Szexuálisan zaklattak 1. rész

Ugyanolyan iskolanap volt, mint a többi. Reggel felszálltam a vonatra és utaztam majdnem félszáz kilométert az iskolába. Péntek volt, ebben biztos vagyok. Péntekenként a négyórási vonattal mentem mindig haza, mert tele volt az előző (fél hármas) hazafelé tartó, hangos, kiabálós kollégistákkal. Soha nem szerettem a nagy zajt, anyukám is megértette, ezért megengedte a késésemet, azzal a feltétellel, hogy az iskolában maradok, beülök a könyvtárba, vagy elmegyek nagymamámékhoz. Szó sem lehetett róla, hogy a városban csavarogjak, amit amúgy nagyon ritkán tettem.

A BAJ után gyakran hibáztattam magam, hogy miért nem lázadtam a szülői nyomás ellen, és mentem csavarogni, vagy miért nem maradtam a könyvtárban, miért nem vittem magammal a kabátomat, miért nem mentem inkább a nagypapám egoista dumáját hallgatni.

De nem ez történt. A könyvtárban ültem egy darabig, majd észrevettem, hogy a kabátomat az osztályteremben hagytam. Tipikus baki nálam, gyakran előfordult, hogy valamit elhagyam.

Bőven volt még időm a vonatra elindulni, de inkább felszaladtam a másodikra a kabátomért.

És ekkor kezdetét vette a történések sora, ami lelkileg összetört.

Néhány lány, osztálytársak, még a teremben voltak. Ők voltak a népszerűek: anyuka SzM-es, minden szünetben a büfében álltak, iskolai szünetekben az alap Horvátország, Görögország, Olaszország volt.

Elkezdtek beszélgetni velem, én örültem hogy egyáltalán észrevettek. Elég zárkózott gyerek voltam, furcsa humorral, használt fiús cuccokkal, rövid hajjal.

Próbáltak olyasmi után érdeklődni, hogy van-e pasim, simogattak-e már ott lent, csókolóztam-e már.

Kezdtem magamat kellemetlenül érezni, de valamiért nem távoztam.

A maszturbációra terelődött a téma.

Innentől fogva homályos részletek vannak a fejemben:

Bezárják az ajtót és cukkolnak, hogy feküdjek az asztalra és maszturbáljak.

Könyörögtem nekik sírva, hogy engedjenek el, mert lekésem a vonatot.

Kijelentették, hogy ha nem csinálom, bezárnak az osztályba és hazamennek.

Végül belementem. Sírva.

(Hálát adok az égnek, hogy nem volt akkoriban minden gyereknél kamerás telefon)

Könnyekkel a szememben szaladtam a vonatra, végigsírtam az utat, majd otthon először felvettem a "minden rendben" maszkot.

Hétfőn, mikor bementem az osztályba, már mindenki rólam beszélt. Persze, a történetből kimaradt, hogy megaláztak, megzsaroltak, kényszerítettek, és hogy végig zokogtam.

De voltak más "részletek": tollat, ceruzát, krétát helyeztem magamba...

A történetek egyre-egyre durvábbak, undorítóbbak lettek, még az a pár lány sem szólt hozzám, akiknek addig volt hozzám pár kedves szavuk.

11 éves voltam ekkor.

Folytatása következik, amikor elég erőm lesz újra erről írni.