A művészetek asszonyai, a gésák

Mióta elkezdtem érdeklődni a téma iránt, sok tévhitet hallottam, bár tudom, az én tudásom sem tökéletes a témát illetően.

Kevesen tudják, hogy a gésák eredetileg férfiak voltak, akiknek a feladatuk nem egyéb volt, mint a kurtizánok vendégeinek szórakoztatása. Itt jön képbe, hogy a gésákat sokan a kurtizánokkal keverik össze, pedig alapvető különbségek voltak, vannak. A kurtizán a testével szórakoztatott, a férfiak testi vágyait elégítette ki, a gésa pedig előkelő társaságok szórakoztatója műveltségével, tájékozottságával, szellemességével.

A férfi gésákból jóval később alakultak ki a női gésák, akiknek feladatuk szintúgy a szórakoztatás volt, nem pedig a testi kielégítés. Az első női gésáról csupán 1750-ből tudunk, neve Kikuja volt.

Gésának lenni sosem volt egyszerű dolog, egyáltalán az azzá válást komoly, mély tanulás előzte meg. Hagyományosan egy lány 6 éves, 6 hónapos és 6 napos korában kezdte meg tanulmányait gésa-tanoncként (maiko). A dologhoz hozzátartozik, hogy voltak a lányok között olyanok szép számmal, akiknek nem önálló vágyuk volt ez, de rossz anyagi körülmények között élő szüleik gésaházba adták őket, hogy jövőjük szebben alakuljon. Tanulmányaik hosszan, sok lépcsőfokból álltak, ami hatalmas költségekkel járt. Ezt a gésaház fizette, ahová a lány tartozott, de a későbbiekben, mikor már hivatalosan gésává vált, vissza kellett fizetnie keresetéből.

Ahhoz, hogy a maiko hivatalosan is gésává, felnőtté váljon, egy szertartáson kellett átesnie, ami nem más, mint a minzuage ceremónia, azaz szüzesség elvesztése. Ez nem történhetett szerelemből. A maiko több férfinak is adott egy ekubo nevű süteményt, ezzel jelezvén, hogy az licitálhat szüzességére. A legmagasabb összeget ajánló nyerte végül el, amelyből a gésa fedezni tudta további költségeit, életét, visszafizetni kitaníttatásnak költségeit.

Természetesen nem volt elég, ha a szüzességét elvesztette, kifogástalanul meg kellett tanulnia azokat a dolgokat, amelyek többek között egy nőt gésává tesznek. Ilyenek a hagyományos japán művészetek, mint például a tánc, zene, költészet, teaszertartás, tradicionális japán játékok. Ezeken kívül pedig tökéletesen ismernie kellett a japán etikettet, ami tartalmaz viselkedési, öltözködési szabályokat, szófordulatokat. Minden apró rezzenésnek, szónak, mozdulatnak megvan a maga jelentősége, hiányos ismeretek esetében könnyen kellemetlen helyzetbe lehet kerülni.

Kifogástalan módon kellett sminkelniük, frizurát készíteniük, ápolniuk is, a maguk műremekké alakítását megtanulniuk.

A gésák öltözködése nagyon szabályzott, aminek elsajátítása is elég nagy feladat, tekintve, hogy az öltözéknek minden apró része közöl, üzen valamit. A kimonónak "nyelve van", számtalan dolgot elárul viselőjéről. A fiatalok kimonójának ujja például hosszan lelógó, míg a felnőtteké kizárólag csípőig érhet. A kor előrehaladtával a kimonó színe is egyre visszafogottabb lesz. A gésának tudni kell, milyen alkalomhoz, eseményhez milyen kimonó, smink, frizura illik, ezeket tökéletesen alkalmaznia kell. Maga a felkészülés sem egyszerű művelet, külön öltöztetőket képeznek ki ezért, akiknek a ruházat feladásánál pontos, előre meghatározott sorrendet kell követniük, hogy a kimonó kifogástalanul álljon.

Sokan észrevehették, hogy a gésák enyhén "csámpás", befelé fordított lábfejjel közelekednek. A kimonó hordásának szabályai, a magastalpú papucs (okobo) ezt teszi lehetővé. Ha megnézünk egy ilyen papucsot, el lehet képzelni, csak az mennyi időbe, energiába kerül, míg a tanoncok megtanulnak ebben közlekedni, hiszen nem bénázhatnak, botolhatnak meg egy elegáns társaság előtt, aminek a feje hihetetlen magas összegeket fizet ki a társaságában eltöltött néhány óráért. Itt megjegyezném, hogy már azt is hallottam, micsoda barbárság a gésáknak eltorzítani a lábfejét. Ez szintén tévhit, a lábfej eltorzítása, "összezsugorítása" a kínai nőknél volt divat, erotikus üzenetű.

A gésák népszerűsége feltételezhetően nagyban köszönhető az akkori japán családmodell felépítésének. A házasságok sok esetben érdekházasságok voltak, a felek között nem volt romantika, szerelem, szexualitás is csak gyermeknemzés céljából. Így a férfi kénytelen volt a testi vágyait kurtizánoknál kielégíteni, kellemes, szórakoztató társaságért gésához fordulni, a feleség feladata pedig a gyerekek ellátása, az otthon melegében biztosítása volt. E három szerepkör egymástól jól elválasztandó, ezért is nem lehet(ett) egy férjezett asszony gésa (bár volt, hogy egy gazdag férfi elvette kedvenc gésáját feleségül, de ezennel nyilván megszűnt a nő gésai hivatása létezni).

A kurtizánokkal való összekeverés mellett még sok tévhitre adhat okot, hogy a II. világháborúban amerikai katonák kiszolgálására megjelentek gésának öltözött prostituáltak ("gésa lányok"), akik bár próbálták leutánozni őket a külsőségekben, semmi egyébben nem hasonlítottak az igazi, tanult művésznőkre.

A mai napig élnek gésák, de számuk jelentősen megcsappant. Rendkívül kicsi az esélye, hogy Japán valamely utcáján szembe jön velünk egy igazi gésa, szépen kisminkelve, tökéletes frizurával, kimonóban mosolyogva. Találkozni lehet velük esetleg exkluzív, drága teaházakban, éttermekben, ahol éppen egy rendezvényen vesznek részt, de ennek kicsi olyan esetben az esélye, ha nem egy gazdag japán ember vendéglátását élvezzük, hiszen manapság sem veheti meg ezeknek a hölgyeknek a társaságát akárki. Japán nemzetiségű emberre pedig már csak azért is szükség van, mert az európai kultúrától, illemszabályoktól jóval eltérőbb a japán, így kell valaki, aki ismeri az ottani szokásokat, normákat.

Képzésük egyébként az idő folyamán nem lett egyszerűbb, manapság is sokat tanulnak, a maikok oktatói az idősebb gésák. Az azonban előfordul, hogy egy-egy gésa bár minden művészeti ágban rendelkezik ismeretekkel, valamihez jobban ért. Például valaki jobban zenél, valaki jobban táncol. A szolgáltatásaikat igénybe vevők gyakran több gésát is kérnek egy-egy rendezvényre, tárgyalása. Természetesen ez még magasabb költségekkel jár.

Amennyiben belegondolunk abba, hogy az üzletemberek a teaházakban összegyűltek, összegyűlnek sok esetben titkos üzleti tárgyalásokra, elképzelhetjük, hogy valóban milyen magas a társadalmi szerepük ezeknek a nőknek, hiszen mindent látnak, hallanak, mégis tudják, hogy nem adják tovább, nagyon diszkrétek.

Személy szerint csodálom a gésák világát az alapján, amit eddig tudok róluk, de úgy vélem, egy európai embernek mindig kicsit érthetetlen, idegen, mégis csodálatos marad ez. Nem is tudom, egy itteni kultúrában felnőtt embernek egész hátralévő élete elég volna-e ahhoz, hogy megtanuljon mindent, megértsen mindent, ami japánok világában jelen van. Elég megnézni egy gésa táncát, csodálatos, de kicsit talán érthetetlen, mi nem értjük tökéletesen az apró kézmozdulatok, ujjmozdulatok jelentését, mégis elbűvölő. Ezt bizonyítja, hogy számos film, zene, mű alapjai ezek a hölgyek. Akár egymásnak valamelyest ellentmondó formában, hiszen, aki látta Az Érzékek birodalma c. filmet, illetve a Madame Butterfly művet, fedezhet fel különbségeket.

Nagyságukat alátámasztja, hogy bár egyre modernebb világban élünk, ahol a legtöbb ember törekszik az önmegvalósítására, az önérvényesítés legmagasabb fokára, a szelídség pedig egyre ritkább, még mindig, mikor valaki meghallja azt a szót, hogy "japán", először a gésákra asszociál. Sok nő - nem csak Japánban - pedig kutatja a titkukat, hogy mégis mivel babonázzák meg a férfiakat, milyen módon ápolják a szépségüket...