Vallomások

Tudtam varrni régebben, de már nem tudok. Elajándékoztam a varrógépet.

Csalódás ez a "bármennyi napi feladatot megoldhatsz" kártya. 9 akciópontot dobtam ki rá, és nagyon kellett volna az, amelyik következik a sorban. Több eljátszani való pontom nincs. :(

A kolléganőm az idegeimre megy. Ekkora gyökeret, mint ez, még életemben nem láttam. Egy lelki nyomorék. Utálok vele együtt dolgozni.

Napi 2-3 órát töltök a Facebookon.

37, 6 a testhőm..., remélem nem covid.

Nincs macskám, mégis rengeteg macskakaját veszek, mert a környék összes macskája az udvaromban van. Nem tudom elnézni, hogy könyörögve nyávognak, mert éhesek.

Ma segítettem felállni valakinek a földről. Hálálkodott, de én mondtam, hogy örülök, hogy segíthettem.

Szeretnék megtanulni rendesen varrni.

Utálom a cigányozást és a romázást. Főleg akkor, ha indokolatlan. Sötétebb bőrű az új párom és ketten is megkérdezték, hogy magyar, vagy cigány?

Nem fogok olyan ember miatt szomorkodni, aki a kisujját sem mozdítja meg értem!

Sokan pont annyira elhízottak, mint én. Mégis ők boldognak látszanak, sütnek-főznek és bizony esznek is, többet mint 1200 kcal. Dupláját minimum. Nem sportolnak, elfogadják magukat. Ilyen szeretnék lenni, nem egy örök diétázó.

Nincs kedvem menni mammográfiára! Annyira utálom.

Mindenki fontos: a meló, a kollégák, a meló, a plusz meló, hol itt a kapcsolat? Ki a fontos? Miért én vagyok a ranglista végén? Mi a francnak hajszolni a lóvét ennyire? Ez az élet?

Szeretem mondani, hogy - Ugye, előre megmondtam!

Összefutottam a régi szerelmemmel. Nagyot dobbant a szívem! Beszélgettünk. Úgy érzem ő is megbánta a szakítást!

Átvert egy ismerősöm és meg is bántott. Azóta nem szól hozzám, levegőnek néz. Pedig én adnék neki még egy esélyt, ha csak annyit mondana, hogy bocsi. De nem fogok kezdeményezni, nem csinálok bohócot magamból...

Imádom szombat-vasárnap reggel a Sparban a friss meleg kakaós csiga illatát. Része az otthon feelingünknek.

7 hónapja nem láttuk egymást (vírus, home office). Csak a hangja maradt. De már az se. Egyedül ünneplem a nem létező évfordulónkat.

Szinte minden hónap másfél hét táppénz, mert a gyerek köhög😞 veszélyben a melóhelyem és pénzem is alig van. Nagyon kivagyok lelkileg már.

Még soha nem mondták nekem, hogy minden rendben lesz. Néha ez is segít, ha hallja az ember.

Bevallom, csak ámuldozok! Helyénvaló a mondás, miszerint helyesen lett az ész elosztva, mert mindenki megvan győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott. :)

Egy lány ismerősöm már hónapok óta próbálkozik, utalásokat tesz, fel akarja magára hívni a figyelmem. Sajnos nekem nem tetszik, csak barátként tudok rá tekinteni, de nincs szívem megmondani neki.

Kezdem unni, hogy semmit nem lehet kitenni szellőzni. Mindenre rárepülnek a büdös bogarak. Sok van megint. Utálom őket.

Észrevettem, hogy az a legnagyobb áldozathibáztató, akinek a füle mögött tömb méretű vaj van...

Remélem nem leszek alkesz. Jó úton haladok, de nem akarom elhinni, hogy velem az megtörténhet. Azért iszok, mert jól érzem magam tőle, nem azért, mert függök tőle.

Nemrég egy asszony akart nekem jósolni. Nem engedtem. Alig tudtam tőle megszabadulni.

38 fokos lázam van, de mégis el kell mennem bevásárolni.

Bármilyen nap van, vagy napszak, soha nem tudok extra kártyát venni. Köszönöm a játékot nektek, nincs kedvem tovább versenyezni. Köszi a bakancslistát. Jó volt veletek!

Egyre többször tapasztalom nőként, hogy sok férfi egyre bunkóbb, udvariatlanabb a nőkkel. Nem csak a fiatalok, hanem már az apám korabeliek is. Szabályosan élvezik egyesek, ha egy helyzetben megalázhatnak. Bánt és dühít egyszerre. Kezdem utálni őket.

Nem tudok egy teát megfőzni, egy tojást megsütni, egy vajas kenyeret megkenni, egy zacskós leves elkészíteni. Már mindegyiket próbáltam, de mindig valami nem lett jó. Egyszerűek, de én el tudtam mégis rontani!