Alkoholista vagyok! (beszélgetés)
Ezt jó hallani!!!
Hogy sikerült letenned?
Az kemény.
Te, hogy bírtad?
Sajnálom, őszinte részvétem.
Mennyit ivott?
Örülök!
Semmi se könnyű, ami lemondással és szenvedéssel jár.
Viszont ha az ember ölébe pottyan csak úgy valami, ha nem harcol érte, akkor nem is érzi, mekkora értéke van, annak amit becsülhet.
Már elkezdtem:-)
Nem mondom, hogy könnyű...
Semmit nem érzek másnap.
Úgy kezdem a leszokást, hogy nem veszem meg azt a nyamvadt üveget.
Havonta egy két alkalommal talán megengedem magamnak, de ha kibírom, akkor azt sem.
Nagyon érdekes az az álláspont, amit Gyula képvisel. Majdnem dobtam egy hátast, amikor elolvastam. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki ennyire vehemensen védelmezné az alkoholizmust. De azért remélem, hogy a fórumindító nem őrá fog hallgatni elsősorban. Illetve van egy dolog, ami talán működhet.
Azt nem hiszem, hogy a napi adag csökkentése járható út, mert 1-2 pohár ledöntése után sokkal nehezebb megállni, mint el sem kezdeni (lásd "Leugrom egy sörre..."). De mi lenne, ha első körben a szabadnapokra korlátoznád az alkohol fogyasztását? Egyetemista koromban velem is előfordult, hogy egy átmulatott éjszaka után mentünk be órára, de ma már nem bírnám elviselni egész nap a munkahelyen azt a bágyadt/kókadt hangulatot. Gubabuba, neked ez nem okoz problémát?
Apám ezerszer megjavult és ezeregyszer visszaesett.
NEM tartotta magát alkoholistának, mindennemű segítő szándékot elutasított.
Elfolyt a mája, utca szélén halt meg, mint egy kivert kutya. Unokatestvérem éppen kórházban volt, amikor megrepedt a nyelőcső-visszere. Karnyújtásnyira volt a segítség, rohantak mindenfelől, dugtak szondát a torkába, hiába. Neki volt munkahelye, ahol naponta, bár remegő tagokkal- rendszeresen megjelent. Ha letelt a munkaidő, egyből rohant a kocsmába.
Olyan hivatásos gépkocsivezetőt ismerek, aki munkaidőben kénytelen inni, különben koordinálatlan kéz-lábmozgásokat produkál, de ha ihat, nincs vele gond. Legkisebb sógornőm férje üvöltözött, annyira fájt a lába, vágják már le! Alkoholos idegkárosodás. "Szerencsére" daganat nőtt a torkában (cigivel kombinálva), az amputációt nem érte meg, élt 53 évet.
Kedves Gyula, én nem szeretnék veled vitatkozni, én is kizárólag csak a magam tapasztalatairól beszélek, az pedig nem kevesebb, mint 30 év belgyógyászati szakápolói gyakorlat.
Hasvízcsapolásokkal, szétesett májakkal, gyomor-, hasnyálmirigy betegségekkel. Minden kórelőzményben, minden betegnél ott szerepelt az alkohol, mint kockázati tényező. Minden, érted?!
Hát az általad említett "csodákat" sajnos nem tapasztaltam. Az nekem urban legend.
Hogy kezdő hsz-emben a hasnyálmirigyrákot említettem, mint elrettentést HB-nek, az csak a legutolsó (már említett) élményem okán volt, bármi mást írhattam volna, elég széles a paletta sajnos.
Nem tudom, emlékszel-e, láttad-e az általam is nagyra becsült Gregor Józseffel azt az interjút, mikor nagybüszkén mesélte: neki minden reggele úgy kezdődik, hogy szép adag pálinka, rá ceresznyepaprika, és a csodás hangját is ennek köszönheti, ezért soha nem tenne le reggeli szokásáról. Nekem ott akkor ezt hallva összeugrott a gyomrom, és ha hívő lennék, vetettem volna egy keresztet. Nem sokkal később halálhírét hallhattuk, gyomorrák végzett vele. Nem kell ahhoz tudósnak lenni, hogy életmódja és betegsége között párhuzamot vonjunk.
Már lassan esszét írok, pedig nem akartam ilyen szintem belefolyni :DDD
De ha elszakadunk a testi problémáktól, legalább olyan súlyosnak mondhatók az alkohol okozta szociális problémák.
Házasságban, családban, munkahelyen, társadalmi közegben.
Nem részletezem, mindenki tudja, ismeri a környezetéből.
Csak címszavakban:szexuális problémák, alkoholos féltékenység, verekedés, agresszió, gyerekkel mindezekért megromló kapcsolat, munkahelyen egyre rosszabbá váló teljesítés, késések, hiányzások, konfliktusok, munkatársak általi kiközösítés ... Teljes lesüllyedés. Vagy van visszaút nagy erők által, vagy akár az aluljáró a végpont.
Nem hiszem, hogy megéri bárkinek is.
A "nagytudású belgyógyász doktornő" oktatód gyenge volt. Persze, nem ítélem el, ez csak egy véleményközlés.
Erről az jut eszembe, hogy amikor még napi rendszerességgel ittam, előadás, szeminárium vagy gyakorlatvezetést megelőző nap soha nem nyúltam a pohárhoz (főállásom mellett 2000 szeptemberétől oktatok főiskolán/egyetemen). Mint ahogy fiatal felnőtt korom óta már egy pohár sör után sem ülök a volán mellé (vadsuhanc koromban megesett, hogy részegen motoroztam). A kerékpár, a túrakenu vagy -kajak, persze egészen más kérdés.
Az utóbbi években jószerivel csak L. L. M. képzésen oktatok az egyetemen, ami javarészt péntek délutáni és szombat délelőtti elfoglaltsággal jár. Ha pénteken és szombaton oktatok, hiába az ivós hétvége. Ez tabu, vagy inkább szent dolog.
Remélem, ezek az eszmecserék segítik Gubabubát abban, hogy megoldja a problémáját.
Márpedig én kifejezetten a mámor, a társaság és a hangulat fokozása miatt fogyasztok szeszes italt. Az más kérdés, hogy az íze is sokat számít, hiszen, ami nem ízlik, azt egyszerűen nem iszom meg. Az Almuska (édes almabor) és a Diana sósborszesz ideje már a hetvenes évek első harmadában lejárt (nagy-kamaszként azért ittunk ilyeneket, mert elérhető áron, biztos berúgást garantált).
Leszögezem, hogy semmilyen problémám nincs (ha ismernél, ezt nem vonnád kétségbe), aztán a karácsonyt követő szokásos tíznapos hévízi "ámokfutást" szó szerint végigittam: remek hangulat, igényes programok, finom ételek, minőségi italok, sok-sok kedves ismerős és barát, havazás, sőt, belefért a mozizás, egy-egy koncert és a múzeumlátogatás is.
A feleségem, aki soha életében nem dohányzott, és még mérsékelt ivónak sem nevezhető, régebben többször kérdezte, hogy ez mire való. Azt mondtam (és most is azt mondanám), hogy "Te ezt nem értheted"... A nemdohányzónak, az antialkoholistának vagy az alig ivónak, ezt ugyanúgy nem tudod megmagyarázni, mint a vaknak a színeket.
Külön kategóriát képeznek azok, akik (és most legyen teljesen mindegy, miért) zsigerből gyűlölik az alkoholt és az alkoholfogyasztókat. Nos, szerintem Ők sajnálatra méltóbbak, mint azok, akik "érzéki nagyivók", de mindezek ellenére tudják koordinálni az ivási szokásaikat.
Végezetül (és nem kötözködésből): ha az ivás egészségügyi problémát okoz, az nem "eső után köpönyeg". Abba kell hagyni, és az emberi szervezet csodákra képes. Persze, van egy bizonyos szint (vagy határ), amikor a folyamat már visszafordíthatatlan, de odáig nem szabad(na) eljutni.
Még annyival egészíteném ki, hogy volt egy nagyon nagytudású belgyógyász doktornő oktatóm.
Szakmailag rengeteget kaptam tőle.
Ha úgy esett, volt, hogy elaludt órán, egyszer csak azt vettük észre, hogy a könyökére támaszkodva horkol.
Ha vizsga volt, 2-3 óra eltelte után a reggel még szépen fodrászolt haja csatakokban állt, mintha éppen tusolt volna, mert elvonási tüneteket produkált.
Doktor volt, tisztában volt mindennek a mikéntjével, mégsem tudta úgy alakítani a sorsát, hogy letegye a poharat és megoldja a problémáit.
Megjárta nem egyszer az elvonót, AA klubot, mindent.
Szóval közel sem olyan egyszerű a dolog, hogy "a leszokás pedig nagyon egyszerű, a problémát kell megoldani".
Májrák vitte el.
Kedves Gyula!
Ritka szerencsés ember vagy, állj példával hát minden alkoholizáló ember előtt, de sajnos nem vehetnek rá mérget, hogy nekik is ekkora szerencséjük lesz az elkövetkezőkben.
Márpedig az alkoholt mindenki problémamegoldásra használja, aki nem 1-1 pohárral iszik, nem az alkalom vagy az ünnep kedvéért, vagy egy testes vörösbor finom ízéért.
Furcsállanám, ha bárki azt mondaná, hogy ez a kannás hű de finom volt, vagy micsoda zamata van ennek az asztali bornak.
Milyen problémamegoldásra? Elsősorban annak a problémának a megoldására, hogy ne kelljen gondolkodni a xar életen, jöjjön a kábulat, aztán utána majdcsakleszvalahogy, max. újabb kábulat, de addig se kell gondolkodni.
Ha az ivás egészségügyi problémát okoz, az már eső után köpönyeg.
Szia!
Nincs mit köszönnöd.
Megvallom, egy kicsit mindig felkapom a vizet, ha a "táposok" (előre bocsánatot kérek), lealkoholistázzák azokat, akik napi rendszerességgel fogyasztanak szeszes italt. A mennyiség és a minőség pedig egyénfüggő.
Olvasd el a 39. alatti hozzászólásomat.
Kedves Lávli!
Azt gondolom, érzi az ember, hogy mikor, mennyi elég. Persze, nem csupán az egyszeri (naponta) bevitt alkoholmennyiségre gondolok...
Régebben, kb. 50 éves koromig napi rendszerességgel ittam. Nem borzasztalak el a mennyiséggel. Legyen elég annyi, hogy volt idő (kilencvenes évek első harmada), amikor a rumos kólát egy az egyben ittam (1 dl 60 fokos Portorico rum és 1 dl kóla). Ha este beültünk a csapattal, mondjuk az újbudai Pingvinbe, akkor mindenki kért egy kört. Hét főnél ez 7 dl rum, és ez nem vicc... Hajnalban pedig csörgött a telefon, hogy pl. "ölés" van a Budaörsi úti benzinkútnál, vagy fegyveres rablás a Gellért-hegyen. Kipattant a szemem, és mentem, legfeljebb egy-egy sört gurítottam le.
Teltek-múltak az évek, és azt vettem észre, hogy a megszokott mennyiség egyre kevésbé tesz jót. Na, nem aznap, hanem másnap voltam kissé hervadt. Először a Vízkereszttől Nagypéntekig tartó absztinenciát találtam ki magamnak, aztán a hétfőtől péntekig tartó alkoholtilalmat. Az történt ugyanis, hogy már nem bírtam egy hetet végiginni (legnagyobb bánatomra). A végső stádium a szeszes ital mennyiségének csökkentése, és minőségi váltás volt (pl. próbáltam/próbálom visszafogni az úgynevezett röviditalt, néha hasztalan, mert ha a vodkával vagy a whiskyvel belendülök...).
Ez van, sajnos, mert egyszerűen imádok inni, de egészségesen élni, pontosabban egészségesnek lenni is nagyon szeretek, és van még dolgom... Hidd el, nálamnál jobban senki nem sírja vissza azokat a Portorico rumos, "kocsmázós" időket.
Visszatérve Gubabuba eredeti témájára: mint írtam, az már gáz, ha az alkoholt problémamegoldásra használják. Nem az a "dolga". A leszokás pedig nagyon egyszerű: a problémát kell megoldani, és akkor gyaníthatóan elmarad vagy lényegesen csökken az alkoholfogyasztás. Ha pedig az ivás egészségügyi gondokat okoz, egyszerűen egyik napról a másikra abba kell hagyni.
Így voltam 25 évesen a cigarettával, de az egy másik történet.
Köszönöm, ha végigolvastál.
Mi újság?
Sikerült valamit változtatnod?