Sopron. Sétáltam a Patak utcán. Egy ismerős arcot láttam.... (beszélgetés)

Ez nagyon jó :)

Egy alkalommal ügyfelemet látogattam egy kávézóban. Nagyjából ugyan az a vendégkör. Szóval beszaladok, köszönök, mosolygok, majd a pultnál ülő úriembernek is nagy mosoly, ismerős, hát köszönök. Ő kedvesen vissza, még int is egyet, mikor felkapom, amiért mentem, ahogy kiléptek, leesik, hogy persze, hogy ismerős, Szujó Zoltán volt. Oké, hogy én felismertem, de fordítva nyilván nem volt annyira indokolt az üdvözlés… ez vicces utólag. Szerintem ezek kedves kis sztorik:)

Én rendszeresen köszönök számomra idegen embereknek (főleg idős néniknek, bácsiknak) egyszerűen csak azért, mert jólesik. Nekik is is jólesik. :)

Én is jártam már így, hogy nagy vigyorral ráköszöntem valakire, aztán miután elmentem mellette, akkor jöttem rá, hogy ő nem is az, akinek gondoltam. Alig volt kellemetlen :(

Voltam már hasonló szituban én is. Amikor elváltunk, akkor jöttem csak rá, hogy összekevertem valakivel. Szerencsére azóta sem találkoztam az illetővel:-)

Én a hétvégén 5 perce beszélgettem egy férfivel az utcán, aki lelkesen üdvözölt, mire rájöttem, hogy ki is ő. Mondjuk érdekes volt úgy beszélgetni, hogy nem tudom mihez kötni az embert :DDDD

:D Ez jó:)

A vallomás: "Sopron. Sétáltam a Patak utcán. Egy ismerős arcot láttam. Köszöntem. Ő meg vissza. Csak vagy két méter után jöttem rá hogyan pasi nem ismerősöm, ellenben úgy néz ki mint a török sportlövő. Nagyon hülyén éreztem magam."