Szerelem ötvenen túl... (beszélgetés)

A szerelem csodálatos! Mindegy a kor. Lehet divatosabb fiatalon, de érettebb kissé később.. vagy ki tudja.

Bölcsnek kell hozzá lenni, főleg, hogy 30-40-50-60-on túl, már nem "tiszta lappal" indol az ember.

Van még itt valaki, aki erről véleménnyel bír??? :-))

Éjjel a gépen…

Érezni akarlak. Tudni hogy vagy.

Megírom.

Odabújni, simogatni: Hiányzik az agy.

Elmondom.

Veszed azonnal. Érzem s felmelegszem.

Olvadok.

Válaszolok rögvest. Szerelmesen.

Olvasod.

Furcsa játékba kezdünk.

Élvezem.

A másik teste nélkül.

Hogy legyen?

Géped mögött írod, nő férfiasságod.

Csodálom.

Gépem mögül saját testemen vibrálok.

Kívánom.

Forró ölembe képzelem a szádat.

Siess.

Ahogy keresed nyelveddel a tájam.

Tied.

Képzelgünk, játszunk, áltatjuk

Magunkat.

Elhisszük: szeretünk, eláruljuk

Agyunkat.

Testünk felhevül, nem érintjük

Egymást.

A szép szerelmet öljük, ugye érted?

S nem mást.

Elmentél.

Elmentem,

Kilökött a szerver.

Cyberszex volt. Enter.

A szerelem nincs korhoz kotve.Mi is 6 eve szilveszterkor ismerkedtunk meg a ferjemmel,en 54

o 59 eves volt.Azota is boldogan elunk.

Az első szerelmemre gondoltál? "akiről lentebb írtam"?

Dehogy terhelném ilyesmivel!

De azon már gondolkoztam, hogy feladok egy hirdetést és keresek egy társbérlőt.

Csak egy kicsit félek egy idegentől.

Kedves Aysel!

Nem mondom tényleg nem lehet könnyű, de talán van valamilyen megoldás arra, hogy legalább külön albérletben lekjatok. Persze a lakásfenntartás!! DE a barátod, akiről lentebb írtál nem tudna valamiben segíteni?

A felvett bankkölcsön fejében peres úton nem lehetne valamit visszakövetelni tőle?

Akkor talán könnyebb lenne egy lakást egyedül is fenntartani.

A remény hal meg utoljára....

Sajnos mindenkinek a maga keresztje....

Kedves Kevus!

Tudod mi a különbség köztünk?

Hogy én rokkant nyugdíjas vagyok és nem a saját lakásomban(mert azt elárverezte a bank,a kölcsön miatt amit neki vettem fel)hanem albérletben lakunk.

Anyagilag én sem tudok egy lakást fenntartani. DE már nagyon nehezen viselem el őt. Cselédnek néz.

Ha hozzászólok mindig durván válaszol. Te mit tennél az én helyemben?

Kedves "dobipa3"

Köszönöm a mindenre kiterjedő válaszodat. Őszintén csodálom, hogy a leírtakat kibirtad, igazán megérdemled már a mostani jó kapcsolatodat, csak tartson minél tovább!! Nálunk azért ennyire nem súlyos a helyzet, és az a baj, hogy valahol legbelül még mindig szeretem ezt az embert, bár lehet, hogy ezt csak hiszem, mert nem merem az ellenkezőjét hinni.

Ami nagyon borzasztó, hogy anyagilag is függök tőle, mivel nagyon kevés a nyugdíjam, és hát -mint tudjuk - nyugdíjasként dolgozni szinte lehetetlen a mai világban. Az én lakásomban lakunk, és néha már azt érzem, hogy rab vagyok a saját lakásomban. Mindenbe beleszól, oktatni akar, pedig aztán a háztartásvezetésből van vagy 40 évi gyakorlatom. A nap 24 órájában együtt vagyunk és ez már sokkkkkkkk!!

Igaz, néha elmegyek a barátnőmhöz, ennyi "szórakozás" adatik. Már a gyerekeim is észrevették, hogy nincsendk rendben a dolgok velünk, pedig őket egyáltalán nem szeretném ezzel terhelni.

Ha elküldeném valószínűleg el is menne, de 63 évesen mit lehet kezdeni? Ráadásul anyagilag is kilátástalan lenne minden.

Szóval még mindig dilemma......

Teljesen igazad van. Sokszor félünk az egyedülléttől, vagy gyávák vagyunk lépni.

Azután rájövünk, hogy elrepült az élet.

Kedves Dobipa3 legalább most merd elhinni a boldogságot, amíg van."mert megérdemled!"

Mint ahogy minden jó ember.

Helyesbítek a lányom nem 1, hanem 10 éves volt amikor diktáltam neki a főzés tudományát!

Bocs!

Kedves "kevus"

Amennyiben a korábbi, talán a legelső hozzászólásom elolvstad biztos, láthattad, hogy ugyan így éltem 30 évig,azzal a különbséggel, hogy az én férjemben még kötelezettség tudat sem volt. Képzelj el egy őrült tudóst, vagy festőt akit a hétköznapi élet egy csöppet sem köt le,senkit, de senkit nem szeretett, sem a szüleit, mellesleg az apja ki is tagadta halála előtt, mivel rá sem nézett. A gyerekét sem, ugyanis nekem is második házasságom volt és a 26 éves lányom született a házasságunkból, a fiam az első házasságomból. Semmi más nem érdekelte, csak, hogy tudjon mit enni, de hogy a lánya egyáltalán, hogy tanul, mi akar lenni halvány ibolyája sem volt. Sőt,mivel a fiam hamarabb kirepült a családi fészekből, amikor vele házasságot kötöttem, már éppen középiskolába került vidékre, így túl nagy nevelés nem volt, sem törődés vele. Ezt jegyezd meg mert ennek még lesz jelentősége. Ennek az embernek soha nem volt egy barátja, kifele mindig az intelligenciája volt az amit fitogtatott, és mindent "megtudott" csinálni, de csak szóban mások fele, persze tudományos alapon. No már most hála istennek én soha nem voltam beteg, de kaptam egy tetanusz oltást és utána egyszer csak 3 napig olyan beteg voltam, hogy szó szerint nem tudtam felkelni. Persze kötelességem az akkor is volt pontban 12-kor ebéd legyen vasárnap az asztalon. Meg volt, mert a 1 éves lányomnak diktáltam az ágyból, hogy mit hogyan, de ezt csak 3 napig bírta amikor is kijelentette "no mi lesz már? vagy felkelsz, vagy megdöglesz?" Ezt szó szerint így mondta a lányom füle hallatára, ez a 140-es IQ eredménye volt a ház falán belül.

Közös program?, hát nem volt benne semmi köszönet, mert sem nekem, sem a kislányomnak nem volt szabad még jól érezni sem magunkat, mert pl. a TV műsoron mi jót kacagtunk, akkor ő a saját lyukából -mármint szobájából- kiszólt, hogy jaj, de jó kedvetek van! Mivel nem néztük már a TV-t sem együtt, ez is baj volt, mert ő nem tudja élvezni a saját TV-jén nézett műsort.

Summa-summárum, én nagyon balga voltam, mert ebbe belenyugodtam és nem mertem változtatni, mint ahogy már írtam, mert ugye mit szólnak az emberek. Ezzel most már tudom, hogy nem lett volna szabad törődnöm, eltartanom, kiszolgálnom egy olyan embert aki az utolsó véremig kiszipolyozott. Mivel csendes és nem veszekedő típus vagyok, türtem és szenvedtem. Igen mi is mint társbérlők, vagy még az sem, helyesebb, ha azt mondom, hogy két idegen éltünk egy fedél alatt.Szex? no nem, volt neki pótmama szolgálat, így hívtuk a lányommal.Őszintén bevalva mellette, vagy helyesebben tőle, már nem is volt rá igényem. Mert addigra már úgy ki ábrándultam a férfi népből általa, hogy nem is aludtunk egy szobába, mivel nem voltam hajlandó a piás po....t esténként szagolni.

Az én őszinte véleményem az, hogy amikor már ennyire elhidegül két ember egymástól, nem tudom elképzelni, hogy lehet még a kapcsolatodból valami.Tudjuk ugyebár, hogy felmelegítve csak a töltöttkáposzta a jó. Közben azért próbáltam vele én is, mert voltak fogadkozások, meg szép ígéretek, de soha nem lett belőle semmi, csak ideig-óráig, de már az sem volt tökéletes.

Örülni a férjem sem tudott soha semminek, legtöbbször ki sem bontotta az ajándékot, még évek múlva is ugyan úgy volt, annyira nem érdekelte.

Az, hogy nekem az életem így változott pozitív irányba, az szerintem maga a csoda, mert soha nem hittem volna, hogy valaki még tudja értékelni a törődésemet, a szeretetemet, bevallom még én sem akarom elhinni most sem egészen, s ez nem jó, mert mindég van bennem egy félelem is, hogy elveszítem a megtalált boldogságot, ez meg már biztosan attól van, hogy 62 éves vagyok. Ezért "kevus" igen is légy erős és dönts úgy ahogy neked a legeslegjobb, mert csak egy életünk van, s ha mi nem merjük megtenni az első lépést soha senki nem teszi meg helyettünk! Élj a mának, még akkor is, ha pillanatnyilag úgy érzed, hogy teljesen egyedül vagy, majd kialakul, ne várj annyit mint én, nem érdemes.

Őszintén, tiszta szívemből kívánom Neked és minden sorstársunknak, hogy így legyen!

Szeretettel: dobipa3

Én is hozzád hasonlóan 30 évi házasságot bontottam fel. Második férjemmel élek, de ez a házasság sem hozott örömöt az életembe. Bár kivülről nézve nagyon rendes a párom, egy szavam sem lehet. Segít a háztartásban, de semminek nem tud örülni, semmit nem akar együtt csinálni velem. Soha egy közös program. Már terapeutánál is voltunk, azt is abbahagyta, nem érdekli. Csak kötelességtudat van benne, semmi más. Úgy élünk mint a társbérlők.

A szexről már nem is szabad beszélni előtte, mert ahhoz sincs kedve immár több éve, pedig én még szeretném nőnek érezni magam.

Szerintetek lehet még ezen javítani valamit? Ha van valakinek jó tanácsa szívesen fogadom

Szinte szóról szóra az én történetem. Olyan ici-pici eltérésekkel, hogy azok szóra sem érdemesek.

Sok boldogságot ehhez a gyönyörű érzéshez!

Szerelmes voltam. Nagyon. Első szerelem,én 15 Ő 16 volt. Amilyen szépen kezdődött, olyan hamar véget ért. Szexuális kapcsolat nem volt közöttünk.De éjszakákat sírtam. A MINDKETTŐNK DACOSSÁGA VETETT VÉGET ENNEK A KAPCSOLNAK. Mindig a szívemben maradt. Voltak férfiak akik nem tudták velem őt elfeledtetni, és bevallom szex közben rá gondoltam.Végig kísért ez az érzés 49 éves koromig. És a neten egymásra találtunk. Először csak beszélgettünk.Azután találkozgattunk, és összemelegedtünk. Csak ritkán talizunk. De gyakran beszélünk telefonon.

Ami most következik arra nem vagyok büszke!

Neki családja van, nekem élettársam, és unokáim.

De ha soha többet nem találkozunk, akkor is megadta a sors amire vágytam. Nem kívánok többet.

Családját tiszteletben tartom, nem akarom, hogy az enyém legyen, nem is lehetne.DE vele találtam meg az igazi összhangot, még ha rövid időre is.

Nagyon szépen köszönöm jókívánságodat és gratulálok a Te párkapcsolatodhoz. Ez csodás, sajnos nagyon ritka az ismeretségi körömben, de valóban vannak.

Utólag bevallva 30 évi "magányos" házasság után alakult ez így. Sajnos engem a munkám mindég nagyon lekötött, aztán a család, pótcselekvésként, mindent elvállaltam, hogy a család, maximálisan minta anya, háziasszony és látszat feleség legyek. Nagy kár volt az időm elpazarolni most már utólag belátom. Tettem ezt úgy, hogy saját gyerekem kérte 18 éves korában, hogy váljak el és kezdjek egy új életet, hiszen a külső szemlélőnek volt csak minta házasság, belölről csendes öldöklés, mert még azt sem mondhatom, hogy hangos veszekedések lettek volna, mert az alkohol volt az úr a volt férjem irányítója, no és ami még ezzel jött, nők stb. A családfenntartó én voltam, s ezért nagyon sokat dolgoztam, hogy jó közepes szinten fenntudjam tartani a családot.

Mindenesetre ezen már nem örlődök, mert talán akkor soha nem találkoztam volna VELE.

Jó volt olvasni, amit írtál! Tartson meg Benneteket a Mindenható minél tovább ebben a szép kapcsolatban, szívből kívánom!

Az írásod utolsó bekezdéséhez: mi 47 éves házasok vagyunk pont ma, és ezekkel az érzésekkel és gondolatokkal. Ezért is nagyon átérzem, amit írtál!

Helló Mindenki!

Maximálisan egyetértek, én 62 vagyok, már elkönyveltem, hogy soha senki. 5 éve ismerkedtünk meg a párommal, nem társkereső oldalon teljesen véletlen egy aukciós oldal hozott minket össze. Tehát mondhatnám úgy, hogy munkakapcsolat.Kettőnk között a távolság több 10000 km, de hála az internetnek egyre többet beszélgettünk, egy őszinte és nagyon szép barátság alakult ki közöttünk. Már mindennepossá váltak az éjfélig tartó beszélgetések, s mivel sok-sok közös pont volt az érdeklődési körünkben, már hiányzott, ha nem hívott. Majd 2 évvel ezelőtt hazalátogatott és személyesen is találkoztunk, jókat ettünk és beszélgettünk,őszintén furcsa volt a találkozás, olyanok voltunk mint a kamaszok, magyarul bátortalanok, s nem közeledtünk egymáshoz, maradtak a jó beszélgetések miután "Ö" hazarepült.

Eltelt még egy év és ismét hazajött, ekkor már mindketten éreztük, hogy jólenne kicsit közelebb lépni, de még mindig tartottuk a 3 lépés távolságot. Volt olyan is amikor egy üdülőben, egy szobában, de két ágyon aludtunk, de sajnos én kis naív elutasítottam a közeledését. Mondván, hogy ezt a szép barátságot "ne rontsuk el"!

Én 61 éves Ó 68 éves volt ekkor, itt léte alatt egyre többet voltunk egymás társaságában, jól éreztük magunkat, a levegő kezdett izzani, ne nevessetek ki, de valóban, már kezdtem sajnálni a visszautasítást, de a büszkeségem nem engedte, hogy már meg én közelítsek.

Egymás érintése akkor következett be amikor külföldön élő lányom meghívott minket vendégségbe -már, mint kettónket- és csodák csodája egy szobába egy franciaágyra kerültünk. Kerestem én a kiutat, de senki nem hitte el, hogy ennyi együttlét után köztünk sehol semmi, még saját lányom sem, sőt bíztatott, hogy ne legyek már ennyire visszahúzódó.

Gondolkodóba estem, sőt kényszerhelyzetbe kerültem, most mit tegyek? Amennyiben megjátszom a szűzkislányt kinevet, hát úgy döntöttem lesz ami lesz, s ebből az lett, hogy kialakult egy csodálatos kapcsolat, mely mind a mai napig tart.

S miután félévet Ő tartozkódott Magyarországon novemberben már együtt utaztunk az Ő hazájába, félévet ott töltöttem. Együtt dolgoztunk, s közben sajnos kapott egy Strok-ot, ápoltam és aggódtam érte, de talán az Isten is így akarta, mert neki sem volt senkije,nekem sem, hozzáteszem mindkettőnknek csodálatos gyerekeink, unokáink vannak, szeretnek minket, de ők is élik a maguk életét.

Nekem sajnos lejárt a tartózkodási e gedélyem, ezért május legelején haza kellett jönnöm, a párom május végén már jött utánam. Egy csodálatos nyarat töltöttünk együtt, most novemberben hazament, s megint mint régen beszélgetünk és jól esik minden szó és várjuk 2010. februárját amikor én fogok ismételeten hozzá utazni.

Élvezzük az együttlétek minden pillanatát,jól esik egymáshoz érni, egy ölelés egy símogatás egy szó elmondhatatlanul jól esik. Lessük egymás gondolatát, talán második kamaszkorunkat éljük. Sokkal-sokkal mélyebbek ezek az érzések, talán, mert érezzük nincs már sok időnk, s ami még van szeretnénk széppé tenni minden percét. Félreértés ne essék nem csak a testiségről szól ez a dolog, hanem az egymás szeretete, tisztelete és egymás iránt kialakult felelősségérzete teszi mindezt annyira széppé, s bármi lesz is örökké feledhetetlenné!

Az a nagy igazság, hogy reg.nál nem az igazi koromat írtam. Már javítottam. Lassanként 60 éves leszek. Elnézést kérek Mindnyájatoktól!

Amit most leírtam, az az igazság:-))) Olyan jólesett kicsit fiatalnak lenni.... De miért is? Szebbnek látszott. Pedig értelmetlen volt. Hát ez az..: hazug ember és a sánta kutya esete.

Rövidesen több írásomat is felteszem. Sokáig publikáltam női magazinokban.

Ez mind nagyon szép én is részese voltam ennek az érzésnek .De elmúlt,a párom 61 én 49 vagyok nem sokáig tartott .Most már nem köt össze semmi .

Nálad sem fog sokáig tartani ,de ha vége készülj a következőre .

Nagyon szép, amit írtál. Én 40éves vagyok, a párom túl van a hatvanon. Igaz szerelemmel szeretjük egymást már 25 éve. Nem tudunk betelni egymással.

Ő az Én lelki társam. Mindenkinek ilyen mély és szenvedélyes szerelmet kívánok! Sok boldogságot!