Nagyon félek a haláltól! (beszélgetés)

Ne félj az már nem fáj!!

!

mióta az eszemet tudom, félek a haláltól... egyáltalán belegondolni is szörnyű, hogy fizikailag egyik percről a másikra nyekk... :(

jobban belegondolva nemcsak a fizikai jelenlét megszűnése ami engem megbénít,- mint gondolat, hanem maga a tudatvesztés.

Nem a haláltól félek, hanem a hozzá vezető úttól."

Ezt vallom én is

Nem hiszek abban sem amikor azt mondják "csak elaludt álmában+ Egy szivinfarktus kemény dolog mégha gyors is

Apán infarktusban halt meg, két napig kinlódott a kórházban

Monta hol bvan pénze, adjak a doktornak. Doktor nem fogadta el, mert menthetetlen volt , Azon csodálkozom, értetlenkedtem hogy a tüneteit sem tudták enyhitebi hogy ne kinlódjon

Anyám tüdő vizenyővel kezdte, combnyaktöréssel folytatta aztán csak nyöszörgött az ágyban és férebeszélt

Mondtam húzák ki az infúziót mert ez nem élet már

Kihúzták vagy nem, de másnap meghalt

Van a tércámban egy irás hogy ha olyan betegség kap el minek következtében nem tudom magam ellátni egyedül, ne élesszenek újra, elutasitom az orvosi beavatkozést

Értem, mert rajtakaptam magam.

Hajlandó vagyok lehetőleg elfogulatlanul nézni magamat.

"De persze az önsorsrontás is emberi tulajdonság-"

Igen.

Addig, míg az ember rá nem jön, hogy legtöbbször "önmaga ellensége".

De ha rájön, akkor kezelhetőbbé válik.

"A mondat lényege az volt, hogy az emberek soha nem az elhunytra gondolnak, hanem magukra. "Jajj, most mi lesz velem. Itt hagyott árván,egyedül a világban."" - írod.

Éppen erre vonatkozott a hozzászólásom.

"Nem csak olvasni, értelmezni is kéne. Mintha nem is magyarul írnék." - ezt is te írtad.

És egyetértek.

A halál biológiai szempontból ugyanolyan normális folyamat, mint az emésztés. Életjelenség.

A félelmet magunkban gerjeszteni nem éri meg, mert semmi értelme nincs félelemben élni, és nem átélni azt a sok örömöt és pozitív érzést, ami enélkül simán adódna.

De persze az önsorsrontás is emberi tulajdonság-

Köszi, de azt hiszem nem értetted a mondandómat. Nekem nincs semmi bajom, sem kérdéseim a gyász feldolgozásával vagy a saját halálommal kapcsolatban.

A mondat lényege az volt, hogy az emberek soha nem az elhunytra gondolnak, hanem magukra. "Jajj, most mi lesz velem. Itt hagyott árván,egyedül a világban."

Mert ami nekünk csoda itt, az neki a valóság ott.

Ezért tudjuk nehezen kezelni ezt a témát.

"Szerettem halála után nekem is hasonlóan mindenről ő jutott eszembe (nem magam), hogy ő már nem látja ezeket a csodákat - pedig mennyire szerette."

Ezért.

Nem nehéz. Érzem őket, ha nem is látom.

A gyász, a sírás a kedves elhunyta után - csak dac. Ellenkezés.

Javítás:

Miként elfogadod a születést, akként fogadd el a halált!

(Ez egy felszólító mondat és én az előző hsz-ben pontot tettem a végére.)

Százszor átgondoltam, hogy feltegyem-e a 174-es hozzászólásomat.

Úgy döntöttem, hogy felteszem, mert a pro és kontra összevetésben a pro győzött.

--------

A halál az életünk természetes velejárója.

De az, hogy a halál az itt maradókat tönkre tegye - az nem természetes.

Miként elfogadod a születést, akként fogadd el a halált.

Semmi különbség nincs a kettő között.

Létforma változás.

Ezt megosztom veletek.

Arról szól, hogy hogy tekints a halálra.

-------------

2008, sedonai channelling. Regisztrált interdimenzionális információ.

"Van itt 17 olyan ember ebben a teremben, aki az elmúlt három évben elvesztette egy Embertársát, akit szeretett és aki közel állt hozzá. Tizenheten közületek. Társak, mamák, papák, gyermekek. Bennetek, tizenheten, van valami közös. Nektek, tizenheten, van egy seb a szíveteken. Hozzátok szeretnék néhány szót szólni. Nem fog sokáig tartani.

Áldott az Emberi Lény, aki olyan tervvel jön erre a bolygóra, amelyben egyetért azzal, hogy ilyen módon távozzon, mert ő hozta létre a jóváhagyást erre az elmúlásra és az energiában még nagyobbá vált, mint amekkora lehetett volna, ha marad. És ti is jóváhagytátok, hogy ezt tegye.

Azt akarom most nektek mondani, hogy ez a fájdalom a szívetekben egy olyan teher, amit ti helyeztetek magatokra. Kemény dolog ezt így kimondani, mert ha fáj a szív, akkor az fáj!

Nem vizsgálgatjátok. Csak fáj. És azt kérdezitek: „Nos, hogy tudnék megszabadulni a fájdalomtól?”

Kaptok tőlem egy képet és ezt nehéz dolog lesz elhinni.

Azért nehéz, mert azt várja el az Embertől, hogy gondolataiban váljon interdimenzionálissá.

Azok, akiket elvesztettél, ott fognak állni melletted az életed hátralevő részében, az utolsó leheletedig. Levetik a testüket, hogy nagyobbak lehessenek az ottani sémában, mint ahogy élve lehetnének. Gyakran, az egyezség az, hogy így többet segíthetnek, mintha életben lennének! Erre nem is gondoltatok, ugye?

Kedveseim, még mindig foghatjátok a kezüket, az életetek végéig! Nem kell, hogy szenvedjetek. Ó, lehet, hogy nem ugyanaz, mert ők nem fizikai formában vannak itt, de ha majd kezdesz interdimenzionális lenni, tudni fogod, hogy itt vannak. Érezni fogod a jelenlétüket és a nevükön tudod majd szólítani őket.

Menjetek ki ma este és nézzetek fel a csillagokra és legyetek vele tisztában, hogy ott vannak közvetlenül mellettetek. Legyen egy felismerésetek ma este. Ez a különbség egy lineáris Emberi Lény és egy olyan között, aki hajlandó körbe hajlítani a zsinórt.

Ők nem mentek el! Hogy honnan tudom? Mert látom őket. Létezik egy szerződés közted és közöttük. Még nincs vége. Csak most kezdődött. Nehéz, ugye...?"