Szerelem két nő között. (beszélgetés)
Én nem gondolnám hogy,szerelem létezik.Szerintem csak vonzodásról lehet szó.
Ez egy nyílt fórum. :) Ha nem tetszenek a válaszok, ne olvasd.
Inkább gondolom szexuális vonzódásnak, mint érzelminek.
Ha heteróhoz vonzódsz, az pech.
Ha csak a beszologatasra kepesek egyes forumtagok, akkor faradjanak el innen, mert nem érdekel a rosszindulatusaguk. Köszönöm.
Mi? Az olvasás képessége kedves fórum tagunk esetében vagy a 2018?
Igen, biztos nem könnyű, és megértem valahol őket is. Hagyom, majd ha úgy gondolja, hogy beszélni akar velem, akkor felkeres.
lehet hogy az a lány nem biztos benne,milyen identitású,
majd elválik,addig jobb ha békén hagyod,
a szülőknek ezt nem lehet könnyű elfogadni,
Szóval hiába létezik igaz szerelem két azonos nemű között ha mégsem lehetnek együtt.
Én a lányokat szeretem, vagy is egy bizonyos lányt. Tiszta, őszinte szerelemmel. Viszont a lány anyja, és családja ezt undoritonak tartja, így eltiltottak a lányt tőlem, mert a szülők szerint én vittem bele a bűnös szerelembe. A lány szeret engem, de az anyját is, és mindig azt akarja hogy az anyja büszke legyen rá, de így most úgymond két tűz között van.
régtől van ilyen,
akkor is volt,amikor ez tilos volt,még is volt,
ma már,hires emberek is nyiltan felvállalják,
mindenkinek szive joga azt szeretni akit akar,
bár nemtudom elképzelni,de az ő dolguk,
ha nekik úgy jó ,másnak semmi köze hozzá,
Bizonyos dolgokat nézve lehet, hogy jobb lenne, ha az őskorban élnénk. Biztos régen is voltak olyan személyek, akik a saját nemükhöz vonzódtak, legyen szó férfiakról vagy nőkről, de azzal nem kérkedtek, hanem szégyenkeztek miatta és megpróbálták úgy intézni, hogy ne kerüljön a nyilvánosság elé.
Lètezik, lagalábbis külső szemlèlő számára úgy tűnik. De hogy igazából mit èreznek vagy hogy mit kèpzelnek, azt csak ők tudják .
Természetesen csak tréfáltam. Olyant kérdez a TI, mintha őskorban élnénk.
Létezik. Én személyesen ismerek egy párt, akik igaz szerelemmel szeretik egymást.
Biztos bár engem nem érint.
Simán.. nincs a nagykönyvbe leírva, hogy a férfi csak nőt, a nő csak férfit szerethet. Van, aki úgy születik, hogy neki csak a saját neme jön be.. és van, aki sok-sok év után döbben rá, hogy neki egy ugyan olyan nemű emberke kell. Nem szégyen az.. :) Csak a mai napig elég nehezen kezelik egyes emberek, pedig semmi rossz nincs benne.. Én támogatom őket!♥
Biztos létezik. Nem gondolok semmit, mindenkinek a szerelme a magánügye, ha hetero, ha nem.
Teljességgel kizárt, mindazonáltal lehetetlen.
Attól függ mit szerelsz két nő között.
Szerintem olvass utána. Mellesleg immáron 2018-at írunk, nem 1950-et.
Sziasztok! Szerintetek két nő/férfi között lehetséges a szerelem? Mit gondoltok erről a témáról?
További ajánlott fórumok: