hagyni rájuk, (tudva, hogy akkor is jó helyen van, ha neadjisten eseménye van) - szóval, egyetlen tanár miatt nem vinném el a gyerkőcöt a bizonytalanra.

Mert minimum egy megkeseredett/közömbös/rosszindulatú ember mindenütt lesz.

Az igazgatónak mindig is lesz annyi mérlegelési jogköre, hogy a gyerek ne bukjon meg X tantárgyból. Tarthat óralátogatást, beszélhet a szaktanárral, szervezhet belső vizsgát, de végső esetben létezik a független vizsga intézménye is. Lásd itt: ( [link]

Nem gondolom, hogy számonkérőleg, sokkal inkább tanácskérőleg célszerű lenne az igazgató véleményét kikérned arról, mit tegyél hogy az adott tantárgyból eredményesen teljesítsen (ha csak egy kettessel is) átmenjen a gyerek. De, ahogy mondtad, profi vagy már a tanárokkal való kapcsolattartásban (is).

+ Újraolvasva a hozzászólásod, látom, hogy ennyire azért nem rossz a helyzet. Akkor meg hagyd rá a tanárra, vannak dolgok, amiket egyszerűen le kell tojni. Most mondd, mit számít a nagy egészhez, hogy hányas a gyerek természetismeretből?! mondhatni: ne görcsöljetek ezen... (Nálunk akkor jöttek a rohamok, ha a gyerek bestresszelt. A legfőbb tennivaló volt megtanulni lazulni.)

Fel a fejjel!

*és egy kis plusz biztatás a végére, mert ilyen is létezik: úgy tűnik, mi szerencsések vagyunk, mert a nagyon kétségbe esett, gyakori gyógyszerváltós első idők után sikerült találni egy kombinációt, mellyel 5 éven túl teljesen tünetmentessé vált a gyerek. Tüskéje sincs az eeg-n. Mi most pár hónapja a nagyon lassú gyógyszermegvonással kísérletezünk. Nem értek igazán hozzá, csak a magunk esetét ismerem. Az elején biztattak minket, hogy hátha kinövi, hát hittem is meg nem is. (Ezt meg csak azért meséltem el neked, hogy tényleg van miben bizakodni.)

Mit csináljak?

A kisebbik lányom epilepsziás. 2 éves korában volt MR-en, és kiderült, hogy az agya bal oldalán van egy folt. Ezt nekem úgy magyarázták, hogy azon a részen nem, mennek át az ingerületek. Elképzelhető, hogy ezért vannak rohamai. De az biztos, hogy-e miatt vannak problémák a logikus gondolkodással. A kislány nem fogyatékos, de a rövidtávú memóriája a határövezetben van. Rendes általános iskolába jár. Matematikából nem osztályozható, és most már idegen nyelvből sem. Azt mondták, sosem tudja majd megtanulni a szorzótáblát, nem beszélve az osztásról. Tévedtek. Két éves küzdelem árán, sok álmatlan éjszak után általam kitalált módszerrel igenis sikerült megtanulnia. Biztosabban tudja, mint az osztálytársainak nagy része. Lassan, de fejlődik. A célunk az alapvető dolgok megtanulása, ami kell az élethez. Az angol viszont nem megy, de ezzel úgy vagyok, hogy egy csomó okos meber is nehezen boldogul az idegen nyelvekkel, és ahhoz, hogy itthon tisztességel dolgozzon, nem is kell.

Most ötödikes. Mikor elkezdte a felsőt, minden tanárral beszéltem. Tudtak az epilepsziáról, a rohamok miatti mozgáskordinációs problémákról, tudják, hogy lassabban ír, mint a többi gyerek, hogy kevésbé jól tűri a stresszt. Meglepően jól sikerült az első fél év. Azt hittem, nem fog tudni ilyen mennyiségű anyagot megtanulni, mert a rövidtávú memória sérülése miatt mindent többször meg kell tanulnunk, mert elfelejti. Ehhez képest csak négyesei vannak történelemből. Irodalomból is tiszta négyesre áll, és nyelvtanból is megkapta. A matek tanár azt mondta, hogy látja, hogy fejlődik, és igyekszik. Minden tanár elégedett vele, azt mondják, sokkal rosszabbra számítottak. Időnként vannak rossz napjai, mikor a koncentrációs képesség romlása miatt nem tud úgy fifyelni, és néha nagyon fáradt, de tudják, hogy erős gyógyszert szed. Mindent összetéve, sok egészséges gyerek rosszabbul teljesít nála. Olyan büszke vagyok rá! Rengeteget tanulunk, ha hazajön suliból, alszik, utána fürdésik kis szünetekkel tanulunk. Csak pénteken nem zaklatom ezzel. Alig van szünete. A karácsonyi szünetben 1 naig nem tanultunk. A nyári szünetben csak júniusban pihen, a másik két hónapot végigtanuljuk. Nagyon küzdünk egy tisztességes élet reményében.

Van egy másik lányom is, ő nagyon okos. Nemzetközi verseny helyezései vannak. Több mint 100 országos és területi verseny helyezése van, és még csak hetedikes. Alig tanul valamit, de mivel sajnálja a hugát, hétköznap egyáltalán nem számítógépezik, vagy játszik bármivel. Inkább olvas, hogy a kicsi lássa, ő is dolgozik. Igaz, hogy imád olvasni, de tény, hogy a huga ebbe belenyugszik, mert viszont ő nem szeret.

A nagyobb lányom imádja a természetismeret (most már biológia, földrajz) tanárát, és úgy tűnik, már amennyira ez a tanár kifejezi az érzelmeit, ő is kedveli a lányomt. Sokaktól hallottam, hogy nagyon nem szereti a sérült gyerekeket. És tény, hogy volt olyan, hogy egy erősen nagyothalló kisfiút a falhoz vágott, mert az nem hallotta meg, hogy beszél hozzá, mivel háttal állt neki. Ebből ügy is volt. Több hasonló dolgot is hallottam, de úgy voltam vele, hogy esetleg nagyítanak a dolgokon.

Vele is beszéltem év elején, úgy tűnt, megért. Fogadóórára mentem. Szerettem volna elmondani neki, hogy a picinek nem megy a térképészet, de igyekszünk. Szerettem volna elmondani, hogy a novemberi nagyrohama miatt tovább romlott a finommozgása, ezért sokkal nehezebben ír, nem tudja követni a diktálást, de két füzete lesz, egyikben dolgozik órán, a másikba pedig otthon átmásolja a tankönyv segítségével azt is, amit nem bírt leírni. Szerettem volna megkérni, hogy ezt a füzetét osztályozza. Egyetlen egy mondatomat nem engedte végigmondani, gyakorlatilag földig alázott. Szerinte hazudok a gyerek állapotáról, hogy előnyöket érjek el nála. Hiába mondtam el neki már év elején, hogy az iskolának is van példánya a két évenként szintfelmérésről, amit Egerben csinálnak, ott mindent meg lehet nézni. Világosan le van írva, milyen körben hogy teljesít a gyerek. Nem hiszi el, hogy sérült, mert nem úgy viselkedik, mint a hasonló gyerekek. Nem úgy viselkedik, mert rengeteget foglalkozunk vele, és hála az égnek, és a gyógyszereknek, ritkán van rohama, hogy rontsa az állapotát. Fejlődünk, lassan, de biztosan. Úgy viselkedett velem, mintha azok közé a szülők közé tartoznék, akik tojnak rá, mi van a gyerekükkel, a gyerekről meg úgy beszélt, mintha szándékosan teljesítene rosszul. Amikor pedig nagy nehezen benyögtem, hogy sérült az agyának a bal oldala, azt akarta tudni, hogy pontosan hol. Hipotalamusz, agykérek stb... Könyörgöm! 9 éve volt a vizsgálat, azt jegyeztem meg, amit magyarázott a doktornőnk, a latin szavas diagnózist nem. Mikor hazaértem megnéztem, és bevallom, másnapra már megint nem emlékeztem a pontos latin diagnózisra. Annyit kértem a tanártól, hogy nézzen rá a gyerekre, felírta-e a házi feladatot. Azt mondta, ő erre nem ér rá. amúgyis minden szülő ezt kéri tőle. Én nem azt kértem, hogy folyamatosan őt figyelje. Csak azt, hogy óra végén, amikor mondja mi a lecke, pillantson rá, felírta-e a lányom. Közvetlenül a tanári pad előtt ül a lány, mégcsak fel sem kellene állnia hozzá. A kicsinek vannak pillanatnyi rohamai is, olyok, mint az elbambulás, olyankor nem észleli a külvilágot. A többi tanárnál működik a dolog, megteszik ezt nekem. A természetismeretnél sem volt idáig baj, mert mindig a munkafüzetben van a házi, és mi azt automatikusan kitöltjük. Egyetlen-egy alkalommal volt a füzetben a házi, amit nem írt fel a gyerek, és még most is ezzel hozakodott elő nekem.

Mit csináljak? Nem lehet vele beszélni, hiába vannak bennt a papírok az iskolában, nem érdekli, nem nézi meg őket. Nagyon aktív vagyok a suliban, én kezelem a diák sportkör kasszát, és a diákönkormányzati kassát is. A diákönkormányzati rendezvényeket nagy részben én szervezem. Ezért sűrűn vagyok benn az igazgatónál, és persze beszélgetünk. Többször mondta már, hogy ez a tanár egy beteg, megkeseredett ember, és a tüdőrákja óta nincs kedve, lendülete, türelme a tanításhoz, és ezért jönnek rá panaszok olyan szülőktől, akiknek a gyerekéhez több türelem kell.

Én ezt nagyon sajnálom, tényleg. Mikor ripityára tört a lába a tavalyi tanévben, a nagyobb lányom osztálya nevében jobbulás kártyát adtam föl neki (szmk szülői minősítésben). Ez az osztály volt az egyetlen, ami gondolt rá. Úgy vélem kiváló tanára a nagyobbik lányomnak, akivel viszont soha, semmi probléma nincs, mivel hatalmas tudásszomja van, és élvezi a tanórákat. A kicsit viszont kikészíti. Amióta elkezdett iskolába járni, nem vágtunk körmöt a kezém, mert rágta a stressz miatt. Odáig jutottunk, hogy már gennyesedett, így egy fél évig orvosi tanácsra műkörmöztettük. Egy vagyonbe került, mert olyan piszike volt a köröm maradéka, hogy naponta kellet visszajárni, mert valamelyik műköröm mindig leesett. De leszokott a rágásról, bár körmöt még mindig nem vágunk, mert most meg kapargatja, de legalább nem gennyes neki. Igaz, bőr alig van a nagy ujján, de ezt krémekkel gyulladásmentesen tudjuk tartani.

Nem tudom, mit tegyek. Nincs olyan iskola a környéken, ahová nyugodta nelvihetném. Van ugyan egy, amibe fogyatékosok járnak, de a kicsi nem fogyatékos, tanulási nehézségei vannak, és ebbe az iskolába tényleg súlyos fogyatékos gyerekek járnak. Persze el tudnánk intézni, hogy felvegyék, de félek tőle, hogy akkor semmit sem fejlődne. És van esélye a tiszességes, önálló életre, ha kitartóan harcolunk.

Ha minden tanár így állna hozzá, akkor tudnám, hogy mi hibáztunk, de ő az egyetlen. A többi tantárgyból jól áll, nem húzzák a jegyeit, ugyanazt a témazárót írja, mint a többiek, és megírja hármas, négyesre. Csak természetismeretből vannak egyesei, de még így is erős hármasra áll. Nem tudom mit tegyek. Ti mit csinálnátok?

Üdvözlök mindenkit!

Csak annyit szeretnék leírni, hogy október óta sok idő eltelt. Azóta sok minden történt. Az iskolaváltást követően pozitív irányba változtak a dolgok. A gyerekem örömmel megy a suliba, befogadták az új osztálytársak, a tanárokról nem is beszélve. Jó kis csapatba került. A tanulással probléma nincs, s azóta itthon is nyugodt, csak mesél és mesél a gyerek. Jót és kevésbé jó dolgokat is. Csak azt bánom, hogy nem előbb tettük meg. Bár így sem volt késő talán.

Egyik barátnőm óvónő. Van egy kisfia, most 3 éves. Szegény gyerek eddigi élete katonás fegyelmben telt. Percre pontosan mérve volt, mennyit alszik. Amikor hozzátáplálták, akkor az, hogy mennyit eszik, az utolsó grammig. Be volt osztva a napja olyan napirend szerint, hogyha valami kimaradt, akkor borult minden. Semmi sem spontán zajlott. Ha az uzsonna két cikk alma, akkor annyi, se több, se kevesebb. Fürdés este hétkor, egy perccel sem később. Ha felmerült egy probléma, a válasz ez volt: a könyv azt írja, hogy így és így kell. A könyv azt írta, hogy hat hónapos kortól kell hozzátáplálni, akkor ő pont azon a napon, amikor betöltötte, akkor adott neki pont annyi meggylét, amennyit a könyv ír.

Nem tudom, hogy a jobb. Húgom pl. sokkal lazább, és ez látszik mindkettejükön, a baba és ő is kiegyensúlyozottabb, nincs az az örökös görcs.

Másik példát is tudok, ahol pont fordítva van, tanítónő anyuka, a gyerek meg teljesen elfucserált...azért valahol nyomás is van a pedagóguson, hogy a gyereke "normális" legyen, ez olyan, mintha egy cukrász oktatna ki másokat a sütésről, de béna tortákat csinálna.

Van ebben valami. Van egy vicces könyv, ahol nem pedagógus, hanem pszichológus lesz apuka. Larni: Az elsőszülött.

Pedagógus/pszichológus szülővel az a baj, hogy sokszor a tanultak alapján akar nevelni, és nem ösztönből.

Nagyjából az adott társadalom határozza meg hogy a pedagógust mennyire tisztelik. Manapság semennyire.

Nem hinném, hogy régebben a tanárok sokkal empatikusabbak lettek volna, mint ma.

De a felnőtt, a szülő is megadta a tiszteletet a tanárnak, így a gyerek is. Manapság a pedagógust a gyerek előtt a szülő is lehülyézi. Nem általánosítok, de a gyereknevelés (mármint pedagógus oldalról és nem szülő oldalról) is olyan mint a foci. Mindenki rohadtul ért hozzá.

Egy kis szösszenet, ovis gyakorlat alatt egy rendezvényre mentünk, ahova unatkozó vagy ráérő szülők is jöhettek. Persze ilyenkor a saját gyerekére vigyázzon a kedves szülő. Azt vettem észre, ha ott van szülő, teljes a káosz. Többsége a saját gyerekét sem bírja fegyelmezni. Igen ám, csak mikor a nagy tömegben (sportrendezvény) hú de a halál lazák vagyunk, akkor pillanatok alatt a csintalan gyereknek nyoma veszhet. Hamar megvan a baj.

Szerintem nemcsak a pályakezdők idegbajosak a gyerekekkel. Ismerek olyan nyugdíj előtt álló tanárnőt, aki nem tudott beletörődni abba, hogy a mai gyerekek megcsinálnak vele olyat, amit a pályája elején még álmodni sem mert volna, ezért megkeseredett idegsokkosként üvöltözik, aminek az a következménye, hogy a gyerekek kinevetik, még jobban provokálják. Ez a tanárnő is arról számolt be, hogy hatvan éves, és egyes gyerekek direkt nekitolták a padot hetedikben.

Ha majd egyszer az édes drága gyermekem a tanárral így viselkedik, akkor felőlem az üvöltözés mellett még fel is pofozhatja, és én adom majd neki a másodikat.

A fiatalok (tanárok) inkább úgy állnak neki, hogy lazák legyenek, jófejek, fotózkodnak a diákkal, ami felkerül a fb-ra, és nagyjából ilyen egy rendes tanár-szerintük. Az más kérdés, hogy megtanulnak-e valamit nála, vagy ez-e a célja az oktatásnak.

Az tényleg igaz, hogy most nehezebb a gyerekekkel, és a fiatal tanárok könnyen elveszíthetük a türelmüket. Án is foglalkozom gyerekekkel, és fel kellett adnom azt az elvemet, hogy "gyereket megütni soha!" Néha egy odasózás a hátsó felére pillanat alatt rendbehozza a helyzetet, ha csak beszélek, akkor meg esetleg kiröhögne. Persze nem szívesen alkalmazom, de néha jobb így a gyereknek is, nekem is.

Viszont - az első mondatomra visszatérve - ha már ilyen jellegű fizikai panaszai vannak a fórumindító gyerekének, és nem csak neki, akkor ott már több van, mint a kezdő pedagógus útkeresése és türelmetlensége.

:D Ugyan már! Én nem beszéltem arról, hogy verni kell a gyereket! Sőt! A fájdalommentes seggrepacsit azért ne nevezzük már verésnek! :D De látod itt is mi az amit rögtön kiemel a "modern" szülő? A verés! :D

Az hogy én sallert kaptam azt meg csak elmeséltem, nem azt mondtam hogy pofozni kell a gyereket! :D

Mint gyerekekkel foglalkozó személy nem is tehetem, de még nem is volt rá ingerem soha! Hiszen már akkor lelkifurdalásom van ha megszidom!

Azt hiszem elég erősen általánosítasz. Vedd azt is figyelembe, hogy pár évtizeddel ezelőtt nem volt ennyi tv, nem volt ennyi hír. Megesett lányok akkor is voltak. Nem volt ennyi kábszer, mert a rendszer jobban felügyelte és titkolta az ilyen dolgokat. Most sajnos könnyebb hozzájutni.

Szoktam olvasni régi bűnügyi dossziékat, bizony akkor is történtek ronda dolgok. Biztosan vannak "kifordult" gyerekek, de nem ez az általános.

A másik: 20 évvel ezelőtt még nem foglalkoztak azzal, hogy dix-es a gyerek, azt sem tudták mi az. Berakták kisegítőbe, lehetőleg minél jobban elszeparálva az olyanokat is akiket a mai tudásunk alapján fel lehet fejleszteni kitartó munkával.

"A legtöbben erre törekszünk és mindent meg is teszünk azért, hogy elég jó anyák legyünk."

Talán túl sokat is. Mindezek ellenére hogy történhet meg, hogy a lányok 12-3-4 éves korukban vesztik el a szüzességüket? Elszöknek diszkóba, cigiznek, füveznek már hetedikben pl. Tanárt vernek?

Ezzel nem minősíteni akarok, de fel nem fogom, hogyan történik meg mindez egy olyan világban, ahol anyák egyre többet olvasnak arról, hogyan legyenek nagyon jó anyák, ahol kötődő nevelés van, igény szerinti szoptatás, száz százalék anyatej, együttalvás, magánbölcsi, nyelvi ovi...fullextrás mindenből, még egy kósza seggreverés se, görcsös jó anyává válni akarás...

Akkor mégis honnan a sok kifordult gyerek?

A kérdés számomra az, hogy milyen alkalmassági vizsgán megy át a pedagógus? Mivel szűrik ki, hogy alkalmas vagy sem erre a munkára, amely pályája során több 100 vagy 1000 ember életére tesz mély benyomást.

Természetesen nevelni legnagyobb mértékben a szülőnek kell a csemetéjét!

Abban tévedsz, hogy elég valakinek anyának lenni és máris mindent tud. Az általam ismert anyák folyamatosan képzik magukat. Sokat olvasnak, egyre többen érdeklődnek a pszichológia iránt és ez pont azért van, mert a legtöbb anya folyamatosan kételyben él, hogy elég jó anya-e. Na és persze ott van az anyai ösztön is!

Winnicott, aki nagyon sokat foglalkozott az anya-gyerek kapcsolatról úgy fejezte ezt ki, hogy jó anya nincs, csak elég jó anya. A legtöbben erre törekszünk és mindent meg is teszünk azért, hogy elég jó anyák legyünk.

Ezért aztán azt hiszem elvárhatjuk, hogy a gyermekeinkkel olyan pedagógusok foglalkozzanak, akik alkalmasak is erre a pályára, nem csak lediplomáztak belőle.