Villám Enci jötte

Szóval nagylányom tavaly februári kislány, így kiszámolhattátok, hogy nem sokat várt a kistesó. De ugye a gyermek örömbódogság, mint tudjuk, így nem gondolkoztunk a sorsán, nem volt kérdés.

A terhesség problémamentes volt, az elején volt némi émelygés, úgyhogy mindenki fiúban reménykedett, mi apával inkább megint kislányt szerettünk volna. És mivel apa saját állítása szerint csak szépet és jót tud, ismét kislányunk lett. (persze ugyanezt írnám, ha fiam lenne, mielőtt még kapok a fiús anyukáktól... :)

Inkább csak a vége felé volt már nehéz, sokkal jobban sürgettem volna kifelé Ketteskét, mint az elsőnél.

Nst-ken minden rendben volt, de szülésnek még semmi jele. Az utolsó héten viszont minden este fájásokat mértem, de sajnos csak 1-2 órán át, aztán mindig abbamaradt. Persze az egész rokonság nyújtotta az igényeket, ekkor szüljek, mert szabadnapos lesz, ekkor szüljek, mert jó idő lesz, mintha tudnád irányítani...

Mikor már nagyon untam, el is döntöttem, hogy csak azért sem szülök még. Szerintem Enci akkor kezdett el igazán fészkelődni... :)

Szombaton átmentünk anyukámhoz, férjestől, gyerekestől, mert hajnal 2-től nem aludtam, keménykedtem, hátha majd aznap lesz valami, de végül az össze-vissza jövő, erősebb-gyengébb fájásokon kívül semmit nem produkáltam.

Na de másnap!

Éjfélkor keltett a nagylány, mert a legtökéletesebb időpont az újabb fogak kinövesztésére a hugi érkezése. Úgyhogy visszaringattam, szerencsére könnyű gyerek, nem viseli meg nagyon a fogzás sem, éppen csak meg kellett vigasztalni és aludt is tovább. Még én is aludtam 2 órát, de utána fel kellett kelnem, mert már nem bírtam ki hang nélkül a fájásokat.

Reggel 6-ra 5 percesre rövidültek és eléggé nyögdécselősek lettek a fájások, úgyhogy a nagylányt elvitték a keresztanyjáék a mamához, nem értette szegény, hogy anya miért görnyed és majdnem sírt, ez nagyon rossz volt, férjecském nem győzte elvinni onnan a fájások alatt.

Aztán kettesben maradtunk apával 8-ig, ekkor azt gondoltuk, lehet, hogy be kellene már menni. Hát jól gondoltuk, ha később indulunk, talán lemaradtunk volna az egészről... :)

8.45 körül vettek fel a szülészetre, már 3 ujjnyira ki voltam tágulva, beöntés nélkül mehettem is a szülőágyra. A beöntés kihagyását mondjuk nagyon bántam, jobb lett volna, ha a férjem nem látja az eredményét, de hát a doki már látta, hogy nem sok van, gondolom nem akarta, hogy a wc-n szüljek.

9.10-kor volt burokrepesztés, a magzatvíz tiszta volt, utána nem sokkal jöttek is a tolófájások. Réka lányommal reggel 7-kor mentünk be és este 22.20.-kor született meg, ahhoz képest nagyon jól álltunk, de akkor sem gondoltam volna, hogy Enci baba 10.35-kor meglátja a napvilágot.

3. tolófájásra, sokkal sokkal ügyesebben, mint az elsőnél, a kisasszony szinte kirepült anyuciból, még a szülésznő is meglepődött, hogy milyen gyorsan kibukkant az egész teste. Majdnem kicsúszott a kezéből, nem számított rá, hogy olyan rövid lesz a köldökzsinór, szinte visszarántotta, alig tudták elvágni, olyan közel volt a kijárathoz...

A varrás most sem volt nagy élmény, főleg, hogy a mellettem lévő szülőágyon is éppen szültek, így várnom kellett a dokira. Ügyeletesnél szültünk egyébként, mint tavaly és ráadásul olyan mázlink volt, hogy ugyanazt a szülésznőt és dokit fogtuk ki, mikor megláttam őket, megnyugodtam, már akkor is nagyon rendesek voltak és a szülésznő még Réka nevére is emlékezett, nagyon jól esett.

A kórházban töltött napok is jól teltek, semmilyen kellemetlenséget nem tapasztaltam. A csecsemős nővérek kifejezetten kedvesek voltak, első éjszaka még sétálni is elvitték Encit, hogy tudjak aludni egy kicsit, mert elég akaratos kislány, de így 1 hét távlatából már bizakodó vagyok, szépen szopizik és szinte csak eszik-alszik baba, mint a nővére. Apa szerint biztos nagyon okos lesz, mint a nővérkéi, mert az agy alvás közben fejlődik. Ő már csak tudja... :)

Hát, így kezdődött földi léted, kis Tündérem, légy nagyon boldog, mi ott leszünk, hogy biztosítsuk a feltételeket!