Normális az, hogy a 13 hónapos kisfiam minden idegennel barátságos? (tudásbázis)

Olvasgattam a hozzászólásokat. Van, amivel egyet értek, van amivel nem.

Nekem 11 hónapos a kisfiam. Kíváncsi, érdeklődő, sok idegennel barátságos (de! Nem mindenkivel).

Tündéri jó baba, mindenki azt mondja, el vagyok vele kényeztetve.

Órákig képes lefoglalni magát, az a lényeg, hogy a közelében legyek, lásson. Vagy a nagyszülők, ha éppen ott van.

Ha apja hazajön, el vagyok felejtve ideiglenesen, apa a minden. Általában. Vannak olyan napok is, amikor csak én kellek neki.

Hiszti viszont van. És igazi, vérbeli hiszti. Ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja, ha valamit nem kap meg, dobál, hajigál, veszekszik. Majdhogynem a s.ggét a földhöz veri. Akaratos gyerkőc.

És mindezek ellenére mindenki (ismerős, idegenek, orvosok, szakemberek) azt mondja, hogy ilyen kiegyensúlyozott kisgyereket ritkán látni.

Apával kapcsolatban lehet nálatok is ez a helyzet. Kevesebbet van vele, mint veled. Olyankor inkább vele van, vágyik rá jobban, hiszen te akkor is "ott vagy", amikor apa nem.

Az elmúlt 2 napban nagyon megfigyeletm a kincsemet. Próbáltam nem sértődötten hanem amennyire lehet objektíven szemlélni.

Bölcsibe vitelkor rám sem nézett egyik alkalommal sem, amint odaértünk. De az óvónénire sem!!! Azonnal elkezdett szaladgálni a kertben, ment a virágokhoz és kertitörpékhez. A színes világ és a természet nyűgözte le, egyedül a kutyával foglalkozott még. Gondolom ez nem ellenem szól,hisz a bölcsis nénit sem vette figyelembe. Elhozatalkor apának pont örült. Amikor együtt hoztuk el, eleinte oda sem jött hozzánk, mert a fűben ülve játszott. Majd felkelt és odajött hozzánk aztán magyarázott és muatatta a virágokat.

Ha apa is ott van velünk, akkor velem sokszor elutasító továbbra is, nem akar hozzám jönni. Ha közelítek rázza a fejét és apához bújik. Ez akkor igaz csak ha apa karjában vagy közelében van. Ha elesik vagy valamit akar pl hogy vegyük fel apához megy. Amint apa nincs a közelben bújik hozzám, ölelget, kacsint nagyokat. Kacag, hív hogy játszak vele, sőt még néha puszit is ad, amit nagyon ritkán szokott és azt eddig csak nekem adott.

Nem értem egyébként? Hogyhogy csak akkor kell anya ha nincs ott az apa? Vagy csak apát ritkábban látja és vágyik az apás időre?

Szerintem az internet egyszerre nagyon hasznos és ugyanakkor veszélyes is. Ugyanaz a tudás, információ, amit szabadon olvashatunk, egyszer hasznos és segít egy problémát megoldani, (mint az én esetemben, amikor a youtube-on találtam rá a teljesen megegyező másik esetre és az vitt minket a jó irányba), máskor ártalmas (mert bővebb háttérinformáció és tudás nélkül óriásit tévedhetünk is, pl. amikor megítélünk valakit, aki ír magáról két mondatot). Sokszor én egyfajta lelki szemetesládának látom ezeket a fórumokat és mégis jó, hogy vannak, mert én pl a terhességem alatt végig fórumoztam több velem együtt terhes kismamival - és fórumozunk most is - és a kölcsönös tapasztalat csere nagyon hasznos volt, számomra sokszor építő jellegű. Bátorságot merítettem egy-egy vizsgálathoz az általuk elmesélt élményekből, fel tudtam jobban készülni egy másik nehézségre, a bátorító írásaikkal, sokszor új szemszöget mutattak nekem egy általam egyértelműnek vélt helyzetben vagy plusz információt kaptam valamiről, amit én nem találtam meg sehol máshol.

Az az egy biztos, hogy a gyereknevelés az nagyon nehéz. Én eddig nagyon szerencsés voltam, a babám egy nagyon nyugodt természetű baba, ugyanakkor sajtkukac van a fenekében, ő nem tud megállni, mindig csak mozogna. Én hamarabb elfáradok, mint ő. Szerintem az természetes, ha egy ilyen pici baba mindenkivel barátságos, de az is természetes hozzá, hogy megjelenik, hogy bújik a mamához, ha egy idegen meg akarja fogni. Az én babám is örömmel játszik idegen anyukákkal és apukákkal a játszótéren, tudja, hogy én ott vagyok és nagy boldogan ő maga megy oda másokhoz és nézi meg a játékaikat, próbál ő is kíváncsiskodni. Én, mint anyuka, biztos szintén elszomorodnék, ha a babám - főleg egy 13 hónapos - velem szemben durva lenne, úgy, ahogy a topikindító leírta. Én azt gondolom, ez valamilyen érzelem kifejeződése - talán a bölcsié. Ugynakkor a babák tesznek sokféle számunkra furcsát, ami másik szemszögből nézve nagyon is érthető, csak elsőre furi. Az én kisfiam pl. a minap beleharapott a saját kezébe. Ez nagyon furcsa volt. Aztán 2 perc múlva már meg is értettem egy másik cselekményéből, hogy miért tette. Nő a foga és mindent és mindenkit megharap. Olyan lett, mint egy kiskutya. Harapós. Mindig mondjuk neki, hogy nem szabad harapni, hogy másnak ez fáj. Ő eddig ezen mindig boldog arccal mosolygott. Ebből tudtuk, hogy nem értette. Most gondolt először arra, hogy a nekünk fáj az azt jelentheti esetleg, hogy rossz nekünk, ha megharap minket. Beleharapott a saját kezébe, ezt a jelentést ellenőrizni. Azóta nem harap meg senkit úgy, hogy az fájjon. Harapdál ugyan, de nagyon finoman és bújik hozzánk olyankor. Sokszor ilyenkor ránevetek és ő elszalad a Dologél kenőcsért a cumijára.

A másik ilyen fura eset: a minap a falba verte a fejét. Nem erősen, csak finoman, de beleverte. Ez is furcsa volt. Előtte elesett és megütötte magát nagyon. A szék oldalába ütötte az arcát. Mutattam neki, hogy csúnya szék okozta a fájdalmat, amikor vígasztaltam. Más sokszor előfordult hasonló. Úgy tűnik, most figyelt fel a dolog megfelelő jelentésére. Megnyugodott, oda ment a székhez és óvatosan beleütögette a fejét. Nézett rám nagy szemekkel. Én ebből tudtam meg, hogy ő a szaladt, nekiszaladt oldalról a széknek, szinte vitte magával, de ő ezt nem is vette észre, ő csak a fájdalmat érzékelte, azt nem, hogy a szék okozta. Amikor felhívtam a figyelmét, akkor megvizsgálta a dolgot és rájött. Később játszott, majd odament a felhoz, beleütögette finoman a fejét, komoly arrcal - eszébe jutott a szék eset és ellenőrízte, hogy a fal is ezt tudja okozni vajon? Harmadik tök hasonló este, amikor a cica megkarmolta. Imádja a cicát. Üldözi a szeretetével. Az üldözi szót szó szerint kell érteni itt. A cica egy idő után már nem szereti ezt, és egyszer előfordult, hogy megkarmolta. A babám 3 mp-ig sírt, majd odament a cicához és boldogan, nevetve ott folytatta a dolgot, ahol abbahagyta. Nem értette meg, hogy a fájdalmat a cica okozta.

Sztem ezt olvasva, nem igy ertelmezem :)

Inkabb azt, hgy egy anyuka akkor tapasztal meg mindent es hangolodnak ossze, amikor a gyerkoc megszuleteik es cseperedik- empirikus dolog, ezt azatn fix.hgy nem irjak a konyvek :)

Es abban maximlisan egyetertek,hgy a sajat esetembol fogok kiindulni, akarmi is egyen a "problema" nekunk mi valt be, mit csinaltunk akkor epp vele, mi hatott, ilyesmik.

Nalam pl. Az egyik helyettesito haziorvos (gyerek) is pont ezert hiteltelen, nincs gyereke, de leugatott,mert a gyereket lazasan nem vittem rogton, hanem "kihevertuk" az eccakat. Mire ez volt a kedves szveg,hgy " anyuka, a gyermek az elso, nem a pihenes es a kenyelem,ezt meg anyam is tudta, akinek 8 altalanosa volt..."... mellesleg nem talalt semmit, ossz.immunerositot kapott a kicsi. Waaa...

Abban viszont maximalisan igazat adok, hogy az a rendszer hibája, hogy valaki egy internetes fórumon akar megoldast aznilyen jellegu problemajara, talán tenyleg azert mert nem tudja hova forduljon, es neadjisten még meg is nyugszik az olvasottak alapjan, jaaj,Juliska meg Mariska is azt mondja hogy nincs ezzel baj, akkor biztos niiincs....(mert ugye mélyen remeli az ember hogy nincs baj, es itt megint visszakanyarodhatunk az önigazolashoz,,,,)

Ennek ellenére ugy gondolom, hogy míg a "hogyan szedjem ki a foltot a ruhabol" kerdesre lehet tapasztalatokat gyujteni forumon, egy lelki vetuletu, 'pszihologiai' temanal nem szabadna erre tamaszkodni.

Es ahogy Te is tetted, amikor erezted hogy valami nem stimmel a babaddal, addig kell menni ide oda mig nem talalja meg az ember hogy ki tud neki segiteni.

Mindegy is, lehetne itt még ezen filozofalgatni naphosszat, de ennek nem itt a helye,

Záráskent en azt javaslom a kerdezonek hogy ha tenyleg meg akar nyugodni, keressen fel egy szakembert, mert azzal csak nyerhet.

Dehogy haragszom, eltérőek a vélemények, ezert vagunk emberek :)

(Ha felbehagyom az azert van mert felkelt a lanykam)

Amint irtam, nem olvastam vegig minden hozzaszolast, igy lehet volt ami elkerulte a figyelmem.

De

Ehez a mondatomhoz tartom magam, es bizony, jol mondatd, rám is vonatkozik.

En is ezt csinalom, ahogy mindenki mas, főleg ha a gyerekemről van szó. Néha, ha nagyon megerőltetem magam, észrevezsem, és -talan a sok könyv miatt.... - probalok kivülről néz i egy egy dolgot, es teljesen mas megvilagitast kap.

A "normalis" kifejezést meg pont azert tettem idezojelbe, mert nincs olyan hogy A normalis, a normalis mindenkinek mas.

Mindenki ilyen olyan normak es elethelyzetek alapjan összeaalitja magának a sajat "normalisat", es utana azt a fontalat koveti, azokat elveket vallja, védi. (A legjobb pelda erre pont ez a forum, valaki szerint teljesen rendben van hogy ilyen a kisfiu, valalki szerint meg nem).

Félreértettél , én nem allitottam hogy minden szülő rosszat mond, sőt ellenkezőleg, pont a felső mondat miatt, minden szülőnek "igaza van", mert a sajat szubjektiv latasmodjat huzza ra a problemara automatikusan mindenki, és a nagy hiba szerintem az, hogy ha van egy bizonytalan szülő, akinek mondjuk 3-7 aranyban leirogatjuk hogy szerintunk rendben van vagy nincs rendben, és ő azalapján itél, hogy éppen hány forumozo volt jelen ebbol es abbol a taborbol.

És bár igen, a könyv nem potolja az élettapasztalot , (ezert nem is akartam okoskodni hogy gáz vagy sem) mégis segit a hozzáértőknek abban, hogy objektiven vizsgaljanak egy egyedi esetet. (Jelzem, en csak azt irtam hogy tanultam pszihologiat, egy szoval se mondatm hogy aként is dolgoztam, penzügyi részlegen helyezkedtem el végül)

Ezert gondolom azt hogy hiaba van valakinek 5 gyereke, ezaltal 5 féle tapasztalata, az mind a sajat egyéni gyerekeire vonatkozik, es azalapjan megitelni valaki masnak a helyzetet, problemajat, nem feltetlen helyes.

Es ezzel a vilagert sem a hozzaszolokat abntom, nekik az a dolguk hogy reagaljank ha kerdezik oket. Inkabb a kerdezonek cimeztem az elso hozzaszolasom, miszerint egy ilyen kenyes helyzetben NE AZALPJAN akarja megitelni h baj van e a gyerekvel vagy nincs, hogy itt hanyan szavaznak mellette vagy ellene.

Ugyan ezert szoktam megmosolyogni a : "nem jott meg, nem vedekeztunk, terhes vagyok??? " cimu topicokat is.

Kedves Nikimiki01!

A válaszod túlnyom részében sok igazságot sejtek, mint egy friss anyuka, akinek egy 15 hónapos babája van. Mégis van itt egy mondat, ami bántja a szemem. Talán gyorsan válaszoltál, talán nem is gondoltad át mélyebben ennek a mondatnak a jelentését, de szerintem át kéne. Főleg, ha emberekkel foglalkozol.

"De mivel minden gyerek mas, es minden szulő is mas, itt mindenki a sajat esetebol fog kiindulni, és azt tartja "normalisnak" amit es ahogyan ő csinalta, hisz automaikusan önigazolast keres (es talal) mindenki..."

Ez egy nagyon veszélyes mondat és ne feledd, ha igaz volna, rád is vonatkozna. Mindenki mást tanult, én egyrészt anesztes asszisztens voltam egykor, később a matematikai logikában mélyedtem el jobban. Ez a mondat azt jelenti, ha kivesézzük (bocsi, nem bántásból, csak rávilágításból), hogy egy másik szülő véleménye kizárólag rossz lehet, mert saját maga tetteit akarja igazolni a véleményével és ezért már nem is lehet valósághű - ezen a ponton a matematikai logika nyomán tovább haladva máris eljutnák az egyszerre pszichológus és egyszerre anyuka problémaköréhez - érted ugye?. Ugye milyen veszélyes dolog, ha elfelejtjük a probléma mögött meglátni az embert és elkezdünk mindenkire sémákat ráhúzni? Talán egy pszichológus véleménye volna itt a jó, aki viszont nem anyuka, mert ő tudna adekvát maradni? Lehet, kedves válaszoló, hogy félreérthetően fogalmaztál, de ez így nagyon nem állja meg a helyét. Az igaz, hogy ahány ház, annyi szokás. Az is igaz, hogy egy pszichológus sok mindent tanult, talán látott is hozzá, talán nem (és az is igaz, hogy sokszor oly nagy szükség is van rájuk). Azért én nem becsülném ennyire le szülőtársaimat, anyáinkat, nagyanyáinkat, az ő tapasztalataikat, bármily másféle házból is jöttek.

Te a mai divatról írtál, amikor a babával való törődésedet írtad le. Te is friss anyuka vagy, bocsi, hogy azt írom, de frissebb, mint a topik indító. Biztos sokat nyom a latban a végzettséged, de sejtem, majd 15 év anyaság után némileg felül fogod ezt a gondolatodat írni, talán a munkád során is másképp fogod majd az eseteket megítélni (nagyon könnyű megítélni másokat valós saját tapasztalat nélkül és még egy diplomával is a zsebünkben azt gondolni, mi tudjuk és értjük is minden aspektusát annak, amiről a másik ember beszél, mert egy könyvből megtanultuk, mert oda volt írva). Úsztál már? Tudsz úszni? Képzeld el, hogy le van írva, hogy kell úszni. Elolvasod és aztán fejest ugrassz a mély vízbe, az írott tudás által. Egyértelmű, hogy elsőre lesznek csalódott pillanataid.

A kérdező nem véletlen teszi fel a kérdését, hogy másoknak mi a tapasztalata. Talán ebben a fantasztikus rendszerben, ami itt működik, nem is tud kihez fordulni valójában vagy azt se tudja, szükséges-e bárkihez is fordulnia. Pár hónapja én is az ő cipőjében jártam a babámmal együtt, így nagyon is együtt érzek vele. Nekem is volt egy problémám, bárkinek beszéltem róla, konkrétan hülyének tartottak, szakemberek jelentették ki, hogy hülye vagyok, ilyen nem létezik. Mivel nem vagyok egy könnyen eltántorítható fajta, így végül éjszakákat átinternetezve rátaláltam egy angol youtube videóra és meglátva ott egy babát, azonnal sikerült felismernem a babám gondját és már tudtam, hogy itthon hova forduljak. Innentől 1 nap alatt volt a kezemben az orvosi diagnózis is leírva és már mentünk is dévény tornára. Mi 2 hónapot betöltve jutottunk el oda, így miránk nézve nem lett a dolognak következménye, a kevésbé eltántoríthatatlan anyukák gyerekei sokkal később, amikor már a mozgásfejlődésükben komoly jelek mutatkoztak.

Ne haragudj és szép napot neked!

Szia, csak néhany hozzaszólast futottam át, tehát a teljsség hiányában:

Én azt mondom hogy ez túl komplex kérdés ahhoz hogy egy fórumon választ találj a problemára. Ha egyáltalan problema.

Az én babám még csak 7 hónapos, igy tapasztalatom nem sok, viszont tanultam pszihológiát, pedagógiát, és a nagyok azt mondják hogy ha megfelelő érzelmi biztonságban van egy gyerek, tart az idegenektől, legalabbis ilyen kis korban. Később aztán (kisiskolás korban) pont a jól megalapozott érzelmi biztonság miatt , viszont már sokkal nyitottabb, befogadóbb lesz a kórnyezete iránt, bizni fog a világban, és ez igy van jól. (Ezert fontos kesobb megtanitani a ne menj el idegenekkel ha hivnak tipusu dolgot)

De mivel minden gyerek mas, es minden szulő is mas, itt mindenki a sajat esetebol fog kiindulni, és azt tartja "normalisnak" amit es ahogyan ő csinalta, hisz automaikusan önigazolast keres (es talal) mindenki arra vonatkozoan hogy miert jo ha egy gyerek baratkozo, es miert jo ha nem az, attol fuggoen hogy az ő gyereke éppen milyen.

De a ti egyedi eseteteket nem masok szubjektiv szemüvegén át kene vizsgalni es ertekelni, szerintem menj el egy szakemberhez ha kerdeseid vannak, es biztosan megtalalod a valaszt.

Az egyedul jatszasrol es alvasrol annyit még, hogy egyik gyerek sem tud magától születesetol fogva elaludni es jatszani (vagy 100bol egy) ezeket is meg kell nekik tanitani.

Az en lanyom is nagyon keveset volt el magában, 5-10 perc után jött a nyöszörgés, szorakoztassam stb, amig még 'pici' volt, nem is volt ezzel gond, minden este a mellkasunkon aludt el 3 honapos koraig, napkozben hordozokendoben es utana tettem le, de amikor lattam hogy mar beallt a kis ritmusa, nem idegen neki annyira a vilag, elkezdtem szoktatni az alvashoz, jatekhozbstb.

Sirni sose hagytam, de ha pl elkezdett 15 perc utan a jatszoszonyegen nyoszorogni, kiabalni, kinlodni, nem ugrottam egyből s kaptam fel, vagy adtam valami mast a kezebem hanem hagytam egy par percet küzdeni, hatha feltalalja magat. Aztan amikor elkezdett tenyleges sirni, megnyugtattam es arréb tettem egy masik helyre, ahol tobb volt az ujdonsag, ott megint elvolt egy ideg. Addig volt nehéz amig nem tanult meg sajat magatol kozlekedni, most mászva mindenhova eljut, felfedez, van hogy 40 perc után már azert veszem fel babusgatni mert hianyzik :)

Az esti alvasnal a zene szerintem teljesen jo modszer, nekem is fontos hogy magatol el tudjon aludni, ne kelljen 1 orat az egya mellett ulni estenkent. Szerintem fontos hogy egy gyerek le tudja nyugtatni sajat magat (a kesobbi hisztik miatt is), de ezt minden gyerek mashogy eri el. Van akinek eleg a cumi, van akinek zene kell, van akinek kisrongy, stb stb.

Ez nalunk is nehezen ment, az elejen volt hogy 1-2 oran at is jatszottam a felvesz-letesz dolgot (suttogo modszere), letettem, kijottem, sirt, visszamnetem, kivettem, megnyugattam , letettem, kimentem, sirt stb.

De naprol napra csokkent ez az ido, 1-2 hetbutan kb 10 perc alatt aludt el magatol cumival, siras nelkul. Aztan volt gy időszak amikor a porszivo segitett, bekapcsoltam , 2 perc alatt elaludt, aztan kikapcsoltam. Ez tartott 2-3 hetig, aztan visszaallt a rend. Nehezebb periodusok nyilvan vannak, a jeteknal is, amikor már nem köti le szinte semmi, unatkozik stb, de ennek ellenere se oszd be minden percet, zsufold tele programokkal a napokat, mert lehet ezert nem tudja magat otthon lefoglalni, mert tul sok inger eri allandoan itt ott, ahhoz kepest otthon uncsi az elet...hagyd egy kicsit kibontakozni magaban. Nyöszörögni fog meg csimpaszkodni a labadba hogy vedd fel, de olyankor probalj inkabb csak beszelni hozza, ne vedd fel, es ha azt mondod neki hogy mondjuk ha megpucoltad a krumplit felveszed (ne azt mond h 5 perc mulva mert azt nem erti), akkor utana vedd is fel, de addig ne. Es ha kovetkezetes vagy onmagadhoz, par ilyen alkalom utan megtanulja hogy bizhat benned, ha megigered be is tartod stb, akkro meg fog nyugodni, önallobb lesz egy kicsit.

Legalabbsi en most igy gondolom, aztan majd lehet az elet nalam is racafol :):)

Mindenesetre azzal hogy hagyod a gyereket néha "főni a sajat levében", nem hiszem hogy rosszat teszel, sőt. A tulzott gondoskodas (direkt nem elkenyeztetesnek nevezem, nem szeretnek itelkezni), nem biztos hogy a gyerek javat szolgalja hosszu tavon. Itt nyilvan nem a sirni hagyasra gondolok, meg a jatszon egesz nap egyedulre, hanem valahol megtalalni az arany kozeputat, mint egy párkapcsoaltban, élni és élni hagyni.

:-)

Valószínű időnként túl érzékeny vagyok

Igen de pont azért írtam mert ez az elutasítás is előfordul, az elmúlt napokban többször. Én azt írtam ami a gondom és nem azt ami nap másik felében meg akár tök jól működik.

Hajlamos vagyok néha borongósan látni a dolgokat és 3 ilyen elutasításból ez volt a fejemben és sajnos nem arra a 10 másikra gondoltam amikor bújt

Én abból indultam csak ki, amiket írtál, és ott kicsit máshogy jött le nekem a dolog.

Bennem ez ragadt meg:

"A másik problémám az, hogy úgy érzem elutasít engem a fiam. Néha amikor az apukája vagy papája vagy más kezében van és én közelítek, át akarom venni, hisztizni kezd, rángatózik és nem akar hozzám jönni. Ez egyre gyarkabban fordul elő."

Amiket most írtál, az ehhez képest elég más.

A bölcsi miatt bocs, átugrottam olvasáskor, hogy dolgoznod kell.

Köszönöm megnyugtató amit írsz. Kettesben elég bújós, soha nem elutasító olyankor. Esetleg ha indulunk haza a játszóról akkor lök el, de azt nem is veszem fel.

Érdekes nagyon amit írtál, mert ha tényleg fáj valamije akkor talán kevés kivételtől eltekintve csak én tudom megnyugtatni senki más. Néha ellök akkor is de apánál nem nyugszik meg csak ha én átveszem. Viszont ha tényleg baja van (mostanában fogzás) akkor eleve hozzámbújik és az én karomban nyugszik meg.

Olyan jó hogy ezt felhoztad mert ez eszembe sem jutott

Mi előtte megjártunk kettő óvodát, ahol szintén a "mély víz" volt a divat, azaz az első naptól ott kellett volna hagyni a gyereket egész napra.

Sajnos vannak még ilyen ovik. De addig kerestünk míg találtunk egy normális óvodát:)

Azért elég ritka, hogy így legyena beszoktatás, általában hagynak rá időt.

Ha jól értem, ez a családi napközi Ausztriában van, egy magán intézmény kevés gyerekkel, szinte kizártnak tartom, hogy úgy működne hogy a nagy ismeretlenbe otthagyják a gyereket pár órára...

Én sem állítottam, hogy ha nem sír, akkor rosszul kötődik, azt mondtam, hogy ha simán beszokik, az nem jelent jót. Persze kinek mi a sima.

Amit a fórumindító írt, abból én azt szűrtem le, lehet, hogy rosszul, hogy a kisgyereket elvitték ebbe a bölcsibe, és minden gond nélkül ottmaradt, sőt haza sem akar menni. Nem emlékszem, hogy írt volna beszoktatásról meg egyebekről, mindenesetre ha nem volt ilyen, akkor engem is nyugtalanítana a helyében, hogy semmi gondot nem okozott a gyerekemnek.

A sablon szerintem abszolút jó, mindegy, hogy zajlik a beszoktatás, néhány nap akkor is kell a gyereknek. Itt se azt írták, hogy mindenképp sírnia kell (bár a legtöbbe gyerek szokott).

A mi ovinkban egyáltalán semmiféle beszoktatás nem volt, volt egy nap, mikor körül lehetett nézni a gyerekkel a teremben, ez kb. egy órás ismerkedős program, aztán szeptembertől ment élesben, reggel vittük, ottmaradt, és alvás után mentem érte. Nem is csodálom, hogy megviselte, mikor előtte három évig otthon volt velem.

Egypt hozzászólására reagáltam:)

Tudom, hogy itt egy 13 hónaposról van szó.

Bár 1 évesnél is ugyanezek a kötődési típusok vannak.